Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/138844
|
2009-10-01
Órák óta itt ülök, kavarognak bennem a szavak és az érzelmek és mikor mindezt megpróbálom leírni, annyira
szánalmasan hangzik minden szó.. Annyira sablonosak és elcsépeltek. Néha elbambulok, nézem a semmit és közben el sem tudom
hinni, hogy mindez megtörténik. Nincs szükségem a realitásra. De aztán hirtelen jön egy villámcsapásszerű érzés és darabokra hullok szét.
Kedves Október! Kevésbé szívfacsaróbban is érkezhettél volna. Tudod, néha gyűlöltelek, néha szerettelek, de veled kapcsolatban
nem ismerem a 'közömbös' szót. Veled élem meg életem legrosszabb napjait 6-án és veled a legjobbakat 17-én és 19-én. Te láttad,
ahogy élet-halál harcot vívtam másokkal és legfőképp magammal, majd pár napra mintha kicseréltek volna, a legnagyobb boldogságban
úszkáltam a Kimi- és a Heikki napon, százszor jobban, mint a sajátomon. De most mégnagyobb fájdalmat hoztál, mint amihez már szoktam.
Már hónapok óta tudhattuk, hogy Kimit ki fogják tenni a Ferraritól. Az, hogy tegnap ezt hivatalosan be is jelentették, nem változtatott sokat.
Talán csak annyit, hogy egészen idáig reménykedhettünk, hogy talán mégsem, viszont tegnap végleg eldőlt; nincs több piros, nincs több Ferrari.
Hirtelen kiüresedtem, ahogy a hivatalos szavakat olvastam. Valami elszakadt. Nem az fájt, hogy kitették, hanem a mérhetetlen nagy üresség.
Végig olvastam és nem éreztem úgy, hogy sírni kéne. Semmit nem éreztem. Olvastam a sok-sok Ferrarit, Alonsot és Massát mocskoló
kommentet a Kimi és a (volt?)-Ferrari rajongóktól és nem éreztem szükségét annak, hogy én is csatlakozzak hozzájuk. Egy rossz szó nem jutott
még csak eszembe sem, sem Alonsora, sem a Ferrari, sem senkire. És talán ez volt a lehető legrosszabb reakció tőlem. Ha valaki ismer, tudja,
hogy hogy szoktam reagálni azokra a dolgokra, ami az én dolgaimat és azokat sérti, akiket szeretek. De most nem jött ösztönösen. Semmi
nem jött. Sem a könnyek, sem a harag, sem a fájdalom. Teljesen élőhalott érzésem volt, néha az ugrott be,
hogy talán belebolondultam a sok rosszba vagy mi van, hogy nem az történik, ami eddig ösztönös volt és miért nem érzek SEMMIT? Ültem, mint
egy teljesen nyugodt ember, nézve a semmibe, belül pedig erőszakoltam magamba, hogy 'Na, sírj már! Vagy egy indulat! A szokásos düh! Vagy
örülj, hogy kiszabadult onnan, ahol nem látták a tehetségét!', de semmi nem történt. Ijesztő volt megélni, hogy nem tudok parancsolni magamnak.
Egyszerűen felálltam, kimentem Zoéhoz megnézni, hogy sántít-e még a kis lábára. Odamentem a dobozához, volt vagy 10 pókháló körülötte, nem
egynek a közepén pók is, de átgázoltam rajtuk, arccal, combbal, ahol éppen voltak. Odaértem, ő felült és vagy fél órát simogattam. Közben
Tigris is odajött, leült a lábamhoz és nézett rám, én meg rá. Annyira értelmesen nézett, mintha a gondolataimban próbált volna olvasni. De semmi
nem volt, amit ki tudott volna olvasni. Egyetlen kérdés kavargott végig bennem, a 'Most mi lesz?'. Amíg a Ferrarinál volt, volt biztos helye, mert
volt szerződése. Érvényes szerződése ellenére mégis bizonytalanná vált a helye, majd ki is rúgták, akkor most mégis mi lesz? A macskák otthagytak,
én is bejöttem, ugyanolyan üresen, ahogy kimentem. Olvastam az újabb kommenteket, mindenki annyira biztosra vette, hogy megy a
McLaren-hez és, hogy ott milyen jó helye lesz és világbajnok lesz újra, hogy újra elkezdtek lezsibbadni a kicsit működni kezdő agysejtjeim.
Kikapcsoltam a gépet, néztem a vacsoracsatát, Barátok köztöt, Utolsó órábant és az Odaátot, aztán elaludtam. A szokásos rémálmos éjszaka
után reggel felébredtem, első dolgom volt, hogy kimentem megnézni Zoé lábát, aztán visszajöttem, benyomtam a gépet, hogy megnézzem, van e
új fejlemény Kimivel kapcsolatban. Sokkal jobban éreztem magam a tegnap délutánhoz képest, az üresség ugyan megmaradt, de korántsem
annyira, mint ahogy tegnap volt. Nem volt semmi új hír. Rossz volt, hogy ma van Kimi mamájának a temetése és nem lehet ott. Ez sem lesz a mi
hétvégénk. Olvastam a többi kommentet, amit már tegnap nem tudtam, aztán becsuktam a szemem és zenét hallgattam.
Kb. egy óra múlva ismét visszamentem megnézni a híreket. Ahogy megnyitotta és a szemem odatévedt, hogy 'Räikkönen',
valami nagyon szar volt. Biztos mindenki érezte már, amikor úgy érezte, hogy 'elszorul a szíve' és, hogy az valós fájdalom. Nekem is ez volt;
mintha egy kéz a mellkasomba nyúlt volna és megszorította volna a szívem, valós fizikai fájdalommal. Aztán a következő másodpercben olyan
érzés volt, mintha egy pumpálás erejéig a szívem jéghideg vért pumpált volna és éreztem, ahogy végigfolyott mindenembe. Fizikailag ennyire
nem tudom, hogy volt e valaha valami reakcióm a lelki fájdalomra. Én nem attól féltem, hogy kiteszik a Ferraritól. Én ettől rettegtem..
'Räikkönen a Ferrarival együtt a Forma 1-et is...'
A tegnapi bőgéselmaradást pótolva most rendesen olyan volt, mintha 10 mp alatt egy pohár vizet borítottak volna az arcomba. Ezt mégis hogy
gondoltad?! Hogy teheted ezt meg velünk, velem, mikor az egész életem rád áldoztam?! Elmartam magam mellől mindenkit, csak hogy teljesen
rád tudjak figyelni.. Végig hűséges voltam, egy pillanatra sem rendültem meg abban a hitemben, hogy te jobb vagy, te más vagy.. Tudom, hogy
közel az az idő, amikor visszavonulsz a F1-ből, de azt mondtad, hogy pár évet még maradnál, akkor ez most mi?! Ilyen könnyen feladnád, csak
mert egy csapat nem akarja látni, hogy ki is vagy te valójában?? 11 éves korom óta hűséges vagyok, hiszek benned és már nem is emlékszem
arra az időre az életemből, amiben nem szerepelt a Kimi név. Annyira természetessé vált, hogy két hetente látlak, mintha egy családtag lettél
volna, aki adta nekem az erőt mindig is, ahhoz, hogy túllépjek a sok rossz dolgon. Egy hónapja még azt mondta mindenki, hogy "Jajj hagyjanak
már, jövőre egy Massám és egy Räikkönenem van', most meg már az is kérdéses, hogy maradsz-e egyáltalán a F1-ben.. Ez megint akkora pofon az élettől, hogy ismételten elestem. Elestem és megütöttem magam. Megütöttem magam és már képtelen vagyok felállni.
'Räikkönen a Ferrarival együtt a Forma 1-et is elhagyhatja'
'Pillanatnyilag még nem döntöttem el, hogy akarom-e folytatni a versenyzést, vagy sem. Talán versenyezni fogok, talán nem.'
Ilyen egyszerű lenne? Ki is vagy te? Valóban? Valóban..?
|
