Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/102470
|
2014-09-01
Ma sokat gondolkodtam ezen a Skype dolgon. Iszonyat sokat számít. Egyrészt hogy nem érintkezünk és beszélünk hülye dolgokról. Csak akkor keressük egymást, ha tényleg már nagyon hiányzik a másik. Másrészt nem akadok ki rá, nem kell szembesülnöm azzal, hogy Marci így, Marci úgy. Tudom, hogy van, de nem nyomja ezt legalább hetente egyszer az arcomba. Ennek volt köszönhető a múltkori kitörésem is. Így utólag hálás vagyok érte. Annak is örülök, hogy letiltottam hirtelen felindulásból. Őszintén szólva tényleg jól ment ez a szeparálódás..igaz 2 hete vártam már a névnapját, hogy írhassak neki és most megint rossz. De ilyen az élet..
Vagy nem megyek és büszke vagyok magamra kb 10 percig és van egy szar estém, amit végigagyalok vagy elmegyek és megélem minden percét és aztán másnap harapós vagyok, harmadnap pedig ismét csak hiányzik.. Megszokott forgatókönyv.
Megérte-e? Fogalmam sincs, de most már úgyis mindegy.
Szóval..kanyarodjunk vissza a villamosmegállóba. Végül elindultunk. Mondta, hogy remeg a lába. Nekem a kezem. Viccesek vagyunk.
Kitaláltam, hogy menjünk el a Hősök terére. Hogy miért? Hát csak, mert nem volt jobb ötletem. Így aztán kézen fogott én megkérdeztem, hogy megengedtem-e? Mire azt reagálta, hogy nem fog mellettem úgy menni, hogy nem fogja a kezem. Rövid párhuzamot vonnék most Gábor és ő közte..akkor persze ez eszembe se jutott, de ugye milyen furcsa..Lala nem tud úgy menni mellettem, hogy nem fogja a kezem, mert összetartozunk, Gábor viszont nem megy mellettem úgy, hogy fogja. Mert nem tartozunk össze..
Hülyéskedtünk egész úton. A török nagykövetség előtt kitalálta, hogy csengessünk be. :D Alig tudtam elrángatni. Aztán bekukucskált a fülkébe, ahonnan visszanézett valaki. Lala néha teljesen elmebajos, ami miatt még jobban szeretem. A téren nem volt senki. Végignéztük az összes szobrot, elolvastuk a feliratokat, hülyültünk. Ez is hiányzik Gáborból. A spontaneitás. Persze kevés ember van, akinek ha azt mondott hajnali 2-kor, hogy sétáljunk el a Hősök terére, rábólint. De Lala épp egy ilyen ember és jó vagy sem, mellém egy ilyen kell. Pedig józan pillanatainkban azért teljesen normálisak is tudunk lenni..de hát se józanok nem voltunk, se szokványos dolgot nem volt kedvünk csinálni..ez van..
Jajj már amúgy szept 2.-a van, nem tudom befejezni ezt a sztorit.. :) De imádom írni, újraélni. Már csak azért is, mert azóta eltűnt. Persze megmondta, hogy így lesz és valahol jó is, de azért mégis..jó lenne tudni, hogy neki is hiányzom, ő is szenved, hogy nem lehetünk együtt meg hogy gondol rám. Vicces, mert közben meg szerintem Gábor érzi. Érzi, hogy kezd nem érdekelni. Nem értem miért vannak olyan gondolataim napközben, hogy úgy a képébe locsolnék egy pohár vizet.. Nem csinál semmi rosszat. Mégis valahogy haragszom rá. És mégse nagyon tudom elengedni. Miközben időpazarlás az egész. Nem mintha lenne vagy lehetne más..és minthogy a vele töltött idő is egy dologról szól.. na szóval sok értelme nincs, de szakítani is tök felesleges. Úgyse veszem őt komolyan. Mondjuk ő se engem..
Na szóval.. Lalalalalalalala. :)
Miután végigjártuk a teret, teljesen random elindultunk a Keleti felé. És Lala elkezdte kérdezni, hogy most akkor hol alszom és mit akarok? Hmm, hát persze tudtam. Ebből következik, hogy mondtam neki, hogy nem tudom. :D Mert ésszel felmérve hülyeség volt meg semmi értelme, de nekem nem volt kedvem átgondolt döntéseket hozni. Mindig megvan a böjtje, de annyira sivár az életem, hogy kellenek érzések, kell egy kis szenvedély bele.. Szóval mentünk a Keleti felé és Lala mondta, hogy fáradt és hogy eldönthetném, mit akarok. Én meg tudtam.. De hát na.. Leült egy buszmegállóban, átkarolt, simogattam az arcát..pont, mint régen. Aztán megbeszéltük, hogy tudjuk, hogy nem kéne. Azt is tudtuk mindketten, hogy mi lesz. De kimondtuk, hogy nem kötelező. Mondjuk tök feleslegesen.. :D
Aztán leintett egy taxit. Odafelé is beszélgettünk, de úgy a taxis füle hallatára nem nagyon mentem bele a dolgokba. Tudom, hogy nem érdekelte meg semmi, de akkor is zavart. Ez a kettőnk dolga.
Odaértünk, sajnálkozott, hogy senki nem látja, hogy milyen jó csajjal jön, mindig csak egy gyerekkel látják. :D
Szép a lakás, megmutatta. Tetszik. Néztem a Marcis kis tablót..és ott volt egy baba meg egy suhanc. Lala is olyan gyerek volt még akkor. Vagy annak tűnt, mert már majdnem 30 volt, ha minden igaz, a képeken meg kinéz vagy 25-nek.. Aztán leültem a kanapéra és beszélgettünk. Olyan mindenféléről. Hogy mik történtek mostanában, milyen az életem, hogy alakulnak a dolgaim. Meg arról, hogy vele mi van. Ez benne a legjobb. Lalával sosem unom meg a beszélgetést. Annak is csak örültem, hogy rossz a TV, így nem ment. Gáborhoz is beszélek és közben guvad a képernyőre, tök idegesítő, mert nem tudom, hallja-e egyáltalán, amit mondok.
Lala csak figyel, hozzászól, semmi olyat nem csinál, amit különleges lenne és mégis.. Szeretem, hogy tanácsokat ad és segít, ha kérem. Beszélgettünk a furcsa jelöltekről..mesélte azt a fura nőt, feküdtem a röhögéstől, mert annyira jól utánozta. :D Azt is bírom, hogy bármiről tudunk beszélni, de tényleg. A Marci témát többé kevésbé kerültük, bár mesélt ezt-azt meg másnap reggel mutatott képeket.
Aztán meg..mondta h menjek oda mellé.. Hát ja.. Már felkelt a nap, mire elaludtunk.. Azt sem tudom, meddig aludtunk, lehúzta a redőnyt és annyira jól aludtam. És olyan még sosem volt, hogy egymás mellett így aludtunk volna. Nálam a matrac miatt nem kényelmes, nála meg az a kanapé sehogy nem volt kényelmes. De ez nagyon kényelmes volt, úgyhogy egész éjjel kis kifli voltam. :]
Reggel meg..ültem ott, totál kócosan, szétkenődött szemfestékkel én voltam a megtestesült álmos és másnapos csúnyaság. Lala meg nézett és azt mondta: milyen szép vagy! Szinte így rácsodálkozva. Annyira édes volt. Este is mikor feküdtem mellette és megpuszilta a kezem. Mondtam, hogy ne, mert nem mostam meg, de mondta, hogy nem érdekli.. Annyira adta a szeretetet, folyamatosan. Nem tehetek róla, most, hogy írom, fejben összehasonlítom Gáborral. Le se írom. Elkeserítő..
Annyit kaptam tőle megint. Bókokat, pillanatokat, amikre érdemes visszaemlékezni, érzésekkel teli gesztusokat. Pici, apró dolgok, amik éltetnek. Nem csinált semmit és mégis..ami jött, belülről, zsigerből..az kellett nekem pontosan. Ez az, aminek a meglétét felesleges reklamálnom Gábornál. Nincs és kész. Ez nem kialakul, ez vagy van vagy nincs. Lalánál van. Gábornál nincs.
Reggel vagy inkább délelőtt aztán azért nehezen ébredtünk. Megint csak szembesülhettem vele, hogy Lalával a világ legszimplább dolga is jó. Feküdtünk egymás mellett és röhögtünk a szomszédon, aki folyton ordítva telefonált. :D Tényleg nagyon vicces volt amúgy. Gábor csak dühöngeni tud a szomszédokon. Lala viszont csak nevetni tud rajtuk.. :D Most őszintén, melyik jobb? Nyilván az utóbbi. :]
Nagy nehezen sikerült aztán felkelni.. Összekészültünk aztán hazahozott. Kaptam csokit. De igazából annál sokkal, de sokkal többet. Igazi érzéseket, szeretetet, olyasmiket, amiket igazán csak ő tud adni nekem. Nem csak azért, mert ő képes rá, de felé vannak olyan érzéseim, hogy ezeket igazán átéljem. Lehet, hogy bennem is van hiba, amiért így van, de nem akaratlagos..
Aztán persze a búcsúzás is hosszúra sikerült. Megint az az örökre vége érzésem volt. És az a rémisztő benne, hogy ez teljesen jogos. Bármikor beüthet a krahc.. Bármikor kerülhet az útjába valaki, aki kitöröl engem. Vagyok annyira realista, hogy tudjam, túl lehet lenni rajtam. Bár úgy, hogy nem akar valaki..
No persze, én akartam Lalán, de eddig nem ment. Bár valszeg én is tehetek róla, de erre csak az jut eszembe, hogy "több is veszett Mohácsnál, ha jól érezted magad, megérte". :] Ennél jobban senki sem tudta summázni, ez pedig persze a cukorbogár Briginek sikerült. :)
Jobban belegondolva persze... Zoli se nagyon lépett tovább, Sevi se, de azt gondolom, ez saját hibájuk is. Nem vagyok én annyira nagy szám, hogy ne lehessen elfelejteni.
Hmmm, amúgy furcsa. Most már itt van minden, ami történt, de nem sikerült úgy leírni, olyan érzelmesen, mint amilyen volt. Nem érzem teljesnek.. Mint a leveleket, amiket neki írtam. Mikor már minden levélre azt hittem, az utolsó.
Azt mondta, nem fog keresni. Ki akartam mondani, hogy nem fogom kérni, de keressen. Végül nem mondtam.
Értelmetlennek tetszenek a szavak, hiszen mondhatom, hogy ne keressen és nem tudom hazudok-e. Egy részről nem, más részről igen. Egy részem azt kívánja, ne, másik részen könyörög érte, mert szüksége van a szeretetére..
Azért a szülinapi torta felett félretettem ezeket az érzéseim és mást kívántam.. :)
De az, hogy hajnalban ott mellette majdnem sírtam és még azt is nehéz megmondani, miért.. Túlcsordult szeretet vagy mi a franc.. :]
|
