Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/103966
|
2005. július 25
A tegnapi nap folytatása. Miután igen csak megéheztünk a nagy séta során, egy európai szintű panzióban kötöttünk ki, amit össze sem lehet hasonlítani az Ojtozi- szorosban levő panzióval (ahol, egy amúgy kedves kis macsek kóricált közöttünk, míg ebédeltünk. Mikor megunta a falatok utáni várakozást, szépen leheveredett a mellettünk lévő székre aludni.- Talán értesíteni kellett volna a Köjált?) Míg vártuk az ebédünkre, jókat beszélgettünk, és gyönyörködtünk az ablakból elébünk terülő kilátásban. Ebéd után ismét kocsiba ültünk és elindultunk Marosvécsre megnézni a Kemény család várkastélyát. Báró Kemény János (1903-1971) meghívására 4 saroktornyos reneszánsz kastélyában, 1926-ban jöttek össze találkozóra az írók, és alakítottak Erdélyi Helikon néven irodalmi társaságot. A kastély ősfák díszítette parkjában, Kemény János sírja közelében, a Kós Károly tervezte emlékasztal alatt, nyugszik Kuncz Aladár író. Itt a domboldalban temették el Wass Albertet (1908-1998). Ma a kastélyban elmegyógyintézet működik. Igen csak félve léptünk be a kapun. Komolyan megkérdeztük magunktól, hogy biztos be akarunk- e menni ide. Szegény Kapecet tüstént megkörnyékezte három vállalkozószellemű gondozott, hogy majd ők megmutatják, merre találhatóak a sírhelyek. Nagy élvezettel sétáltunk az árnyas fák alatt, de mindannyian megkönnyebbültünk, mikor kiléphettünk újra a kapun. Szászrégenen keresztül vezetett az utunk Görgényszentimrére, a Bornemissza –kastélyba. A kastély mögötti botanikus kertben sétálgathattunk csak, a több száz éves fák alatt, mert az épületben lévő kiállítást csak előzetes bejelentkezés alapján lehetett megnézni. Sétánk során rábukkantunk egy emlékkőre, amit Erzsébet királyné tiszteletére emeltek. A kertben, gyönyörűen faragott fapavilonokat is találtunk. Kapec megpróbált megörökíteni bennünket, miközben az egyikből kikönyököltünk, de annyit mozogtunk közben, a nevetéstől, hogy alig- alig sikerült neki. Sajnos ekkor már vészesen fogyott az időnk, így már csak egy villám látogatásra tértünk be Gernyeszegre megnézni, a Teleki család ősi fészkét. A magyarországi kastélyok közül leginkább a Gödöllőihez hasonlítható. Az épületnek elvileg 365 ablaka van, de mi akárhogyan is próbáltuk, nem sikerült annyit összeszámlálni. Visszautunkon ismét áthaladtunk Sáromberkén. Ez egy kis falucska, ami arról nevezetes, hogy itt van a Teleki család sírboltja. Itt nyugszik többek között Teleki Sámuel is, a nagy Afrika kutató. A másik nevezetessége, hogy majd minden villanyoszlopon gólyák élnek. Figyelemmel kísérik a mozgásukat, és azt a póznára felerősített táblácskára jegyzik fel. Innen már nagyon gyorsan Mahóékhoz értünk. A búcsú közelsége miatt, már nagyon szomorúak voltunk. Mintha az utolsó pillanatban jutott volna eszünkbe minden, amit még nem mondtunk el egymásnak. Igyekeztünk minden hátralévő pillanatot kihasználni, még egy kis beszélgetésre. Az ottani idő szerint,½ 12-kor, elérkezett a búcsú pillanata. Kimentünk az állomásra, ahol még gyorsan egy pár közös fotót készítettünk. Nem győztünk köszönetet mondani Mahó-Kapec párnak, hogy olyan szeretettel fogadtak, és ennyi csodálatos élményt osztottak meg velünk. Megállapítottuk, hogy ez az idő, amit együtt tölthettünk, nagyon kevés volt, de bírjuk egymás ígéretét, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk. Aztán jött a Korona feltartóztathatatlanul, és mi mindannyian felszálltunk rá. Nehéz volt az elszakadás Mahóéktól, és félő volt, hogy Ők is fent maradnak a vonaton. Amikor elindult a vonat addig integettünk egymásnak, ameddig csak lehetett. Mahó-Kapec köszönjük ezt a fantasztikus két napot. Kiderült rövid úton, hogy igen csak kalandos utunk lesz haza felé, mivel a kalauz eladta a jegyünket másnak. Egy hálóhelyet sikerült szerezni nagy veszekedések árán, mondván, hogy csak Nagyváradig kell kibírni egyikünknek állva az utat, mert ott leszáll valaki, és elfoglalhatjuk a másik helyet is. Szolidaritásból én kezdtem meg az álldogálást. Kolozsvárig, ahová két órás késéssel értünk, bírtam is. Közben jókat kacagva magamon. Kolozsvártól-Nagyváradig, egy félig telt szemetes zsákon, és egy kispárnán ültem, amivel végül is a kalauz megszánt. Ez alatt az idő alatt újra végig éltem a csodálatos napokat, amiket kint töltöttünk. Nagyváradtól hazáig, pedig már aludhattam is. Még ez a kis közjáték sem tudta elrontani a hangulatomat:-)))
|
