Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/120893
|
2006-10-24
Egy gondolat
Sokszor meg vagyunk arról győződve, hogy az életünk jobb lesz, ha
férjhez megyünk, megnősülünk, ha megszületik az első gyerekünk, vagy ha
megszületik a második. Aztán meg azért vagyunk frusztráltak, mert a gyerekek
túl kicsik még ehhez vagy ahhoz és azt gondoljuk, hogy a dolgok jobban mennek
majd, ha felnőnek.
Folytatásként kamaszkori viselkedésük miatt vagyunk elkeseredettek. Meg vagyunk győződve arról,
hogy boldogabbak leszünk, mikor ezen a korszakon túljut. Azt gondoljuk, az életünk
jobb lesz, ha partnerünk megoldja a problémáit, ha végre kocsit cserélünk, ha
csodálatos nyaralásaink lesznek, ha nem kell dolgozni. De ha most nem kezdünk
el boldog és teljes életet élni, akkor mikor?
Mindig lesznek különböző nehézségeink. Legjobb ezt elfogadni és
elhatározni, hogy boldogok leszünk, akármi történjék.
Alfred Souza mondta: Sokáig abban a hitben éltem,
hogy a valódi, igazi életem még csak most fog elkezdődni és az ehhez vezető
úton mindig voltak megoldásra váró akadályok: gúnyos
megnemértettség, időigényes tennivalók, még nem törlesztett kölcsönök. Aztán
kezdődik a valódi élet! Végül megértettem, hogy ezek az "akadályok" a
valódi Élet. Ha ily módon elfogadjuk a dolgokat, az segít megérteni, hogy nincs
egy olyan módszer, ami a boldogsághoz elvezet, mert a módszer maga a boldogság.
Következésképpen élvezzük ki az élet minden pillanatát és élvezzük
még annál is jobban, ha megoszthatjuk egy számunkra kedves emberrel a ritka
pillanatokat és emlékezzünk rá, hogy az idő nem vár senkire. És akkor biztosan
nem fogunk arra várni, hogy majd ha vége lesz az
iskolának, majd ha elkezdődik az iskola, majd ha lefogyok 5 kg-ot, majd ha
sikerül felszedni 5 kg-ot, majd ha gyerekem lesz, majd ha végre kirepülnek a
gyerekek, majd ha dolgozni fogok, majd ha végre nyugdíjba megyek,
majd ha férjhez megyek, ha végre elválok...
Ne várjuk a péntek estét, a vasárnap reggelt, az autócserét, a
házvásárlást. Sem a tavaszt, a nyarat, az őszt, a telet, a csodát, hanem eldöntjük magunkban, hogy nincs az életben
jobb pillanat a boldogságot elkezdeni, mint ez a pillanat. Az életöröm és a boldogság
nem úticélok, hanem maga az utazás.
Néhány ötlet mára:
dolgozz úgy, mintha nem
lenne szükséged pénzre, szeress úgy, mintha nem fájna a csalódás, táncolj úgy,
mintha senki se látna!
Most próbálj meg válaszolni ezekre a kérdésekre:
sorold fel a világ 5
leggazdagabb emberét!
sorold fel a világ 5
legutóbbi szépségkirálynőjét!
sorolj fel 10 Nobel-díjast!
sorold fel 5 Oscar-díjas
színészt!
Hogy megy? Rosszul? Ne aggódj! Senki sem emlékszik így a tegnap
legjobbjaira. A tapsviharok elmúlnak, a trófeák beporosodnak, a győzteseket
elfelejtjük.
Most ezekre a kérdésekre próbálj válaszolni:
sorolj fel 3 jó tanárt, aki
segített neked azzá válni, aki lettél,
sorolj fel 3 barátot, aki a
nehéz időkben melletted állt,
mondj olyan embert, aki azt
éreztette veled, hogy különleges vagy,
sorolj fel 5 embert, akikkel
szívesen töltöd az idődet!
Hogy megy? Jobban? Azok az emberek, akik az életünket különlegessé
teszik, nem feltétlenül a leggazdagabbak, vagy a legnagyobb díjak nyertesei.
Viszont aggódnak értünk, törődnek velünk és mellettünk állnak minden
helyzetben. Töprengj el rajta egy pillanatra, milyen rövid az élet! Te mit
akarsz tőle? Ki vagy te? Ha megengeded, segítek válaszolni erre a kérdésre.
Valószínűleg nem vagy a nagy- és közismert hírességek egyike, de
olyan ember vagy, aki miatt ezt az üzenetet elküldtem.
Jónéhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta
(akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás
startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár
nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a
győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az
aszfalton és jónéhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző
hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és
visszafordult...mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány
leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a
9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban
pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai
napig emlegetik ezt a történetet.
Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem
az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat
győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.
EGY GYERTYA NEM VESZÍT SEMMIT, HA
MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT.
Ezek a mondatok egyszerűek, maguktól értetődőek és nincs nagy
jelentőségük, de néha-néha nem árt elolvasni őket, ha egyébként tisztában is
vagyunk mindezzel. Gyakran túlságosan elmerülünk abban, amit csinálunk...
és közben elfelejtjük, miért is csináljuk..
|
