Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

V.u naplója


ánya [100462 AL], gazdája V.u
legszebb :)

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/100462 		legszebb :)

2013.01.10.
életem egyik legszebb napja, habár reggel átmentem a beugrón, majd kihúztam olyan tételt, hogy.. szóval inkább megyek uv-ra.

de a folytatás..... :)))))
majd ha végre levizsgáztam, részletezem:) a lényeg, hogy találkoztam Ákossal (Sanyival és Lepével), aláírta az album borítómat és lett közös képünk is. :))))


Na akkor muszáj leírnom, mert.. Ez az egyetlen este annyi boldogsággal töltött fel, hogy egyszerűen eltűnt minden felhő a fejem fölül és leszakadt minden súly a szívemről is. Hihetetlen, de tényleg. :)
Hogy hogyan kerültem én a dredd premierjére, legyen titok. Mindenesetre akkora csoda volt, minden dolog annyira összepasszolt az előtte lévő napon, hogy ilyen akkor sem jutott volna eszembe, ha én írhatnám a saját életemet.
Odaértem a mozihoz. Fent regisztráltam - milyen gyönyörűen mutatott a nevem a sajtó listán:] Egy kisebb elkerített részen üldögéltek a fotósok, odamentem én is. Kicsit elhagyatottan éreztem magam, de arra gondoltam, végre felnövök és túllépek a gyerekes félelmeimen. Hogy nem esem pánikba, nem megyek haza, nem adom fel, most az egyszer nem. Vártunk, vártunk. Aztán egyszer csak belibbent a banda :) 200 wattos mosoly:)))) Bent diskuráltak utána a szobában, folyamatosan nevetés hallatszott bentről :D A vendégek persze a kipakolt életekkel voltak elfoglalva, "mi", fotósok oda sem mentünk. Egyébként láttam egy volt tanáromat, ez még a hét kérdése, hogy hogyan került oda.
Végre bementek a többiek a terembe, a banda pedig kijött fotózkodni. Végig végtelenül türelmesek és segítőkészek voltak, és persze megállás nélkül ment a poénkodás is.. :D Olyan igazi Ákosos volt az egész, semmi fölényeskedés, semmi lenézés vagy unalom. Több helyen is beálltak pózolni, aztán a fotófalhoz mentek. Mikor vége lett a kattintgatásoknak, előkaptam a 2084 borítóját, amiről már csak az ő aláírása hiányzott. Odaléptem (el sem hiszem, hogy megtettem - egyrészt annyira beszari alak vagyok, másrészt annyira tisztelem és nem akarom "zaklatni" vagy fárasztani, és úgy viselkedni, mint a többi rajongó) és megkérdeztem, hogy kaphatnék-e erre egy autogramot. Ő pedig már egyből nyúlt érte (kicsit unottan vagy "kötelességtudóan", ami persze rossz szó erre, mert semmiféle kötelezettsége nincs irányomban/irányunkban), és megkérdezte, milyen névre írhatja. Nem ám csak Ákos, HANEM
Vicának
szeretettel
Ákos

Aztán odaadtam neki a Régi jövő feliratú süti fényképét emlékbe, hiszen a vetítés szorosan kapcsolódott ehhez a számhoz. Akkor jött egy új, közvetlen, hihetetlenül kedves és aranyos Ákos. Akit mindig "kiláttam", "kiéreztem" az interjúkból, videókból, a dalokból, de még sosem volt alkalmam ennyire közvetlenül megtapasztalni. És egyszerűen felfoghatatlanul jó dolog érezni azt, hogy a példaképed tényleg olyan nagyszerű ember, mint amilyennek te elképzelted vagy amilyennek szeretted volna hinni.
Elbeszélgettünk kicsit a sütikről, hogy igen, a banda is kapott, nála csak a fekete doboz van és a gyerekei imádták. :) Annyira jó lett volna az egészet felvenni, hangilag, képileg, mindenhogy, mert most csak az a "melegség" van bennem, amit akkor is éreztem, a pillanat hangulata, az életem egyik kis csodája, és már lassan el sem hiszem, hogy tényleg ott voltam, tényleg beszélt velem és tényleg mosolygott közben. Biztos mindenki életében voltak ilyen meghatározó pillanatok, amiket újra akarna látni, hogy kielemezze minden egyes másodpercét. Nincs más, csak a halvány emlék, de ha ránézek az írására, magától mosolyra húzódik a szám, és valahogy megint érzem azt a percet, valahogy megint ott állok. Nem az a lényeges, hogy rá van írva, hogy Ákos. Én is rá tudom írni bárhová. Hanem a pillanat, amikor írta, a pillanat, amikor ott voltam. Olyan nehéz ezt szavakba önteni, és teljesen hülyének is érzem magam. Mintha megszállott lennék, pedig nem vagyok az. Csak egyszerűen annyira távolinak tűnt, hogy egyszer valaha is hasonló dolog történjen velem, hogy nem voltam rá felkészülve és még most sem hiszem el :) Talán a szerelemhez tudnám hasonlítani: ott sem hisszük el, hogy pont velünk megtörténik, hogy valaki valamikor is szeretni fog minket, aztán puff, mégis ott állunk valakivel kézen fogva.
Bementünk a terembe, és majdnem velük egy sorba ültem, mert már szinte csak ott volt hely, de láttam, hog Lepéék még nem ültek le, úgyhogy inkább kerestem máshol. Nem néztem körbe, hogy egyedül vagyok-e vele vagy sem, de mikor lejátszották a Régi jövőt, hát én végig énekeltem :) Ott ülsz egy moziban, és pár sorral fölötted ott ül kicsiny világod legnagyszerűbb énekese. Hát hihetetlen :) A filmről nem írok, egyrészt, mert lényegtelen, másrészt a kritikusok már kifejtették nálam részletesebben is. A végén még csináltam egy emlék képet a kivetítőről, és a szomszéd pár megkérdezte, hogy hova kerülnek fel a képek, honnan jöttem stb. Kiderült, hogy ők is szeretik ezt a magazint, és pont volt nálam kettő, úgyhogy odaadtam nekik, teljesen el voltak ájulva :) És jó volt, hogy ismeretlen emberek napját egy kicsit fel tudtam dobni, mert az enyémet olyan mértékben sikerült, hogy még mindig fent vagyok 3000 méterrel a Föld fölött. :) Aztán felhívtam anyát. Jaj, most jönnek ki. Anya szerint, ha most nem megyek oda, talán soha nem is lesz rá alkalmam. Már talán említettem, mennyire félős vagyok, ráadásul nem egy vadidegenhez kellett odamennem, hanem olyan valakihez, akinek a közelében még megszólalni is nehéz (de azért mégis csak sikerült:D). Általában, ha lehetőségem van az álmaim megvalósítására, vagy karnyújtásnyira kerülnek tőlem, akkor félek lépni. Félek elérni őket, mert akkor egyszerűen megszűnnek, beteljesednek és "nem lesz miért élni". Szeretem őket dédelgetni, tervezgetni a jövőt, de ha egy lépcsőfokot fel kéne lépnem, hogy elérjem őket, inkább elszaladok. Nem tudom, miért. Rengeteg hibám van, íme a kétszázötvenharmadik.
De most. Nem értem, de összeszedtem magam, és odamentem. Hogy csinálhatnék-e egy közös képet... Már így is "égett a pofámról a bőr", mert nem elég, hogy aláírást kérek, utána még képet is akarok? Úgy éreztem, pofátlanság Isten jobb lába után még a balba is belecsimpaszkodni... De teljesen aranyosan egyből odaálltak, hogy persze:) Csak azt hitték, róluk akarok, pedig én Velük gondoltam..:D De aztán odaállhattam én is, és Lepe barátnője csinált egy képet. Amin egyébként abnormális fejem van, mint szinte minden képen. De nem érdekel, mert ott vannak rajta Ők :) Lassan túllépek a saját fejemen (? :D) és a megörökített pillanat fontosságát nézem. És ez fontos volt. Nagyon. Túlrepített minden szomorúságon és csalódáson :)
Nem "nyáladzom" többet, de muszáj volt leírnom, hogy százszor is újraolvassam, ha valamikor mélyre kerülök. Mert tényleg vannak csodák, teljesen váratlan csodák, amik megváltoztatják az életedet. Köszönöm Istenem.

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat