Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Vivi naplója


Piszikuca [102470 AL], gazdája Vivi
2016-12-11

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/102470
2016-12-11

Na, így lassan 4 hónap után..megint kedvem támadt írni. Már délután, de most lett belőle tett. Igaz, mindjárt holnap. Úgyhogy nemigen fogom befejezni, de azért pár dolgot leírhatok..
Mennyit változott az életem azóta.. És talán most a mai találkozóval közvetve, de megint átalakulnak majd a dolgok. Ha Gabi és Beni összejön, aminek én nagyon örülnék, mert Gabi megérdemelné, akkor ki tudja, meddig maradnak így a dolgok, hogy mi ennyit eljárunk ide, oda, bulizunk, iszunk és élvezzük az életet. Ami alapvetően jó. Persze, hogy élvezem. És nem érzem úgy, hogy ez idővel kevés lesz és kiüresedik, mert élvezem a bulit akkor is, ha nem kér fel senki, ha csak táncolhatok, nevethetek Gabival, pontosan elég és nem kell több. Bencéék jelenlétének is azért örültem inkább a múltkor, mert Bence látta, ha valakit nem akarok és odajött, átkarolt, úgy csinált, mintha lenne köztünk valami, majd mikor a "veszély elhárult", ment minden úgy, mint előtte. Nem nyomult meg semmi, ami így rendben is volt. Még inkább rendben lett volna, ha ne vártam volna folyton, hogy valaki felbukkan. Olyan jó lenne, ha nem tartanám számon, melyik hétvége, milyen, nem remélném, hogy feltűnik ott, ahol vagyok és..ehh..
Na mindegy, ez még sokáig nem lesz így valószínűleg.. De lezárni, azt szeretném. Azon vagyok hetek óta, hogy az a beszélgetés meglegyen és elengedjük egymást. Őszinte leszek..természetesen van bennem remény, hogy mégis sikerülhet együtt, de ha a realitás talaján maradok, tudom, hogy nem is működne, mert..hát csak. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem. És így meg..jobb, ha kimondjuk és ő megy balra, én jobbra. Vagy fordítva. :)
Nem tudom egyébként, mi fog kisülni ebből a beszélgetésből. Nyilván az, hogy undok vagyok, nem fog működni, mert akkor semmire se jutunk meg ha ott van, belenézhetek a barna szemeibe, megfoghatom a szép kezét, láthatom a mosolyát, az arcát, a mozdulatait, a mindent..nyilván nem fogom tudni függetleníteni magam tőle..már csak így leírva és átgondolva mosolyt csalt az arcomra.. : ]
És akkor aztán..tényleg egyedül leszek. Ami végeredményben jó dolog, évekkel ezelőtt így kellett volna lennie, de mégis félek, hogy olyan üres lesz minden. Bár tulajdonképpen eddig is az volt, csak az illúzió.. Ami annyira kell. Ami miatt nincs kedvem előadni magam Gábornak, mert minek? A puszta testi dolgokért? Nekem az kevés, azért már ennyit sem érdemes tennem. Talán majd hónapok múlva, esetleg, ha már nem férnek el a baglyok.. :D:D De addig nem. Addig inkább keresek olyat, aki..aki ha mást nem, illúziót képes adni. Bár őszintén remélem, hogy nem csak azt, de..nem tudom, a valóságban mennyi esélyem van ilyenre. Anyu folyton azt hangoztatja, hogyha összerakom magam, akkor majd a többi jön magától, de én..nem így látom. Nem jön az sehogy se. Kétféle jön..az, aki nem érdekel, mert eleve tudom, mi lenne a forgatókönyv, a végén ott állnék, hogy volt plusz egy kapcsolatom, az így is hosszú lista gyarapodott, de minek? Még csak tanulni se fogok belőle, ellenben összetöröm valaki szívét. Lehet ez. Vagy lehet a másik, hogy jön egy igazi seggfej, akiért persze bolondulok, aztán a végén én fogok ott állni összetört szívvel..
Egyik lehetőség jobb, mint a másik. Ez amúgy hülye mondás, mert pont hogy mindkét lehetőség kb egyformán szar.. És a szép ebben, hogy még így is a másodikat választanám...



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat