Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26829
|
2017-02-01
Boldogság
- De mondd csak, amikor megálltunk, amikor csak léteztél a
boldogságban, gondolkodtál azon, hogy mi is adta az örömöt?
Akartál mondani bármit is? Hát persze, hogy nem. Az elmélkedésre
és a beszédre csak akkor kerül sor, ha már kiestél a boldogság
örök harmóniájából. Az ember csak akkor beszél, ha nem él; az
elme csak azért fecseg, hogy a szavaid és az egód helyetted
éljenek. Úgyhogy az én szavaim sem helyettesíthetik a
tapasztalatot, de most, hogy van saját tapasztalatod, most már
előrébb vihetnek. Csak ne higgy nekem.
- Oké.
- Nos, először is vedd észre, hogy a boldogsághoz nem kell indok.
Az előbb mi történt? Egyszerűen csak autóztunk, és gyönyörködtünk
a tájban. A boldogságodat nem foghatod a látványra, hisz már
százszor, ezerszer láttad a természetet, és eddig még sosem
történt ilyesmi. Volt indokod a boldogságra? Nem. Csak az ego, az
elme keres indokokat, mert képtelen felfogni az élet
ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az
ok-okozati összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak
illúzió: amikor boldog vagy, arra alapvetően nincs indokod. Ne is
keress, hagyd, hogy az öröm megjelenjen. Mint a nyári melegben a
hűs forrás: a boldogság mindig felfakad, és mindig meríthetsz
belőle.
Tehát a boldogsághoz nem kell indok! Ezt az előző élmény
megtapasztalása nélkül azért nem lehet megérteni, mert a
társadalmad mást nevelt beléd. A rendszernek félelemmel átitatott
emberekre van szüksége, mert azok irányíthatók. A boldog ember
irányíthatatlan. Épp ezért még te is tartasz attól, aki úszik az
örömben: figyeld csak meg, ha az utcán valaki szemmel látható ok
nélkül kacag, vagy épp énekel, nem érzed jól magadat a közelében.
Arrébb húzódsz vagy kikerülöd, mert félsz attól, aki számodra
láthatatlan vagy érthetetlen ok miatt boldog.
- Igen, igazad van. S abban is, hogy valóban nem volt okom a
boldogságra. Sőt, ez az egész a feleségemmel... De ha nincs
szükség okra, akkor honnan jön a boldogság?
- Sehonnan. A boldogság egyszerűen csak van. Maga a létezés, a
korlátlan befogadás a boldogság, az, hogy vagy! Azért nincs
szükség okra, mert az ok te magad vagy.
(finoman megérintette a mellkasomat) A boldogság itt van, itt
lángol benned, és csak várja ezeket a pillanatokat, amikor
felszínre törhet végre. Ha hagyod, hogy az elméd és az egód
korlátai nélkül létezz, egyszerűen boldoggá válsz, mindenféle
erőlködés, szándék és ok nélkül. Emlékezz csak: amikor
abbahagytad a küszködést, és végre nem a problémára figyeltél, az
öröm rád köszöntött. Ahogy a nap, a boldogság is az akaratodtól
függetlenül bújik elő a viharfelhők mögül, hogy rád szórja
arányló sugarát, mindössze annyi a dolgod, hogy ne menekülj el a
fénye elől.
Az a boldogság, megvilágosodás, Isten vagy az Egység, amelyet a
legtöbb ember más dimenziókban keres, itt van az anyagban (is).
Tudom, te is azt hiszed, hogy aki már túllépett az ego korlátain
és megvilágosodott, azt nem érdekli a fizikai világ. Ám ez csak
egy beléd nevelt tévhit, mert hát minél teljesebb valaki, annál
teljesebb. Érted? Aki kinőtte az emberi élet korlátait, annak az
emberi élet a része. Nem a múltja és az emléke, hanem a szerves
része. A teljesség sosem tagad meg semmit.
Mert nem tagadja meg önmagát.
Úgyhogy megvilágosodottan is élvezni fogod a biliárdot, a
csillagos égboltot és a sportot; tudatos létezőként is megéled a
nők, a házasság vagy a gyermekvállalás adta örömöket. Sőt, így
fogod csak igazán: minél korlátlanabb vagy, annál nagyobb
boldogságot találsz a materiális életben. Ha azzal a dumával
ücsörögsz a hegy tetején, hogy a megvilágosodottságnak
köszönhetően nem találsz boldogságot a nyüzsgő tömegben, a
táncban vagy a szeretkezésben, akkor nem világosodtál meg. Inkább
még mélyebb éjszakában tévelyegsz.
- Miért?
- Mert te vagy a boldogság! Bármit is teszel - biliárdozhatsz,
táncolhatsz, verekedhetsz, szeretkezhetsz, dolgozhatsz stb. -, az
boldogságot fog adni neked, mert te magad boldog vagy. Aki
tudatosan megéli önmagát, azt az élet minden rezdülése boldoggá
tudja tenni - s ha a következő pillanatban eltűnik a lába alól a
föld, akkor is boldog marad.
- Csak önmagamban tudom megélni a boldogságot? S a szerelmek, a
barátok? Mit ér a boldogság, ha nem oszthatom meg másokkal?
- Hát igen, az ego általában ezt az érzést használja, hogy
továbbra is irányítsa lépteid. A társadalom elvárja tőled, hogy
"adj", és te eljátszod ezt a szerepet, pedig csak aggódást és
szenvedést adhatsz. S nem azért, mert rossz ember vagy, hanem
mert nincs mit adnod. Az egód üres, csak a másoktól kapott
fájdalom van benne, amelyet te továbbadsz, hogy utána
visszakaphasd...
Ed, a boldogságot nem tudod nem megosztani másokkal! A
boldogságot csak adni lehet, de előbb fedezd fel magad, előbb
légy az, aki vagy, hogy az öröm megszülethessen benned. Magaddal
törődj, magadban szítsd fel a tüzet, mert akkor mindenki
megmelegedhet a közeledben; ha most másokkal foglalkozol, csak
szikra leszel, aki összevissza pattogásával megégeti, megsebzi a
környezetét. Fogd föl: ha csak emlékszel a boldogságra, csak
emlékeket adhatsz, halott, megfakult emlékeket. Azonban ha magad
vagy a boldogság, akkor az örömöt nem tudod magadba fojtani; ha
benned felkel a nap, nem tudod a fényét másokkal nem megosztani.
Oly ragyogó, oly gyönyörteli lesz a benned felfakadó öröm, hogy
ok nélkül adsz mindenkinek: abban a pillanatban, ahogy az egóddal
elfordulsz mindentől s mindenkitől, megnyílsz mindennek s
mindenkinek.
|
