Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/9587
|
Our Diabolikal Rapture
Ordít a bús csönd
lángol a sötét
vérzik a Föld,
hullajtja vérét
a fehér éjben.
A Gonosz csókja
siklik az égen
hûs fuvallata
fájdalmat hordoz,
a kegyetlen lét
már fel nem oldoz,
csak árasztja szét
mérges gázait,
terhes gondokat,
fagyos lázait,
néma imákat.
Felhõ közeleg,
sötétéséget hoz,
beborít mindent
a fullasztó rossz.
A Földnek vége,
láva patakzik,
só sebeiben,
hogy az hallatszik
sokak szájából:
csalódtak benne.
Pedig õt a sok
ember tette tönkre.
*
Bántottak-és én meghaltam lélekben,
A szívem gyenge, testem védtelen.
Félek egyedül maradni az emlékkel,
Önmagamban kell megbékélni a ténnyel;
Bántottak-és én végig tűrtem mindent.
Az ördögnek ajánlom a lelkem, s kérem;
Erősítsen meg az egyetlen igaz hatalom,
Hogy úgy álljak bosszút, ahogy csak akarom.
Képtelen vagyok egyedül feldolgozni
Hogy tudtak nekem ekkora fájdalmat okozni.
Bántottak-és én magamban tartodtam,
Nem segített senki, belső hangot sem hallottam
Ami megmondaná, mit tegyek magammal,
Hogy visszaadjak mindent haraggal.
Bántottak-és én összetörten várok
Remélem, nemsokára már a halál kapujában állok;
Azt akarom, hogy elragadjon
A rossz emlék a testemmel eggyütt haljon.
Bántottak-és nem vették észre rajtam,
Nem látják, hogy belül én már rég meghaltam.
Bántottak- és én most gyűlölök mindenkit,
Mert üvölt a lelkem, de ez nem érdekel senkit.
Elfeledtem rég, milyen is mosolyogni,
A célom egyedül a gonoszt imádni,
Ő legalább segít megölni azt, aki bántott,
S örömmel nézi, ahogy büntetést osztok
Annak, aki megölt engem végleg,
Ahogyan te is ezt tetted Istenem, mert végignézted!
*
Csuklyás alak ábrákat rajzol
homlokomra a Nap vérével,
izzó, vörös keresztet mázol,
bõrömet karcolja tõrével.
Magával ragad az idegen,
jeges szemeit rám mereszti,
karomat szorítja erõsen,
szeretõ szivemet kitépi.
A verembõl még kimászhatnék,
de a szakadék szélén állva már,
ha a tûz csak erõtlenül ég,
nincsen, kit világítson a láng.
*
Nincs visszaút
Az én végtelen ösvényemrõl
Feketén kanyarog
Szemeim elõtt
A pokolba és vissza
Fog vezetni még egyszer
Ez mindenem, amint hol kegyelten, hol kegyvesztetten botladozok
Elhaló fények
Kertjein megyek keresztül
És utam mély és koromfekete
Folyókat keresztez
Az okot keresem
Hogy mért ment el mellettünk az idõ
Minden lépéssel, amit teszek
Egyre kevésbé ismerem magam
És minden fogadalom, amit megszegek
A szíved felé vezetõ úton
Számtalanszor imádkoztam
Megbocsátásért
De isten csak a szemembe nevet
És marad ez az ösvény
Mely a magány karjába vezet
A sötétségen át
Látom a hazavazetõ utat
Az utazás végtelennek tûnik
De folytatom
Árnyak bukkannak fel
És tûnnek el
És éjünk hajnalba fullad
Minden könny között van egy mosoly
Amit minden angyal irigy dallal köszönt
Egy pillantás egy idegen szempárba
És tudom, hogy hová tartozom
Elhaló fények
Kertjein megyek keresztül
És utam mély és koromfekete
Folyókat keresztez
Az okot keresem
Hogy mért ment el mellettünk az idõ
A sötétségen át
Látom a hazavazetõ utat
Az utazás végtelennek tûnik
De folytatom
Árnyak bukkannak fel
És tûnnek el
És éjünk hajnalba fullad
Árnyak bukkannak fel és tûnnek el
És éjünk hajnalba fullad
*
|
