Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/48045
|
2014-02-15
az a baj, hogy a szívem szomjazik a szerelemre. Nagyon szomjazik rá...
Vajon megtörténhet-e hogy az első szembejövő pasiba belezúgok ?
Vagy bárkibe, akit megkedvelek ?
Vakon, nem vigyázva, ki is ő valójában.
Az volt a feladat, hogy a fantáziáról írjunk pár állítást, és a végén mindenkiét bevittük egy dokumentumba és ezt kikaptuk, hogy töltsük ki.
Olyan kérdések voltak benne, hogy
-álmodozó vagyok
-mindig elképzelem amit olvasok
stb
az a baj, hogy én már semmit nem hagyok a képzeletemre. Nem engedem, hogy befolyásoljon, hogy elragadjon magával, hiszen ez sodort bajba, amelyből még mindig nem tanultam, mint egyik problémából sem, melyeket figyelembe sem veszek, mintha nem lennének, mintha egyszer csak eltűnnének. De sosem tűnnek el, ott vannak és sosem lesz nyugtom tőlük.
Nem szabad képzelődnöm, mert elhiszem, amit látok, belefolyik szép lassan a szívembe, és megfertőzi.
Ezt pedig nem akarom
Az a helyzet, hogy van egy srác, a Kedves. Azért, mert nagyon kedves. Én ilyet még nem láttam, nagyon közvetlen, nagyon barátságos, érdeklik az emberek, és tényleg elképesztően kedves.
Mindenkivel. Velem is. Ez a baj. Mert hiába látom, hogy mindenkivel ilyen, attól még önkéntelenül is elfgondolkodok rajta. És ezen gondolkozom, ahelyett, hogy azt képzelném el, amit olvasok éppen, vagy, hogy hogyan oldjam meg a lehető leghelyesebben a dolgaimat. De nem, nekem csávókról kell fantáziálnom. Mert az a kényszerképzetem van, hogy tetszem neki.
Már hogy tetszenék neki ??
Már hogy tetszhetek én bárkinek is ??
Nem akarok senkit sem berántani a szívembe csak úgy, minden ok nélkül. Hogy aztán saját magam szenvedjem meg, hogy vérezzek, és sírjak és szomorú legyek, mint eddig mindig, mikor ilyet csináltam ??
A fantáziámnak köszönhetem Dávidot is például, hiszen ő nem egy valóságos ember !!
Hiszen én fantáziáltam róla azokat a dolgokat, semmi nem történt meg, ő sosem volt valóságos, csak a képzeletem szüleménye, egy hatalmas hiba.
Sosem szerettem
Csak azt hittem
Mert sosem engedett elmenni
Mert azt képzeltem, hogy nem enged elmenni
És igen, bármennyire is úgy hittem, megbocsátok neki, úgy látszik, hogy amikor azt hiszem, tetszem valakinek, vagy azt hiszem erős vagyok, de mégsem, akkor mégiscsak Dávidot szidom, aki nem is tett semmit. Dávid ártatlan. Én hoztam a döntéseket, a fatáziám miatt hoztam a döntéseket.
Úgyhogy én többet nem bízom magam a fantáziámra, elegem volt belőle. Elegem volt magamból, nem fog érdekelni semmi, csak az, hogy éljem a pillanatot, lehetőleg ne tegyek semmi kárt senkiben és semmiben, meg kell küzdenem azért, hogy a régi, elveszett kedvességem és szeretetem visszatérjen a szívembe, amit elveszítettem.
Vagyis elzártam a csalódások miatt.
De tudom, hogy a lelkem legmélyén még mindig az a teliszív, szeretetteljes és önzetlen kislány vagyok. Csak meg kell találjam. Mert ez a kislány tesz erőssé és okossá.
És el ne felejtsek bocsánatot kérni a vámpírfiú sráctól, mert hasonlít rá, ööö Pattinsonra, na. Mert félrevezettem.
És igenis bátor leszek bocsánatot kérni.
Nem hunyászkodom meg többet, fölvállalom a hibámat.
És abbahagyom a rosszkor rossz helyen szövegeléseket is
Mit nem csináltam már megint hát persze.
Tanár kérdezi: Na, akkor mit tudtunk meg róla ?
Én meg csak gondoltam, de hangosan kimondtam: Semmit !
Az egész terem nézett hátra rám.
Istenem, hogy honnan jött ez a hang, ez az egész, fogalmam sincs, de borzasztóan szégyelltem magam. Még menteni sem tudtam magam: Nem, hát sokmindent elmondott.....
szegény csajnak milyen lehetett, ha hallotta, mondjuk szerintem ő nem veszi a kritikát.
akkor is szörnyű bűntudatom van még mindig ezzel kapcsolatban...
A fantáziámról még. Bajba sodor, ezért el is zárom magam elől, hogy ne lássak semmilyen képet, ne cikázzanak a gondolataim. De.... úgy érzem, hogy nekem egyszer könyvet kell írnom valamiről. Lehet, mindenkiben megvan ez az érzés. Olyan, mint a haragos tengerben az örvény, csak kavarog őrült sebességgel, és magába szippant...
Hiszen a szavak világa... A saját szemüvegeden keresztül teljesen más értelmet nyer. De nem érzem magam méltónak ahhoz, hogy én könyvet írjak. Úgy érzem, mások gondolatvilága és szókincse is sokkal gazdagabb és érdekesebb és ezerszer jobb, mint az én asszociációim és gondolatmenetem, és szókészletem. Az én szűkszavúságommal, ki nem mondott szavaimmal ez a könyv sosem lesz őszinte. Saját magammal szemben sem vagyok őszinte, és nem is hallgatok magamra...
Persze megígérem magamnak, mint mindig, hogy abbahagyom a hazugságokat, és megbeszélem a gondjaimat magammal, de még az ígéreteimet sem tartom be, és elfelejtem őket. Aztán újra ígéretet teszek, és újra elfelejtem. Az ember annyit ér, mint az adott szava, és én ezt mindig elfelejtem...
Abba kell hagynom a képzelgéseimet a halott bátyámról is, aki katonának állt. De szerintem erről kéne írnom, mert ez nyomaszt leginkább, és erről kell írnom, hogy végre elszálljon. Hiszen, nekem sosem volt bátyám, bármennyire is szeretnék egy bátyót. Nincsen. Soha nem is volt. Nővérem van. És egy öcsém. Ennyi.
De ettől még edzhetem magam. A bátorságomat és szeretetemet az egész világ iránt. Ne zárkózzak be soha, legyek alázatos, és szelid.
Ezt mindig elfelejtem. Szelidnek lenni.
Elég akaratos vagyok szerintem.
Légy szelid, ne bánts meg másokat.
Én egy bárány vagyok. Ne akarj farkasnak látszani. Nem vagy az.
Nem jó úgy képzelni az életet, hogy mi lenne, ha így történt volna. Így történt és kész. A TE életed, az ÉN életem EZ, és nem más. Ezt kell megélned , minden pillanatát, minden percét.
Olyan tapasztalatot szereztem, ami csak kevésnek engedhetett meg. Erre légy büszke. Vállald, szerényen, de meríts belőle erőt.
Azt hiszem, leginkább azért akarom elfelejteni ezt az egész francia dolgot, mert úgy érzem, hogy emiatt elveszítettem Sankát. Illetve azt bánom leginkább, hogy azalatt az egy év alatt, hogy találkozhattunk meg minden, nem történt semmi. Nem jöttünk össze, dehát meg is lehet érteni. De az ember nem jó magányosan. Így nem egész. Csak félember. És ha rátalál egy olyan szerelem, ami egész testében összefacsarja az embert, remeg a lábujjkörmétől a haja szála végéig. Hogy úgy belezsibbad a szíve ha csak rágondol a nevére, hogy nem kap levegőt és meg akar fulladni. Istenem... Ő volt életem szerelme, és elveszítettem.
Ezért nem vagyok büszke arra, hogy mit értem el, amíg kint voltam külföldön. Mert hatalmas árat fizettem érte.
Nem vagyok jelen pillanatban szerelmes Sankába, dehogyis, de akkor lehetett volna valami, tehettem volna valamit azért, hogy jól meglegyünk, hogy ne menjen senki sehova, és, hogy maradjunk meg egymásnak.
De lehet, hogy csak viszont kéne látnom, ha mégegyszer láthatnám.... akkor, mikor ülök vele szemben, és belenézhetnék topázkék szemébe, akkor látnám, mire számíthatok, és ha beszélünk egy keveset, és megölelhetem és megpuszilhatom, akkor tudni fogom biztosan, hogy amit érzek, az sosem lesz több, mint örökké tartó, sziklaszilárd, acélerős szeretet, melyet egész lelkemmel érzek iránta, és amely halálom után is örök időkre, míg a lelkem végleg el nem porlad, ugyanolyan szorosan fog kötni őhozzá.
Attól tartok, hogy ez a szeretet sokkal erősebb Sanka iránt, mint a szerelmem lesz a jövendőbeli férjem iránt.
(ha lesz férjem, de ez egy másik téma)
De Istennek van terve, ő tudja, kinek mi a dolga, a gondviselés elrendez mindent.
Aggódnom sem kéne
Bánnom se semmit.
Sanka mindig előkelő helyet foglal el a szívemben.
Most a tanulmányaimra kell koncentrálnom.
ez volt a legőszintébb bejegyzésem :)
|
