Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Edit naplója


Lavors [243193 AL], gazdája Edit
2015-10-19

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/243193
2015-10-19

Kedves Napló!
Ma hétfő, sok a munka. Kicsit meg vagyok fázva, de még nem dőlt el, hogy ki győz én vagy a betolakodók a szervezetembe, nagyon remélem, hogy én, nincs hangulatom nyavalyogni. A hét rövidebb egy nappal az okt.23-i ünnep miatt, de ez sem vigasztal, mert a kollégák dolgoznak, így hétfőn 3 napi meló fog várni, s nem kedvelem az ilyet, mondhatom, hogy határozottan utálom. Egyesek örülnek a több távollétnek, de én nem tehetem, mert ügye 24-ben dolgozunk, nem számít az ünnep sem, sőt ilyenkor több a feladat is, nem szeressem, határozottan utálom. De éljem túl a mai napot, már így el vagyok maradva, de ez van. Nagy pesszimizmusom most, pedig többször is ránéztem a virágra az asztalon, de keresek valami jót is a mai napban, még nem tudom mikor, mert lesz még ma két fontos dolog, amitől félek. Egyik anyu, hogy meg kell-e műteni (nagyon valószínű, de ma már megtudta, úgy beszéltük meg, hogy délután felhívom, nagyon féltem Őt), másik munkahely jellegű, egy nem éppen kellemes hölgyhöz kell felmennem, s beszélnem vele, de kérdem én, hogy miért nekem kell ezt is csinálni, nem is az én dolgom, de mindenki fél a hölgytől (főnök titkárnőjétől), s így ez a feladat is rám vár, hogy engem 'basszon' le, mert ez nála alap, de le kell, hogy peregjen rólam, hiszen anyu fontosabb, más csak mellékes... Hajrá Ditte, intézd a két fontos dolgot a többi meg ott enyésszen el, egyszer kész lesz majd... Hajrá Ditte, nézz az égre biztosan szép kék, ha nem látod emlékezz a felhők felett mindig kék az ég, blablala...



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat