Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Ral OFF Riverwood naplója


Saladin [4853 AL], gazdája Ral OFF Riverwood
Néha még eszembe jut azért...

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/4853
Néha még eszembe jut azért...

2022-08-25

...hogy eleve vesztes háborúba mentem nagy felindulással.

Most ott járok gondolatban 2020-ban. Elképzelem, hogy nem vettük meg Dömsödön azt a hányást... Milyen is lehetett volna egy napunk?

Ugyanaz talán, mint ami ténylegesen volt... Csatanggal a lakásban nagy bulik egy eleve vesztes háború nélkül. Milyen lenne felszabadultan Lime-ozni a városligetben? Milyen lenne hatalmasakat szeretkezni egy olyasvalakivel, akinek a jobbik oldala lett volna jelen? Milyen lenne Pokémon GO-zni napestig? Sörözni, kicsit részeg lenni? Kéz a kézben járni...? Egyik-másik hétvégén félúton járni Környe fele... Csatang, és a családja boldogan integet, Nagymamája ott mosolyog a szobában, miközben a mobilkályha vidáman duruzsol a hideg őszi éjszakákon. Iszonyatosan hiányzik Johnny mama, Marika mama, a kedves, nyugdíjas mérnökember P-papa... Nincsen labundy péter, nincsen fehérvári ricsike, nincsen P. I. R., nincs Sz. J. sem... Esténként boldogan filmezünk. Mienk volna a világ. Két spórolás közt azért mennénk nyaralni, mennénk haza, terveznénk a jövőt...

Szokszor járok gondolatban 2018-ban. Eszembe jut egy első csók, és a szállóigévé vált: "Fúj! EZT miért kaptam?!" Vágyott rá... Nagyon is... Hiszen... Amikor cseresznyemagot köpködve ültünk a rakparton, vágyta azt,hogy szerelmet valljak neki. Ezt el is panaszolta egy meleg fiúbarátjának.

Végül csak megtörtént az a bizonyos csók, amit hirtelen a már említett szállóige követett. Szép, nyár eleji délután volt, június második napja. Döbrente tér. Akkor hirtelen... Egy pillanatra megállt az idő. Megállt, és úgy maradt. A Gellért-hegy fái zenéltek a lágy szellőben. Valahol a villamos csengetett. Akkor éreztem szerintem UTOLJÁRA elsöprő szerelmet. Boldog beteljesülést. Ennek több, mint négy éve, és keservesen kapaszkodva őrzöm ezt az emléket... Emiatt nem lettem még öngyilkos. Ebből merítek erőt, noha az idő előrehaladtával exponenciálisan nő az emlék által okozott hasító fájdalom. Néha eszembe jut, hogy bár aznap leállt volna éjjel álmomban a ketyegőm. Egy zokszavam nem lenne...

Elbaszott gyereknek vagyunk a Playmobil-figurái. Elszór bennünket, és utána nem talál ránk. A szettben eredetileg fellelhető figurákból pedig marad összesen 5-6 a 19 helyett. Rohadt egy gondolat, de legalább életszagú.

Néha eszembe jut az Endling - Extinction is forever záró szekvenciája. Miért nem engem lő meg a faszszopó? Miért nem engem lő keresztül? És az utolsó erőmmel még nyakon szúrnám bajonettel... Aztán combon, hogy összeessen. Még véres kézzel végigsimítanék az anyaróka fején, aztán szépen lassan megdöglenék. Értem nem kár. Azért a "poligonrókáért" IGEN. Neki vannak kölykei. Nekem már majdnem mindegy.

Hogy lehetett ezt így elbaszni? Mindennél jobban vágyom most egy olyan lányra, aki full az ideálom...
Kicsit husis, de jó alakú, csípőig ér a gesztenyebarna haja. Zöldeskék szeme, szabályos arca, fitos orra van. Csodaszép telt, mosolygós ajkakkal. Öltözködésre csinos, és nőies. Kedves, de nem szolgalelkű. Önálló, de vágyik rám, nem versenyeztet másokkal. Sokan szeretik, de én vagyok neki az igazi. Elfogadó, de ha hülye vagyok, azt nem tolerálja. Izgalmas, érdekes, nagyon tud szeretni. Empatikus, de nem a saját kárára. Intelligens, de nem tudálékos. Kijövünk egymás baráti körével. Spirituális. Rókás. Kicsit gyermeteg. És MEDDŐ. Soha semmilyen körülmények között ne lehessen gyereke.
Mi ezzel a baj? 1.) totál tönkretenném, ahogy az összes eddigit, 2.) nem szabad most ismerkedjek, sőt addig amíg egy cseresznyevirágzás is depresszióssá tesz, 3.) ilyen fájdalmasan tökéletes lány a világon nincsen. Ha van is... A.) Hát nem az enyém, B.) Ha nincs is senkije, nem fétise, hogy egy depressziós hájpacnit szeretgessen. 😆😆😆😆

Az is a baj, hogy könnyű elcsavarni a kis rókafejemet. :))) Nem. Én ma feltöltöm ezt a hívást a nagy kozmikus óceánba. Hadd jöjjön. :))) De ha eljön, remélem tisztában van vele, hogy nem engedem többé el. :)))

UPDATE 23:09: Még egy gondolat... Pont ez jutott ma eszembe, amikor nem sikerült normálisan teljesítsek a melóban.
"Ha hűvös, csendes esős novemberi délutánokon nem szólok semmit, csak fekszem és mosolygok, ne akarj feladatot adni. Ne beszélj teendőkről, ne szennyezd be mundán dolgokkal a gondolatom tisztaságát. Hiába van ősz, én akkor újraélem a nyarat. Néha még a nyár finom, langyos illatait is érezni vélem. Kérlek, ne vedd el tőlem a támaszomat! Mikor felébredek, újra a tied leszek..."

Elfelejtettem volna milyen könnyű a táska, ha a remény és a hit van benne? Elfelejtettem volna, milyen igazán szeretni? Elfelejtettem volna az örömöket? Egyszerűen boldognak lenni? Néha úgy érzem, hogy csak ki kell nyújtsam a karomat, és enyém a boldogság. Aztán ez a dolog elvész. Ki tudja miért, már nem tudok benne hinni. Ennyire elhagytam volna a szárnyaimat? Régen nem ismertem lehetetlent. Ma? Az alap teendőket nem tudom ellátni. A mosogatnivaló hetek óta ott rohad a mosogatóban. A száraz csetreszek a szárítóban. Nincs erőm kitakarítani a szobát. Nincs erőm az ismerős illatokat száműzni. Tehetetlen és gyenge vagyok.

Nem tudom felidézni az István utcai lakás jellegzetes malteres illatát. Pedig minden itt van a fejemben. És ma, amikor a kukatárolóba vittem ki a szemetet, jutott eszembe az a régi augusztus. Nagyon belesajdult a szívem.
Majdnem úgy éreztem: Csak az Ötvenhatosok teréig kell elmenjek. Onnan egy rövid séta. Kellemes illatok, kellemesen simogató levegő. Nyomorhozó nem létezett. Cserébe volt egy Lívia... Valamikor. Elemi erővel kezdtem mindent elpusztítani. Összesen négy képem maradt meg. Egy közös, három csak róla. Elemi erővel akarom újra látni. De már nem őt találnám meg... Az a lány visszavonhatatlanul halott...

Nagyon csúnyát fogok írni. Vállalom a felelősséget érte. Azt kívánom, hogy menjen el a magzata. És többé ne lehessen gyereke. És akkor, de csak akkor válasszon engem. Úgy gondolkodás nélkül visszafogadnám. Egyszer meghalunk. Utód nélkül. De addig van még jó esetben ötven boldog évünk, amit én kimaxolnék. Nagy utazások, kirándulások, bulizások, gátlástalanul átszeretkezett éjszakák...

Már nem az az ember vagyok, aki voltam. Félredobtam a legtöbb dogmát, amit egykor szentnek és megingathatatlannak hittem. Ami erőt adott. Van még egy titkom, amit még IDE SEM írok ki. Velem kapcsolatos, és nagyon sokakban keltene masszív visszatetszést. De ez egyedül rám tartozik, ebben egyedül én vagyok az érintett. Emiatt szeretek csak egyedül lenni, és még jobb lenne ha már teljesen egyedül élnék.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat