Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Joel Doll naplója


Joel Doll [138844 AL], gazdája Joel Doll
2009-01-23

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/138844
2009-01-23

Azt álmodtam, hogy elkezdődött a szezon. Az első futamon alonso motorja elromlott, hamilton meg a falnak ment és darabokra törte az autóját. Kimi meg a 3. lett.. azt nem tudom kik végeztek előtte. De jó álom volt, azt leszámítva h Kimi csak a 3. lett.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Heikki Kovalainen tavaly igazi pechvogel volt, és a finn számára az idei év sem indult túlságosan kedvezően. A McLaren pilótája csütörtökön próbálhatta volna ki először új versenygépét, de az időjárás ezt végül nem tette lehetővé. Heikki egyébként nem foglalkozik a kritikákkal és idén bizonyítani akar.
A Forma-1-ben 2007-ben a Renault-val bemutatkozó Heikki Kovalainen nagy lehetőséget kapott azzal, hogy 2008-ra a McLaren-Mercedes szerződtette. A finn pilótának azonban nem jött ki a lépés, míg csapattársa, Lewis Hamilton világbajnok lett, ő csak a hetedik helyen végzett összetettben.

Ezek után egyesek a keresztvizet is leszedték a finnről, bár a kritikusai minden bizonnyal figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy ha Hamiltonnak csak feleannyi balszerencséje van, mint Kovalainennek volt, akkor most Felipe Massa ülne a trónon... ( Úgy érzem kicsit Heikki drukker írta :F)

Az északi pilóta mégsem kesereg emiatt és arra készül, hogy csattanós választ adjon a kritikusoknak. Ehhez pedig különös példaképeket választott magának: "A gyárban dolgozókon múlik minden, de ők minden nap bent is vannak a gyárban. Ők az elsők, akik reggel beérnek, és ők az utolsók, akik este hazamennek. Ugyanúgy, mint a csapat többi tagja, ők is 100 százalékot nyújtanak, és ez nagyon biztató, egy jókora lökést ad az embernek"- szólt elismerően a munkásokról Kovalainen.

A 27 éves versenyző nem csak emiatt akar több időt tölteni a McLaren Technology Centre-ben: "Szeretnék a tervezőkkel is minél többet együtt lenni, hogy elmondhassam nekik, mit hogyan szeretnék az autón, azért, hogy a jó irányba fejleszthessük azt"- folytatta Kovalainen, akinek igyekezete érthető is, hiszen szezon közben a teszttilalom miatt már nem sok lehetőségük lesz fejleszteni.

Az idén a kettes rajtszámot viselő pilóta a kritikákra is reagált a motorsport-magazin.com-on: "Meggyőződésem, hogy megérdemlem a helyet a csapatnál. Néhány ember kívülről kritizálja például a vezetési stílusomat, de ezekre nem adok. Egyedül a mérnökeim, a szerelőim és tervezők tanácsait fogadom meg."

Kovalainen legközelebb február 10-én ülhet autóba, csütörtökön Portimaóban ugyanis ez nem jött össze neki, a tesztnapot a heves esőzés és a viharos szél miatt ugyanis törölték. Ez csak azért bosszantó a számára, mert még nem próbálhatta ki az MP4-24-es modellt, így egyelőre Hamilton tapasztalatira hagyatkozhat, aki még szerdán vezette a gépet.


Úgy látszik Kimi cseszegetését megunták
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Na kimentem az utcára. Megint. :D
Először az állatorvoshoz akartam VOLNA menni, de zárva volt.... igaz h negyed 1kor mentem de nem volt kiírva h ebédszünet vagy műtenek vagy bármi.. úgyh ennyit az állatorvosról.

Aztán fél 1-re a fogászatra, de csak 1től rendeltek és vártam. Ez a doki (egyedül) abban jófej, hogy már 20-25 perccel a rendelés előtt ott van, míg a legtöbb doki késik.
Aztán 1 előtt kijött a legkedvesebb assz. akit valaha ismertem. Múltkor is tök jófej volt, mosolygott meg időpont nélkül behívott stb.
Most is odamentem hozzá és mondtam h szeretnék időpontot kérni, ha lehet még mára, mert nagyon fáj. És egyből mondta h menjek csak be, megnézik most.

Hát kicsit baxartam h mit fog mondani a doki, de azt mondta h nincs sorvadás, sőt még gyulladás sem.. :Ő
( Akkor tudnám mitől érzem úgy, mintha 2x akkora lenne az ínyem, mint kéne, meg fáj az összes fogamm )
És akkor kérdezte h mikor/mitől kezd el fájni a fogam?
Mondtam,hogy egyfolytában fáj.
És akkor azt mondta, hogy az nem létezik, és elkezdte felsorolni h a hidegtől/melegtől, sóstól/édestől? Mintha gyogyós lennék..
Kicsit pipa lettem, hogy úgy fáj h éjszaka is 10 percenként fent voltam és akkor még én vagyok a hülye úgyh kicsit flegmán sikeredett odamondanom, hogy " Hát pedig egyfolytában fáj az egész fogsorom."

Aztán felírt vmi helyi érzéstelenítő+gyulladáscsökkentő (:Ő) gyógyszert, meg felírt vmi fogkefe nevet meg szájvizet, hogy azokat is vegyem meg, ha ennyire érzékeny a fogam. Háát meg is vettem, meg egy sensodyne fogkrémet is és télleg jó ez a fogkefe mert puhább.. kipróbáltam, vettem be gyógyszert,szájvizeztem de jelen pillanatban még ugyanúgy duplanagyságúnak érzem az ínyem és fájnak a fogaim.. mondjuk gondolom nem elsőre fogja teljesen megszüntetni.. de azt mondta, ha nem lesz jobb, jövőhéten menjek vissza..

Aztáán jöttem haza és nyávogást hallottam a kapuban.. körülnéztem, sehol senki, csak a nyávogás.. erre felnéztem a szomszéd 4-5 méteres házának a tetejére és ott állt a tetejének a szélén Zoé UHH
De egészben lejött és jött elém.. és láttam h vmit figyel és akartam bemenni, hogy vigyek hátra Tigrisnek enni, de ahogy nyitottam az ajtót Tigris is odafutott hozzám és egyből bújt, mint régen *.*
Kaptak virslit meg tejet és bevágtak mindent, főleg Tigris, aki Zoé elől is fel akart falni mindent :F



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat