Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/103966
|
2006-09-12
Nemere István: Te
Életem szürke volt, homályos. Gondolataim esőfelhők.
Egész énemmel a sivár földet markoltam, lapulva. Az ellenségek
Tengerén nem volt barátság-part. Magamban küszködtem a széllel.
Aztán jöttél Te, fény. Felkelt a nap, a hideg fájó emlékké zsugorodott.
Beléd néztem, ember. Növekszik a zátony a folyó sodrában,
rárakódnak újabb és újabb hordalékok. Végül kizöldül, sziget születik.
Így nőtt bennem az érzés.
Ha messze vagy, elsorvad a szivárvány, elhalványul a fák zöldje.
Nézem a levegőt, fáj. Mindegy, ki szól, mit mond. A virágok örömöt
Nem adnak, állatok szeretnek, de belül üres vagyok.
De aztán itt vagy, velem. Szárba szökkenő gabona, bólogató rozsa,
nevető felhő. Surranó patak, szentély-fa, orvosság. Szavad kevés, halk.
Súlya van. Gondolatod enyémmel találkozik, mielőtt kimondanád.
Rámnézel, rádnézek. Látsz engem. Olyannak amilyen vagyok.
És ezt rajtad kívül senki sem látja. Látlak. Tudom ki vagy. Érezlek.
Semmink sincs. Annyi sem, mint másoknak. Kevés a tárgy,
Mely minket szolgál. De nekem adtad a zenét, a színeket, a formákat. A szépet.
Hálás vagyok és követelőző. Akarom, hogy velem légy. Varázsló vagy,
ki foglyul ejtettél: csak Veled hallom a dalt, csak veled látom a szint.
Bátor vagyok, kitartó, jó. Veled.
Éjjelente itt alszol mellettem. Érzem tested melegét, már nem félek ébredni.
Itt vagy. A nap, mely arcoddal kezdődik, nem lehet szomorú.
Néha úgy érzem: leéltem egy életet előtted. A másikat Veled kezdtem.
Ne legyen több, elég már. Hegyek mosolya, erdők sóhaja.
Tenger ölelése. Enyém vagy.
Csak magamhoz vonlak este, feltoló melegség hullámában,
Nem üvöltöm világgá, nem harsogom hegyeken állva.
S halkan mondom: SZERETLEK.
Maradj velem. Végig, az utolsó napig.
|
