Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/144397
|
2005. január 30.
Bőrfejek háborúja
"Kisajátították a szubkultúránkat, az igazi skinheadek nem rasszisták!" - ezekkel a szavakkal kezdődik a New York-i székhelyű Mayday Skins nevű szervezet felhívása, mely szerint a "nemzetközi munkásosztály hamarosan egyesül a gazdag disznók uralma ellen". Ez a balról érkező válasz azonban csak egyike a frakciókra szakadt skinheadmozgalmon belüli irányzatoknak. A szélsőbalra sodródott bőrfejűek (Red Skins, Red London) a vagyonok államosításának és szétosztásának szükségességét hirdetik. Az anarchista skinek jelvénye egy ötágú csillag, horogkereszttel a közepén.
A bőrfejűek egy része ugyanakkor dühösen elutasít mindenféle politikai ideológiát. Számukra skinheadnek lenni mindenekelőtt egy sajátos életformát jelent, amelybe beletartozik a tánc, az ivászat, és ha úgy hozza a helyzet, a verekedés is - de soha nem faji alapon. büszkék szubkultúrájukra, amely a fekete zenéből nőtt ki, s gyűlölik a náci skineket, akiket csak megvetően "boneheadeknek"
neveznek.
Az első antirasszista bőrfejű szervezet, a S.H.A.R.P. (Skinheads Against Racial Prejudice - azaz bőrfejűek a faji előítéletek ellen) 1986-ban jött létre az USA-ban. 1988-ban egy országos televíziós csatorna műsorának segítségével széles körben ismertté váltak. Ekkor vette fel velük a kapcsolatot Roddy Moreno, az angol Opressed nevű skin zenekar énekese. Moreno saját kiadót alapított Oi!-Records néven, amely kifejezetten antirasszista zenekarok lemezeinek gondozását vállalta fel. Létrehozta a S.H.A.R.P. angol szekcióját, hogy a bőrfejűeknek "lehetőségük legyen megismerkedni gyökereikkel, s visszatérni saját kultúrájukhoz".
Nagy Britanniában a S.H.A.R.P. mellett a Cable Street Beat fogja össze a magukat antinácinak valló bőrfejűeket. Az elnevezés egy 1936. október 4-i eseményre utal, amikor a londoni Cabel Street-en Sir Oswald Mosley feketeingesei nagyrészt kommunistákból álló tüntetőkkel csaptak össze.
Németországban 1987-ben alapította meg két berlini skinhead az első antirasszista szellemiségű fanzine-t, a Skintonic-ot. Az első szám az alábbi felhívással indított: "Nem akarjuk ezt a hazug demokráciát, elegünk van a politikátokból, semmi kedvünk ahhoz, hogy jóllakott bankárok és vállalkozók bábjai legyünk. Nincs szükségünk a zenétekre, nem kérünk a médiátokból, amely hazugságokat terjeszt rólunk!" A Skintonic szerzői munkásosztálybelinek vallották magukat, de elutasították a szociáldemokráciát, csakúgy, mint a "DDR-szocializmust".
Baszkföldön 1983-ban alakult meg a Kortatu nevű skin zenekar, amely később Negu Gorriak (Nehéz Idők) néven folytatta pályafutását. 1990 decemberében 13 ezer ember előtt koncerteztek a La Mancha börtön előtt, annak a hagyományos felvonulásnak a záróakkordjaként, mely során a baszkok minden évben tiltakoznak e spanyol állami "halálfegyház" fennállása ellen. Olaszországban a baloldali Nabat lett az Oi!-mozgalom zászlóvivője. A szakítás a náci és a red skin mozgalom között 1985-ben vált véglegessé, amikor megjelent a Nabat "Egy másik dicsőséges nap" című, Nelson Mandelának és Benjamin Noloisnak, a Dél-Afrikában kötél általi halálra ítélt költőnek ajánlott lemeze.
Az "eredeti" bőrfejűek szerint a sajtót terheli a felelősség azért, hogy a szélsőjobboldali szervezetek beszivároghattak a skinheadek soraiba. Azzal vádolják a médiát, hogy hallgatott az antirasszista bőrfejűekről, miközben elözönlötték a világot a neonáci skinekről szóló tudósítások. Ugyanakkor a baloldali, antirasszista, stb. irányzatok kevésbé aktívak, mint szélsőjobboldali társaik, és nem élnek olyan tudatosan a nyilvánosság fegyverével sem. Emellett ezen irányzatok gyakran kötődnek más szubkultúrákhoz, mozgalmakhoz, így például a punkokhoz vagy az anarchista csoportokhoz. Az antirasszista skinek csupán elvétve, kuriózumként kerülnek be az újságokba. Németországban például egy 1995-ös felmérés szerint 8000 fiatal vallja bőrfejűnek magát: ebből 41 százalék jobboldali, 15 százalék "liberális" (antirasszista), 26 százalék baloldali, 13 százalék pedig minden politikai irányvonalat elutasít. Az adatok azt mutatják, hogy a szélsőjobboldali skinheadek aránya nem éri el az 50 százalékot, ennek ellenére alig hallani az egyéb irányzatokról.
|
