Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26829
|
2016-06-12
Egy hónap alatt annyi minden megváltozott. A változás újabb változásokat idéz elő.
Van egy idézet: ,,Ha olyat szeretnél, amid soha nem volt, akkor olyat kell tenned, amit soha nem tettél."
Ez fordítva is igaz. Ha olyat teszel, amit soha nem tettél, akkor olyan dolgok fognak történni veled, amire nem is számítottál.
És a változás jó. Az életben nem szabad a megszokások rabjává válni. Még ha nagyon is fáj, el kell engedni a múltat, és nem szabad a saját életünket azzal tönkretenni, hogy szenvedünk egy dolog miatt. Mert ha szenvedésre ítéled magad a fájdalom miatt, akkor csak is kizárólag magadnak teszel rosszat; ez nem bosszú, nincs kin bosszút állni, hiába érzed úgy, hogy megbosszulhatod a múltat, neked attól még nem lesz jobb. A te életed akkor lesz jobb, ha elkezdesz vele foglalkozni, és elkezded élni.
Ha az emberrel nem történik valami rossz, vagy ha csak céltalanul bolyong az életben, nem lesz mi rávegye a változtatásra. Valaminek történnie kell, ami lelkesedést ad, ami motivációt ad, ami elhiteti az emberrel, hogy változtatnia kell a jelenlegi dolgokon.
Akár egy szöveg, egy könyv, de a legjobban szerintem a nagyfokú öröm vagy fájdalom tud ilyen hatással lenni ránk. Ami elhiteti velünk, hogy amit eddig csináltunk, annál lehetne jobb is.
Szerintem a kulcs az, hogy nyitottnak kell lenni az új dolgokra. Nem szabad hagyni, hogy bármi és bárki befolyásoljon minket akkor, amikor valami újba szeretnénk belevágni. Nem jó az, ha az ember másoktól függ. El kell engedni a félelmet, és a fülünk mellett a véleményeket, és hallgatni a szívünkre. Nincs is annál lehangolóbb, ha valamit szívesen kipróbálnál, de mások lebeszélnének róla, vagy akár te saját magadat, mert hogy az nem helyes. Ha attól félsz, hogy megbánod, akkor gondold át az egészet. Miért bánnád meg? Hacsak nem halsz bele, akkor nincs mit megbánnod. Nem függsz senkitől. Nem szabad függni senki véleményétől. Ez a te életed, amivel azt kezdesz, amit akarsz, azt teszel, amit akarsz, és úgy döntesz, ahogy akarsz. És ha netalántán mégis megbánnád egy tettedet, jogod van ítélkezni magad felett, belátni a "bűnödet", és legközelebb a tapasztalatod szerint cselekedni, és pozitívan értékelni a múltat, mivel tanultál valamit, tanultál valamiből. De ha semmit nem próbálsz ki, tapasztalatod se lesz. Mindenki mások elvárásai alapján éli az életét, egy mókuskerékben járunk körbe-körbe, ahonnan nem merünk és nem is akarunk kilépni, mert jó ez így, ahogy van. Sokan változtatnának, csak nem mernek. Sok ember többet akar, mint amije van, mégsem tesz érte semmit. Csak panaszkodunk, áldozatnak érezzük magunkat, sajnáltatjuk magunkat, azt várjuk, hogy mások megértsenek minket. Pedig rajtunk múlik az életünk.
Azon gondolkoztam, hogy szerény 21 éves élettapasztalatom alapján már egészen máshogy látom a párkapcsolatokat is, mint régebben. Ahogy telik az idő, úgy formálódnak a gondolataim is. Nem a fájdalom vezérel, az már nincs. Sőt nem is szerelmi csalódások. Talán egyszer fájt életemben valakinek az elvesztése, de az egészben nem is ez az, ami befolyásolja a véleményem. Körbenézek a világban, és mindenhol ugyanazt látom. Az emberek összejönnek, boldogok, majd elhidegülnek egymástól, megunják egymást, és szétmennek. Rosszabb esetben együtt maradnak úgy, hogy már nem jó a kapcsolatuk, és így élik tovább az életüket. És próbálok rájönni, mint ahogy sokan mások, hogy miért van ez így. Miért érzem azt, hogy bármennyire is jól indul egy kapcsolat, halálra van ítélve már az elején? Bármennyire is erős a szerelem, bármennyire is úgy érzi az ember, hogy egymásnak vannak teremtve, egy idő után mindig minden megváltozik. Bizonyított tény, hogy a szerelem egy olyan kémiai reakció, ami fél-másfél év alatt teljesen megszűnik, és az emberek azzal vigasztalják magukat, hogy átalakul szeretetté. Tulajdonképpen a szerelem egy állati ösztön, ami a fajfennmaradás érdekében jött létre, és megfigyelhető különböző állatfajoknál is. Szóval a szerelem egy ösztön, talán a legerősebb ösztönünk, ami óriási mértékben befolyásolja a döntéseinket, az életünket, amikor szerelmesek vagyunk. Ilyenkor az ember képes valóban a másik érdekeit előrébb helyezni a sajátjáénál, és tiszta szívből, odaadóan szeretni a másik embert. És szerintem pont a szerelem az, amire nem lehet alapozni, vagy építeni. Nem lehet egy olyan érzésre építkezni, ami el fog múlni. Ráadásul szerelmes állapotban nem látunk tisztán, nem tudunk úgy mérlegelni, nem tudunk racionálisan gondolkodni, mert minden a szeretett lénytől függ, és körülötte forog.
És bármennyire is rossz belegondolni, hogy ez később elmúlik, mégis érdemes, sőt kell. Amint elmúlik a szerelem, a felek egyre inkább közelebb kerülnek régi önmagukhoz, elkezdődnek a viták, mert ami eddig nem szúrt szemet a másikban, vagy igen, csak nem volt fontos, egy idő után a felszínre kerül. Pár válogatja, hogy mennyire tudják megoldani a felmerülő problémás helyzeteket. Mindenesetre amit szinte alig tudnak elkerülni, és a legnehezebb elkerülni: hogy ne unjuk meg egymást.
Fiatalon arról álmodozni, vagy abban hinni, hogy valakivel együtt leélhetünk egy teljes, boldog életet úgy, hogy minden akadályt le tudunk küzdeni, mert szeretjük egymást, őszintén szólva jó és aranyos gondolat, csak butaság. Én is hittem benne. De a világ nem ezt bizonyítja. Csak a mesék. Szerettem volna hinni benne, hogy létezik ilyen, én magam is álmodozó típus vagyok, az emberekben a jót látom meg, naivan állok másokhoz, az élethez. Talán pont ezért is van rám ilyen hatással ez a felfedezés, hogy az élet nem ilyen. Én magában az életben vagyok csalódott. Nem élhetek a mesében, amit elképzeltem, és hogy az örökké tartó boldog kapcsolat legalább annyira nem valóságos, mint a Mikulás, vagy a Fogtündér.
Legalább azt látnám, hogy másoknak működik, nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen, de nem így van. Akik még szeretik egymást és együtt vannak, biztos cáfolnák, amiket most írok. De ők is meg fogják unni egymást. Ez nem a párkapcsolatok törvénye. Ez az élet törvénye. Mindennek csak az elején örülünk, és mindent megununk egy idő után. Legyen szó bármiről, vásárolt tárgyakról, helyekről, témákról, emberekről. Ha a miénk, ha megkaptuk, és huzamosabb ideig "birtokoljuk", akkor megunjuk egy idő után.
És lehet ebben van a megoldás kulcsa is. Egyféleképpen nem unsz meg valamit. Mégpedig akkor, ha nem birtoklod, és csak időszakosan a tied. Ha nem minden nap eszel nutellás kenyeret, csak kéthetente, akkor ugyanúgy akarni fogod. Ha nem hallgatsz rongyosra egy számot, akkor két hét múlva is ugyanazt az érzést váltja ki belőled, mint először. Ha ritkábban látogatsz el egy helyre, akkor nem lesz unalmas. Ha nem ritkábban találkozol valakivel, várni fogod a következő alkalmat. Sőt, ha sokféle kenyeret eszel, sokféle számot hallgatsz, ha több helyre mész, ha több emberrel találkozol, garantáltan nem fogsz megunni semmit.
És ami még fontos: az elvárások, és a birtoklás. Ez két olyan dolog, ami negatív hatással van a párkapcsolatokra. Az emberek birtokolni akarják egymást, elvárásokat állítanak fel a másik felé. Ezt mind önző érdekekből. Te csak saját magaddal törődsz akkor, amikor valakit megfosztasz egy élménytől azért, mert szerinted ez nem fér már bele a kereteidbe. De miért? Miért nem tudjuk úgy látni a másikat, mint egy önmagában független létezőt, miért kell magunkhoz láncolni valakit, és korlátozni őt? Miért vagy önző? A szeretet nem erről szól. A szeretet pont hogy arról szól, hogy a másik érdekei fontosabbak a sajátodénál. Neked tiszteletben kéne tartanod a másik érzéseit, és nem szabadna korlátoznod őt. Ha valami olyat tesz, ami neked nem tetszik, akkor ez van. Nem kéne függnöd tőle, vagy fordítva, és nem kéne korlátokat állítanod neki, és akkor nem történne ilyesmi. Őszintének lenni persze fontos. Az egyik legfontosabb. Megtiszteled a másikat azzal, hogy elmondod őszintén a véleményed, és hagyod, hogy ő is elmondja, végighallgatod, ő is végighallgat. Ha ez sikerül, ha sikerül mindent megbeszélni, nincs probléma. Nem fog belülről fojtogatni semmi, mert már elmondtad, és a másikat sem fogja.
Nincs is annál jobb, amikor szabad vagy egy kapcsolatban, és mindketten elfogadjátok ezeket a dolgokat. Nem kell attól félned, hogy a másikat zavarja amit csinálsz, nem kell megfosztanod magad semmitől, nem érzed azt, hogy húzogatják a pórázt a nyakadon, a kapcsolat nem egy teher számodra, hanem egy örömteli dolog, egy közös megállapodás, amiben 100%-ig jól érzed magad te is és a másik fél is. Jólesik ha együtt vagytok, sok mindent együtt csináltok, anélkül, hogy korlátoznátok a másikat.
Sokan nem érzik, hogy mennyire korlátozzák egymást, amíg szét nem mennek. Akkor aztán rájönnek, hogy mennyi mindenről maradtak le, hogy mennyi mindent nem tudtak csinálni a másik ember miatt, amíg együtt voltak.
Ezért nem szabad pl. bűntudatot kelteni a másikban, ha pl. nem mindig minket választ egy helyzetben. El kell fogadni, hogy nem csak mi létezünk. És ha ő ezt nem így gondolja, ha számára mégis csak mi létezünk, akkor meg kell neki mutatni, hogy ez nem így van. Az élethez mindenkinek joga van :)
Ha nincsen egy kapcsolatban birtoklás, ha nincsenek elvárások, szerintem létrejöhet egy olyan kapcsolat, amiben a felek nem unják meg egymást, a közösen eltöltött idő és maga a kapcsolat nem válik a terhükre, mert nem csak egymással vannak elfoglalva, hanem a kapcsolat mellett is tudják élni az életüket (és élik is), beteljesíthetik a vágyaikat, kipróbálhatnak új dolgokat mindenféle kötöttség nélkül, mert a másik fél nem korlátozza őket, sőt, jó esetben támogatja.
|
