Lehajtom fejem, többé már nem kelek fel,
Ha egy sólyom száll az ablakodba kérlek ne hajtsd el,
Utolsó emlékként küldöm neked,
Papírra égetve mennyire szerettelek.
Könnycsepp hull a semmibe,
Talán célba ér nem fáj ennyire,
Reszketek, mikor rád gondolok, érzem,
Te vagy az, te voltál, kiért éltem.

"Az idő eljött, közös perceinknek vége,
úgy omlott szét mint egy kártyavár a szélbe'.
A szerelmet nem hagytam hogy kinyíljon mint egy rózsa,
mert akit szerettem volna, nem gondozhatja.
Hogy visszanőni ne tudjon gyökerestől kitéptem,
biztosra mentem, köré betonvárat építettem.
A jövőt látom fényt és vizet nem kapnak,
így az idő múlásával majd a szirmok elhervadnak.
Csak azt tettem amit a józanész diktál,
a lelkem, birodalmam mostantól előtted csukva áll.
Ezt fogadd el, mert azt szeretném hogy te boldog legyél,
mert a vidámság benned az egyik legvonzóbb erény.
De ha néha a falaid közt eltörne a mécses,
vedd elő a hangom, hiszen a rappem szenvedélyes.
A töltény éles az igaz szerelem két személyes,
bár ez a kapcsolat többre aligha képes.
Így választanom kellett barátság és viszlát között,
de nem tudnék úrrá lenni úgyse az érzelmek fölött.
Ezért a drasztikusabb választáshoz folyamodtam én,
de hidd el, jobb így mert a vég, egyben egy kezdemény.
A helyzet lévén, tőled csak azt kérném ,
a kapcsolatunk benned úgy maradjon meg mint élmény."