Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/102470
|
2013-02-18
Sokféle dolgot írhatnék az elmúlt 4 napról, de valahogy mindig egy szó jut eszembe. Szilárd. :)
Néha az ember nem is veszi észre, hogy az élet milyen ajándékokat ad neki, mert természetesnek veszi, pedig egy értékes ember megismerése és barátsága sokszor sokkal többet ér bárminél.
Na jó, nem akarok itt lelkizni, azt már megtettük pénteken dél körül a pálya közepén fekve, de akkor is.. Szilárd egy nagyon nagyon jó ember. Minden értelemben. :)
De ez nem befolyásolja az érzelmeim egy másik ember irányába. Furcsán hangozhat, hogy ennyire odavagyok valakiért és nem azért, mert tetszik. Mármint.. hmmm. Nagyon jó társaság, szeretek vele beszélgetni, de amúgy.. Hát, ezt nem tudom elmagyarázni. Egyszerűen csak a kezdetektől barátként tekintettem rá és ez így is maradt.
Grrrrrrr. Bírom Brigit.
Ő többre értékeli Szilárdot, mint egy gyerekes, válófélben lévő pasit. Majdnem elsírtam magam, amikor ezt így kerek perec közölte.
Na jó. Na jó.
Leírom a sítúrát.
Vagyis inkább az érzését, nem az eseményeket.
Vagy mittomén, majd alakul. :)
Most hívott.... Cukorbogááár. :D
Szóóval..
Jó hosszú volt az út, de aztán csak odaértünk.
Kicsit nehézkesen ment a dolog..bérletvásárlással tököltek egy csomót, de aztán nagy nehezen csak meglett minden. Felcaplattunk a kis pályához. Hát én amikor megláttam a csákányos felvonót, már tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem is lett.
Egyszer sikerült feljutnom, kapaszkodva. Aztán asszem még egyszer sikerült egyedül. De amúgy folyton kiestem 10 méteren belül.. :D
Ricsi segítsége az kb a nullával volt egyenlő és annyit bénáztam a lifttel, hogy tök ki voltam készülve, legszívesebben lecsatoltam volna a francba és otthagytam
volna az egészet.
Aztán megjelent Hamzi és egy srác, akit akkor még nem ismertem és a hátralévő időt az alvást kivéve folyamatosan együtt töltöttük. Szóval jöttek és már nem tudom hogy meg miért, Szilárd elkezdett nekem segíteni. Az első probléma ott volt, hogy hogy jussak fel. Addigra már egyszer úgy is felmentem, hogy a liftkezelő rátukmált egy síoktatóra, aki felszállt velem a liftre, de én úgy megijedtem, hogy egyből elkaptam a pasi derekát, ami kissé nyomulósnak tűnhetett, de engem ez a legkevésbé se zavart, úgy be voltam rosálva. :D Na mindegy, a körülményekhez képest jól elbeszélgettünk.
Szóval jött Szilárd. Segített liftezni, tanítgatott meg minden. De olyan kedvesen és türelmesen, ahogyan csak egy olyan hihetetlen ember tud, mint ő.
A nap végére eléggé összebarátkoztunk. Kiderítette, hogy ki kell cserélni a kötéseket a deszkámon, úgyhogy elmentünk az ülős lifthez és megcsinálta. Utána még egyszer fel akartam menni a csákányoson, de annyira furcsa volt, hogy kiestem és kijelentettem, hogy én többet nem szeretnék aznap felmenni.
Szilárd hihetetlenül megértő volt. Ha a pálya közepén jött rám a lelkizhetnék, lefeküdt mellém és hallgatott. Ha keseregtem, biztatott, ha letettem a fejem a hóba és bánatosan néztem, odamászott és velem hallgatott. Hmm. Ez elég romantikusan hangzik így utólag.
De mit csináljak? Mindig tudta, hogyan kezelje a bajom.
Nap végén elmentünk a szállásra. Brigivel, Ádival, Ricsivel meg egy párral, Attilával és Márkival voltunk egy szobában. Mi hamar megrohantuk a fürdőt és hajat mostunk. Utána volt vacsi, ami elég kevés volt, de finom, aztán meg BANG!-oztak a többiek, én meg feküdtem az ágyon és megjegyzéseket tettem. Aztán meg aludtam. Aznap éjszaka még nyugodtan, Ricsi horkolásától mentesen.. :D
A másnapot végig Szilárddal töltöttem. A kis pályán gyakoroltunk. Továbbra is ő volt a türelem és a kedvesség szobra. Jó, mondjuk ez végig így volt.
Ekkor már kezdtem élvezni a boardozást.
Este már lenn játszottunk az étkezőben. Jó volt, csak egyre jobban kezdett tele lenni a hasam, mivel csak input volt.
Másnap anyuékkal és Szilárddal mentem. Akkor már hordtam Szilárd nyakvédőjét és aznap már a térdvédőjét is. Mondjuk nagyon jó is volt, egyre többet estem térdre és pénteken már komolyan fájt a bal térdem, azért is adta oda a védőt. De jesszusom, nem sok ember van, aki a saját kényelmét és testi épsége helyett a másikét helyezi előtérbe.
Nem hiszem el, hogy ilyen ember létezik. Egész nap anyuékkal síeztünk, jó volt. Én nagyrészt levélben közlekedtem, mert azt éreztem biztonságosnak. Ráadásul annyira sokan voltak, hogy tökre feltúrták az összes pályát, tiszta buckás volt, így Szilárd is mondta, hogy ne forgolódjak, mert csak esés lesz a vége. Anyuék aznap délután el is mentek haza, mi meg Szilárddal visszamentünk a kis pályára gyakorolni. A második naptól már teljesen bevett szokás volt, hogy együtt lifteztünk fel a csákányossal, mindketten bal lábbal felfelé, ő a bal, én a jobb oldalon. Mindig átkarolt, én meg fogtam a kezét. Nem volt, aki ne párnak nézett volna minket, pedig szó sem volt ilyesmiről.
Aztán szombat este se volt semmi különös, én tök rosszul voltam már a sok kajától, úgyhogy fenn voltunk egy darabig, aztán lementünk játszani. De miután egy játékot végigültünk és beszálltam, tök hamar kilőttek. Ricsi elkezdte, Ádám befejezte. De annyira örült magának, hogy nyakon vágtam. :D Aztán meg felmentem inkább aludni. Jó volt, Brigivel feküdtünk az ágyban, Attila horkolt, úgyhogy nem tudtunk aludni. Második este amúgy hevenyészett füldugót csináltam zsepiből Ricsi ellen, de nem sokat segített.. :)
Aznap este a társaság gyökerebb fele bekente a buszvezető kilincsét fogkrémmel, no comment, segghülyék...
Másnap reggel korán keltünk, összepakoltunk, reggeli, aztán mentünk a pályára. Valahogy nem éreztem jól magam, nem tudom miért. Állandóan nyivákoltam Szilárdnak, hogy már inkább haza akarok menni. Persze az is volt a baj, hogy tökre fájt a hasam egész nap és úgy összességében fáradt voltam. A nap sütött, így elég jó idő volt, leültünk napozni is. Aztán ettünk sült krumplit a hütteben. Mikor mentünk ki, összefutottunk Ádámmal meg aztán Brigiékkel is. Nekik tökre megörültem, mert nekem már semmi kedvem nem volt a board-hoz, Brigi viszont tök lelkes volt, így kirántott a rossz kedvemből. Onnantól kezdve vele meg Ricsivel voltunk, ami szerintem tök jót tett a kedvemnek. Lementünk a pálya aljába és igazából ott gyakoroltunk. Ricsi lecsatolt és gyalogolt, mert eltört a kötése. Aztán onnantól gyalogoltunk meg csúsztunk. Brigi tök ügyesen helikopterezett, Márkiék is feltűntek, ő meg tök jól csinálta az egészet. Igazából azért kezdtem el kanyarogni megint, mert tök tréül éreztem magam, hogy mindkét csaj, akivel együtt kezdtem, tök ügyes én meg csak vegetálok meg rinyálok.. :)
Egész jól ment a kanyarodás is. Aztán ha jól emlékszem, a végén még felmentünk egyet Szilárddal a kicsi pályára, onnan meg csúsztunk lefelé egy darabig, aztán gyalogoltunk. Nem késtünk el a találkozóról se..
Ádám bezzeg nem volt sehol. Hívtam telefonon is, semmi.
Ott császkált a Márton, gondoltam megkérdezem, hátha tud róla valamit.
Tök udvarias voltam meg minden...
- Elnézést tanár úr. Nem látta véletlenül a testvéremet ma?
- Hát én nem láttam a testvéredet már 4 napja ezen a sípályán...
- Köszönöm, ezzel nem vagyok beljebb.
- Hát most mit csináljak, hogyha nem láttam..?
Ez a Márton akkora egy ef a esz. És a legdurvább, hogy észre se veszi magát. Utána bement a hüttébe panaszkodni Husztinak. Basszus, annyira szánalmas, mint egy óvodás... Addigra már mindenki eléggé ki volt rá akadva a társaságunkból, Szilárdnak is beszólt (Legközelebb, légy szíves, ne mondd azt, hogy tanítod, mert azt csak oktatói vizsgával lehet, legfeljebb együtt boardoztok..) meg a többiek se bírták a stílusát.
Már a busznál álltunk, öltöztünk át és közben fél füllel hallgattam az elmés társaság beszélgetését.. Minden második szó a bmeg illetve a g*ci volt... Kérdeztem a Szilárdot, hogy a Márton miért engem idegel, miért nem ezeket? Erre odament a Márton a pad széléhez és odaszól a szélsőnek: Menj már odébb b*szod.
No comment.
Aztán már semmi különös. Hazafelé aludtam vagy fél órát, beszélgettünk, sztorizgattunk (például a sherwood-i erdőről..:D). Visszaértünk a sulihoz, pakoltunk át, Szilárd ezalatt elhúzott haza.. :( No mindegy, aztán hazajöttünk és végre végre kialudtam magam.. :D
|
