Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

krisztinka naplója


hanami [210012 AL], gazdája krisztinka
2010-05-09 összefoglalom:)

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/210012
2010-05-09 összefoglalom:)

...ami ez alatt a pár nap alatt velem, velünk történt
Marcikó csütörtök-pénteken volt oviban, azóta köhög:( érdekes, nem tudom elhinni, hogy mindez csak pszichológia, van benne valami, de akkor sem értem
a lényeg az, hogy június négyig jár majd oviba, ami már csak pont egy hónap, azaz négy hét, utána meg miénk a nyár, mert nagyon sok dolgunk van Marcival kettőnknek együtt, hogy majd boldog, kiegyensúlyozott, vidám gyerekkora legyen és ugyanilyen legyen, majd ha felnőtt!!!
szóval a tervek: pszichológus, logopédus és rengeteg tanulás, persze játékosan, rajzolunk, gyurmázunk, festünk, vágunk, ragasztunk és még sok egyéb kreatív dolgot kell csinálnunk, hogy behozza a lemaradásait a többi ovistársával szemben
gyereltársaságot is biztosítani kell neki, hogy könnyebben szocializálódjon majd ősztől, hogy legyen majd barátja is, meg azt is el kellene érni nála valahogy, hogy szeressen oviba járni
megyünk majd mindenfelé (persze ahogy az időjárás engedi): játszóterezni, buszozunk, programokat keresünk, együtt Lénikével, akinél minden preventív dolo lesz, Marcinál meg próbáljuk helyrehozni a dolgokat, amik félresiklottak
és ez nekem is köszönhető, meg az én lelki ingatagságomnak, de én már úgy-ahogy rendbejötte, most Marcit is vissza kell terelgetni a rendes vágányra
most amit itt leírtam, abból persze úgy jön le, mintha hatalmas problémák lennének, de azért nem olyan rossz a helyzet, csak egy kis segítség kell, mindannyiónknak
más: pénteken megnéztem Nellikével az Emlékezz rám filmet, olyan nehéz erről beszélni, olyan sokkoló volt a vége, a sírás kerülgetett, de végig azt mondogattam magamban, hogy nem sírok, nem sírok és ki is bírtam, de aztán meg Nellike mondott valami szomorút és onnantól mégiscsak elpityeredtem magam, szóval nem lettem heppi ettől a filmtől meg a szabad délutántól, de azért érdemes volt megnézni, mert nagyon elgondolkodtató
nem mintha nem tudnám, hogy mi a legfontosabb az életben, de ez a film is erre világít rá, a maga drasztikus végével:(
tegnap pedig volt egy előremozdító beszélgetésünk Lacival, hogy tudjuk már hogyan tovább, ebben a házban és az anyagiak terén, hogy alakítsuk a dolgainkat, volt sok ötletem, amik előrevihetnek minket és ez jó
láttam Lacikán, hogy neki is hiányzott már, hogy megbeszéljük, átértékeljünk mindent ezen a téren, szerintem ő is jobban érzi magát a beszélgetés után
a lényeg az, hogy ketten, vagyis négyen, mint egy család összefogva, előre tervezve és egységben és erővel és bla-bla-bla, de megcsináljuk, menni fog és minden!!!!!!!!!!!!
és Lénikém itt a végén, ő még olyan kicsi, ártatlan és tiszta és azt szeretném, hogy ő is vidám és boldog maradhasson, olyan kis drága angyalka, mint most is
vele is sokat kell foglalkozni, de a legfontosabb, hogy rengeteg-rengeteg szeretetre van szüksége mindkét kis drága gyerekemnek!!!!!
Lénike olyan ügyesen halad a beszédfejlődésben: már a "nem" és a "gyere" mellett ma azt is mondta, hogy"víz" és olyan ügyesen modja a szavak elejét (és néha a végét), hogy egész jól ki tudjuk venni, hogy mit is szeretne elmagyarázni, ügyes, imádom!
én pedig hétfő óta fogyózok, holnaptól pedig egy kicsit szigorúbban, megjött az ihlet szerencsére
érdekes, hogy tavaly is ilyenkor tudtam elkezdeni ezt az egész "fogyós" mizériát, elszánt vagyok tervekkel!!!!!!!
azt hiszem, hogy ez a valaha született leghosszabb bejegyzésem itt a teveklubon és csak úgy süt belőle a pozitív hozzáállás, gondolkodás!!!!!!!!!!!!
ÉLJEN!



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat