Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26829
|
2018-05-15
Egy szemlélet a világunkról
Tekintsük el most velünk született empátiánktól, és nézzük külső szemlélőként bolygónkat, és magát az embert.
Több milliárd ember él a földön. Nem újdonság, hogy a forrásaink végesek. Képzeljük el, hogy milyen az, amikor elszaporodik egy élőlény, mondjuk a sáska. Már egy szaporulat is mekkora károkat képes okozni, nemhogy több. Az ember nem kicsit, hanem nagyon el van szaporodva. Iszonyat mennyiségű energiát használ fel nap mint nap, miközben kiszorítja a többi fajt a bolygóról, és saját magát sem képes ellátni.
Az állatok világában természetes, hogy a gyengébb elpusztul, az erősebb pedig túlél. Ez segít abban, hogy az erősebbek örökítsék tovább a géneket, a gyengék génjei pedig eltűnjenek, és a következő szaporulatból egy életképesebb generáció jöjjön létre. Az embernél nem így van. A gyengék is túlélik, és tovább örökítik a rossz géneket. Így ez a természetes szűrő úgymond nem támogatja az emberi faj fejlődését (arról, hogy mit jelent az, hogy "gyenge", később majd még részletesebben írni fogok). Hogy erre mégis mi lehetne a megoldás? Nyilván mindenkinek joga van az élethez, erősnek, gyengének egyaránt. Viszont a tudás, amivel ezt tudatosan lehetne befolyásolni, az nincs meg. Az emberek csak a saját szemszögükből képesek látni a dolgokat, és a saját érdekeiket nézve hoznak döntéseket ebben az úgynevezett "szabad" világban.
Szimplán az emberi önzőség az, ami idáig vezetett, a hamis empátia. Nem az a felszínes együttérzés, ami az elesetteket védi és segíti, hanem az egész emberiség megvédése iránti elkötelezettség hiánya.
Ha képesek vagyunk az egész világot egyben látni, amiben minden mindennel összefügg, és az emberiséget "egyként" kezelni, és ha ebbe belevesszük a bolygónkat és a többi élőlényt is, akkor jobban ráláthatunk a folyamatokra, mi mire kiként van hatással. Sajnos a legtöbben az egyéni érdekeket tartják a legfontosabbnak, és a szűk látókörüknek köszönhetően nem látnak tovább, és nem is akarnak. Mondván, nekik legyen jó, a többiek dolga meg nem rájuk tartozik. Pedig ha már egy közösség szempontjából nézzük a dolgokat, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogyha egy közösség elégedett, akkor az egyének is azok lesznek, mert a közösség érdeke az egyéni érdekeket is szolgálja, hiszen azon alapszik. Ha pedig még távolabbról közelítjük meg, mondjuk a bolygónk szemszögéből, akkor azt láthatjuk, hogyha a bolygónk "elégedett", azaz a természetben élő élőlények összhangban élnek, és jut mindenkinek mindenből, akkor sokkal nagyobb az esély arra, hogy az egyének is elégedettek. Csak hát az emberek rossz oldalról közelítik meg a témát. Nem az egész szemszögéből, hanem az egyén szemszögéből. Nyilván az egyéni elvárások különbözőek lehetnek, viszont az alapvető szükségletek, és a jó életvitelhez szükséges dolgok megegyeznek egy közösségben. Hogyha az emberiség felfogása nem az egyéni érdekekre összpontosítana, hanem a közösségére (közösség lehet akár egy kisebb csoport, de akár az egész emberiség is), akkor nem lennének ekkora különbségek ember és ember között, mert minden fél a többség érdekeit szolgálná.
Ha a hatalommal rendelkező egyének érdekei ütköznek, akkor háborúval próbálják megoldani a gondokat. Komolyan, mint a rossz párkapcsolatban élők. Ha nem tudnak megegyezni, akkor inkább tönkreteszik egymás életét. És itt jön képbe az emberiség fő mozgatórugója, a pénz. Nyilván a pénz az olyan, mint az állatvilágban az élelem. Az emberek képesek érte bármit megtenni: hazudni, csalni, lopni, háborúzni, stb... ugye a pénz, az szintén egyéni érdek. Persze lehet közösségi érdek is, de valljuk be, sosem a közösség érdeke van legelsőként egy vezető szeme előtt, hanem általában a hatalom megszerzése/megtartása, a vezető saját érdekeinek kielégítése, és a látszat fenntartása (a látszat, hogy a népéért cselekszik).
Mellesleg, hogy ennyi nép van a földön, és vezetőik mind más-mást akarnak, megint egy olyan vitát szül, amiből az "egész" úgymond hátrányba kerül, és ez a közösségekre negatív hatással van (pl. ugye a háború is ilyen).
Egyébként minden "önzetlen" ember is csak a saját maga által húzott határvonalig önzetlen. Egy átlagember nagyon szép dolgokat tud regélni arról, hogy milyen önzetlenül cselekszik olykor, és kürtöli széjjel a világnak, hogy átsegített az úton egy vak bácsit, vagy vett egy pizzát egy hajléktalannak, de ha olyannal szemben kéne önzetlenül cselekednie, aki a saját szemszögéből nem érdemli meg (mert ő így ítélte meg, és itt direkt használtam az "ítélkezni" szót), akkor máris nem lenne miért dicsekednie. Tegyük fel, hogy emberünk elítéli a romákat, és bár a múlt héten egy vidéki kis árvaháznak adományozott jelentősebb összeget, de a romák oktatását támogató alapítványnak már nem nem szívesen adományozna. Pedig ha eltekintünk az előítéleteinktől, és az "egész" szemszögéből nézzük, akkor annyit látunk, hogy ugyanúgy gyerekekről van szó, akiknek rosszak az életkörülményeik. Egy-egy csoport szegény gyerek a világon a több millióból, akiknek valamiből nem jutott elég.
Ugye, ahogy ezt kimondtam, én legalábbis úgy érzem, hogy most lehet, hogy támogatunk párszáz embert egy ilyen adománnyal, de a világ szempontjából teljesen elenyésző, és jelentéktelen ez a szám, mert az "egészre" úgymond nem lesz hatással. Persze, most erre lehet azt mondani, hogy "dehát sok kicsi sokra megy". Csakhogy megint beleestünk abba a hibába, hogy az egyéni érdekeket szolgáltuk. Félreértés ne essék, nem az a hiba, hogy segítettünk valakin. Hanem az, hogy ezzel nem oldottunk meg semmit. Ez olyan, mint egy betegség, amit nem gyógyítanak meg, hanem csak a tünetek elrejtésére adnak gyógyszert. Egy átmeneti segítség. Felszínes, de mégis van látszata. A világunk is ilyen :) pont ilyen. Felszínesen kapunk segítséget, aminek részben tapasztaljuk a hatását, de a valódi gondjainkat nem oldja meg. Felszínesen kapunk információkat, de a valódi okokat sosem tudjuk meg.
Most nem azért, de ha olyan önzetlen lenne az ember, akkor nem lenne teli a történelem olyan mesékkel, hogy "X király annyira jófej volt, hogy átadott Y királynak egy órási földrészt, amin rengeteg nyersanyag volt, csak azért, hogy Y népe ne haljon éhen"? Ja és persze úgy, hogy nem várt cserébe semmit. Mert ha várt volna, az akkor már nem önzetlen cselekedet, hanem érdekből származó tett.
Ehelyett mindenhonnan csak azt halljuk, és a jelen világunk is ilyen, hogy X vezető a "népéért" ezt meg ezt teszi, miközben eltekintünk a társadalomban lévő hatalmas különbségektől, és az "egész" érdekétől.
Plusz még valami. Képzeljünk el egy olyan alternatív világot, ahol már az elejétől kezdve tekintettel vagyunk a bolygónkra, és a többi élőlényre is, beleszámítva a többi embert. A közösség érdekeit szolgáló elv alapján a közösség legtöbb tagja elégedett.
(Az elégedettségi mércét egyébként meghatározzák a következők: Fiziológiai szükségletek-evés,szex,stb, biztonság, közösség-hovatartozás, megbecsültség-siker, önmegvalosítás)
Szóval ha a közösség számára megteremtjük ezeket úgy, hogy a közösség minden tagjának elérhetőek legyenek, és ezekre Tudatosan odafigyelünk, akkor egy elégedett közösség az eredmény, elégedett egyénekkel. De már gyerekkorunktól kezdve arra tanítanak minket, hogy a világ nem ilyen és egy olyan világba születünk, ahol sok helyen alig jut élelem, ahova sok esetben nehéz beilleszkedni, ahol nem élünk biztonságban, ahol olyan elvárásokat támasztanak elénk, amik nem a mi készségeinkhez vannak szabva, ezért sokkal nehezebb az önmegvalósítás is, ami által nehezebb megszereznünk mások megbecsülését.
A másokra való odafigyelést is tanítani kéne, de ha folyton csak azt vésik az eszünkbe, hogy egyedül vagyunk, saját magunkra leszünk utalva, és csak az érdekeljen, hogy mi a lábunkra tudjunk állni, akkor ne csodálkozzunk, hogy a világ olyan, amilyen.
Visszatéve a "gyengékre". Ez így most nagyon durván hangzik, de a gyenge alatt ezt értem: olyan egyén, aki a saját körülményeihez képest a legkevesebbet hozza ki magából, nem törekszik fejlődésre, az élni-akarás képessége szinte hiányzik belőle. Persze idevehetnénk a testi/vagy szellemi fogyatékosokat is, de azért a legtöbbjükről elmondható, hogy ők igen is próbálkoznak, és Akarnak élni, és tanulnak. Én azokról beszélek, akikben ez nincs meg. Életképtelenek. És nem azért, mert lenne bármi fogyatékosságuk, hanem mert ilyen a hozzáállásuk az élethez. Csak úgy képesek elérni valamit, hogy másokra támaszkodnak, úgymond valaki a szárnya alá veszik őket, mert maguktól nem képesek semmire. Ez egyébként nem az ő hibájuk, ennek oka valószínűleg gyerekkorukban keresendő. Az ilyen egyének az életük során csak tengődnek, nem tanulják meg az életben maradáshoz szükséges feladatokat, nem tudnak egyedül boldogulni, és ha találnak maguknak párt, és lesz gyermekük, biztosan valamennyire negatív hatással lesznek rá - elképzelhető, hogy a gyermek is hasonló felfogással kezd bele az életébe.
Aki nyitott a tanulásra az életében, még ha fiatalként határozatlan és esetlen is, de meg tudja tanulni a fontos dolgokat.
Ha az alternatív világot vesszük alapul, ott az ilyen egyéneket a közösség magával rántaná, ösztönző hatással lenne rájuk, nem hagyná, hogy eltűnjön a süllyesztőben.
Az alternatív világban mást jelentene a nevelés, máshogy nézne ki az oktatás. Erről mostanában sok vita születik. A diákok panaszkodnak a jelenlegi oktatási rendszerre. Valóban nincsenek kiaknázva az egyének képességei, és rengeteg olyan dolgot nem tanítanak, amit kéne. Csakis kizárólag a sima intelligencia fejlesztésére összpontosítanak, de az érzelmi intelligenciára szinte semmit.
Ha egy tudatosan felépített rendszerben gondolkodnánk, akkor a kiindulópont az lenne, hogy rendszeresen felmérnénk a közösség igényeit, és hogy milyen munkaerőre van szüksége. Semmi se lenne kötelező, viszont ha ez az információ nyilvánosan elérhető lenne az emberek számára, akkor könnyebben tudnának választani az irányok közül. Nagyobb figyelmet fordítanának a már meglévő képességeik fejlesztésére, és akár több irányt is kitanulhatnának, mivel egyszerűbb lenne a megszerzett alapokkal továbbfejleszteni a tudásukat. Ha saját képességeiknek megfelelő oktatásban részesülnének, akkor abban több eséllyel teljesítenének jól (->önmegvalósítás), és nagyobb megbecsülést kapnának. Ráadásul egy jól választott irány összehozza a közös érdeklődésű embereket, ezért a hovatartozás is teljesülne.
Gondoljunk csak bele, hogy a világon pl. mennyi víz és élelem fogy naponta. De úgy, hogy több millió embernek nem jut elég. Mi lenne akkor, hogyha a jelenlegi népességszám mellett minden egyes ember pontosan elegendő élelmet és vizet kapna? Mennyivel fogyasztanának többet, mint most? Már így is bőven átléptük azt a határt, amennyit elvileg a bolygónk bír.
Na és most képzeljük el, hogy az alternatív világunkban már alapból mindenki annyit kap, ami számára elég. Képzeljük el, hogy az emberek tudatos döntéseinek köszönhetően tisztában vannak azzal, hogy mennyi az igény, és mennyi áll rendelkezésre, miközben odafigyelnek arra, hogy ne irtsák ki a természetet. Kár, hogy ez csak egy elmélet.
Ha jobban belegondolunk, az emberek önzősége miatt jött létre minden, ami most van. Mindenki csak saját magának akar jót, de végül csak a szerencsések boldogok (már ha azok). Senki nem kíváncsi annyira a másik problémájára, hogy ne csak a felszínt szűrje le az információkból. És miért? Mert nem érdeke (látszólag:). Nem fogod megkérdezni a szomszédos országot, hogy miben segíthetnél nekik, mert nem érdeked. Igaz, hogy hosszútávon lehet, hogy megérné, de az már túlmutat az emberek gondolkodási képességén. Ha elmész egy orvoshoz, és azt mondod, hogy fáj a fejed, akkor jobb esetben elküld egy ct-re, és a végén felír egy fájdalomcsillapítót. Jelenleg itt tartunk. Nem akarjuk megismerni a valódi problémákat, mert csak a sajátunkkal vagyunk elfoglalva, és nem érdekel a többi ember. Még azok se próbálnak mélyrehatóan segíteni, akiknek ez a munkájuk. Ha próbálnánk mindent megérteni, ha meg akarnánk ismerni a körülöttünk lévő világot, és nem önző módon tekinteni rajtunk kívül minden másra, akkor lenne esélyünk javítani az életünkön. Mindannyiunk életén.
|
