Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/299112
|
magányosan sétáló II.
...
Másnap az asszony nagy csomó friss zöld füvet vágott a csermelyes mezőn, megszárogatta a tűznél, hogy úgy illatozott, mint a frissen kaszált széna, aztán leült a barlang ajtajában, a lóbőrből kihasított egy kötőfékre valót, aztán elkezdte nézni, nézni a birkavállcsontot – a nagy birkalapockát –, és varázslatba fogott. A második énekes varázslatba a világon.
Tova a vad erdőkben minden állat csodálkozott, mi ütött a vadkutyába, s a vadló egyszer csak nagyot dobbantott, s így szólt:
– Odamegyek s megnézem, s majd elmondom, miért nem jött vissza a vadkutya. Macska, jer velem!
– Hogyisne! – mondta a macska. – Én vagyok a magányosan sétáló macska, nekem minden hely egyforma. Nem megyek én.
De azért a vadló után óvakodott halkan, nagyon halkan, s megbújt valahol, hogy mindent hallhasson.
Ahogy az asszony meghallotta a ló dobogását s botladozását hosszú sörényében, így szólt, elmosolyodva:
– Itt jön a második. Vadon erdő vad jószága, mit kívánsz?
A vadló így szólt:
– Ó, ellenségem és ellenségem asszonya, hol van a vadkutya?
Az asszony nevetett, fogta a lapockacsontot, belenézett, s mondta:
– Vadon erdő vad jószága, nem a vadkutyáért jöttél te ide, hanem a jó fű illatáért!
S a vadló, dobogva és sörényében botladozva, azt mondta:
– Ez igaz. Hadd egyem meg.
Az asszony így szólt:
– Vadon erdő vad jószága, hajtsd le vad fejed, s viseld, amit rád adok, s akkor majd eheted a csodálatos füvet, háromszor napjában.
– Tyű! – szólt a macska, amint ott hallgatózott. – Okos asszony ez, de nem olyan okos, mint én.
A vadló lehajtotta a fejét, s az asszony rádobta a kötőféket; a vadló fújt egyet az asszony lábára, s szólt:
– Ó, úrnőm, asszonya az én uramnak! Szolgátok leszek a csodálatos fű kedvéért.
– Tyű! – mondta a macska hallgatózván –, szörnyű ostoba ez a ló.
Azzal surrant is vissza a ringó-rengő rengetegbe, s vad farkát csóválva járkált tovább vad csapásain. De nem szólt senkinek soha.
Amikor az ember s a kutya megjött a vadászatról, megszólalt az ember:
– Mit keres itt a vadló?
És felelt az asszony:
– Az ő neve többé már nem Vadló, hanem Első Szolgánk, mert ő fog hordozni bennünket helyről helyre örökös-örökkön-örökké. Kapj a hátára, ha vadászni mész.
Másnap a vadtehén, vad fejét magasra tartva, hogy vad szarvai bele ne akadjanak a vad bozótba, felment a barlanghoz; a macska persze, nyomában, s ismét elbújt, mint azelőtt. És a vadtehén odaígérte mindennapi tejét az asszonynak a csodálatos fűért cserébe; a macska pedig visszasurrant a ringó-rengő rengetegbe, s vad farkát csóválva járkált tovább vad csapásain, éppen úgy, mint azelőtt. De nem szólt senkinek soha.
S amikor az ember a lóval s a kutyával hazajött a vadászatról, s ugyanazt kérdezte, amit máskor, az asszony így felelt:
– A neve többé már nem Vadtehén, hanem Jó Táplálékadó. Ő adja majd nekünk a meleg tejet örökös-örökkön-örökké, s majd én gondját viselem, mialatt te Első Barátunkkal és Első Szolgánkkal odajársz vadászni.
Másnap a macska lesbe állt; figyelte, hogy vajon megy-e még valami vad a barlang elé, de semmi sem mozdult a ringó-rengő rengetegben. Így hát a macska maga járult oda; és látta, amint az asszony tejet fej, s látta a barlangi tűz világát, s érezte a meleg, fehér tej szagát. S a macska megszólalt:
– Ó ellenségem s ellenségemnek asszonya, ugyan hová ment a tehén?
Az asszony elmosolyodott, s így szólt?
– Vadon erdő vad jószága, eredj csak vissza a vadonba! Hajamat már befontam, a varázscsontot félretettem, s különben sincs szükségünk több barátra vagy szolgára a barlangunkban.
A macska így szólt:
– Én nem vagyok barát és nem vagyok szolga. Én a magányosan sétáló macska vagyok, és be akarok kerülni a barlangba.
Az asszony így szólt:
– Akkor miért nem jöttél az Első Baráttal az első este?
A macskát elöntötte a méreg, s mondta:
– Tán mesélt rólam valamit a vadkutya?
Az asszony pedig nevetve mondta:
– Te vagy a magányosan sétáló macska; és minden hely egyforma jó neked. Sem barát, sem szolga nem vagy. Magad mondtad. Most hát eredj, s sétálj tovább magányosan, hisz jó neked mindenütt.
A macska erre szomorúságot színlelt, s azt mondta:
– Hát én sohasem kerülhetek be a barlangba? Sohasem ülhetek le a meleg tűzhöz? Sohasem ihatom meleg, fehér tejet? Te nagyon bölcs és nagyon szép vagy. Nem lehetsz szívtelen még egy macskához sem.
Az asszony így szólt:
– Tudtam, hogy bölcs vagyok, de hogy szép is: nem tudtam. Kössünk hát egyezséget. Mihelyt egyetlen dicsérő szót mondok neked, ám bejöhetsz a barlangba.
– S ha két dicsérő szót mondanál? – kérdezte a macska.
– Soha! – mondta az asszony. – De ha netán mégis mondanék, akkor a tűz mellé ülhetsz a barlangban.
– S ha hármat mondanál? – kérdezte a macska.
– Soha! – mondta az asszony. – De ha netán mégis mondanék, háromszor ihatsz naponta meleg, fehér tejet örökös-örökkön-örökké.
Erre a macska felgörbítette a hátát, s így szólt:
– Most vésse emlékezetébe a lóbőr a barlang bejáratán, a tűz a barlang zugában s a tűz mellett a tejesfazék, amit ellenségem és ellenségemnek a felesége mondott! – Azzal eliramodott a ringó-rengő rengetegbe, s vad farkát csóválva tovább kószált vad csapásain.
Este, amikor az ember a lóval s a kutyával hazajött a vadászatról, az asszony semmit sem szólt nekik a macskával kötött egyezségről, mert attól tartott, hogy nem fog nekik tetszeni.
...
Folyt. köv.
|
