" Az öreg halászbárkák halkan koppantak a stég oldalán, ahogy a hullámok terelték őket. Hideg sötétségbe burkolózott a kikötő, csupán a Hold fénye festette ezüstösre a víz tükrét. Egy lélek sem járt ilyenkor arra, kivéve egy-két borfelhős halászt vagy matrózt, kik igyekeztek megtalálni az otthonukhoz vezető utat. No meg az az alak, aki minden este nem átallott kisétálni a város túlvégéből. Csöndesen kopogott a sétapálca, ahogy kiért a sikátorból. A Holdfény körbeburkolta miközben elsétált a megszokott padjához. Csupán arcát nem érte a fény, mit széles karimájú kalapja takart. Csöndben leült, s nézete, ahogy a lágy szellő kisebb fodrokat sző a víz színén. Soká merengett így, talán egy órát vagy másfelet is, majd komótosan felállt és elindul a sikátor felé, amelyen érkezett. Kihalt volt a környék, csak egy távoli kocsmából szűrődtek ki az esti dorbézolás hangfoszlányai, a hegedűs igen fals játéka. "



" Léptek hallatszottak, majd a függöny egyre többet engedett be a kis szobába a Hold fényéből. Az ablaknál állt egy igen halovány bőrű alak elegáns szövetnadrágban és szürke garbóban. Hangsúlyos arcélei, szemei hideg tekintete arról árulkodtak, hogy a legapróbb érzelemtől is mentes az illető. A nő a szoba közepén állt, feszes fekete nadrágban és hófehér női szabású ingben. Arca legalább oly hidegséget sugárzott mint társáé, ám tekintete sokkal mélyebb és bizalomkeltőbb volt. A bőre neki és igen halovány, szinte teljesen fehér. Worren továbbra sem mert szólalni, noha kissé kezdte megszokni a helyzet furcsaságát. A garbós férfi az ablakon bámult ki átszellemült arccal, talán a Holdon merenghetett el így. Néma csönd következett, feszült várakozás, hogy ki ragadja magához a kezdeményezést. "



" Széke mellé lépett, majd intett. – Indulás, eleget kelletted már magad ebben a göncben! Szavai elsiklottak mellette, s csak ült csöndesen, szorongatva a kanalat. - Mondtam valamit te! Horkant fel a hóhér, ám a mondandóját már nem volt ideje befejezni. Arlen elengedte a kanalat, ám az még csak nem is koppanhatott az asztalon, mikor már szorítása a csuklyás nyakán volt. A férfi megrettent a szemmel követhetetlen gyorsaságon, valamint a törékeny nőhöz nem illő erőn. Hátrálni kezdett, de a szorítás továbbra sem enyhült. Arlen felállt, s követte egészen, míg a fal engedte. A csuklyás nem tudott tovább hátrálni, szemei vadul kutattak menekülés után, kezei próbálták lefejteni nyakáról a puha női csuklót. Ám az nemes acélt megszégyenítő erővel markolta foglyát. A lány szemei hűvös nyugalmat sugároztak, csak nézett mélyen a férfi küzdő szemeibe. Azt akarta, hogy halálán túl is emlékezzék tekintetére. A szempár egyre lassabban mozgott, a kaparászó kezek is erőtlenedtek, kezdett a szemekből kiveszni a fény. A hóhér teste elernyedt, kezei teste mellé hullottak, a szemei felakadtak. A lány továbbra sem engedte, mintha görcs tartaná szorításában a már élettelen testet. "