Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
I'm easy!
Na, eljött egy újabb napfényes vasárnap, ahogy kinézek az ablakon, eszembe jut egy ismerősöm volt együttese, a Derengő Lajhármedve. Na sebaj, van még hat órácskám fizika és föci Tzárókra tanulni és megírni az angol műfordítási versenyművet. Ez külön élvezettel szolgál, ugyanis ma a szokásosnál is balabb lábbal keltem, ugyanis szemem nyitásakor, mint derült égből versenyzongora, csapott le rám az én szívem vágyának, összes kínom okozójának, Fruzsinának a gondolata(mellékelt ábra). Kedvesen mosolygó, életvidám szemű arc, vörösesbarna hosszú haj, édes, apró fülek, telt, formás keblek, teltkarcsú alak, állzuhanást előidéző kisurgárzás, és olyan tekinte, ami egy 13 éves kis köcsögöt is képes megbolondítani és emberré formálni, valamint fenntartani benne azt az érzés, hogy mégiscsak emberként létezik ezen a világon. Na ez a kis köcsög én voltam 2003 telén. Azidőtájt kis nimfomán punk voltam, akinek akármi jutott a töpörödött eszébe, kimondta, és röhögott az Életen, mert nem tudta mi az. Aztán egyszercsak elkezdett motoszkálni bennem a felfedezés, miszerint Fruzsit az általános "de jó a melle!" felfogáson kívűl is kezdem megkedvelni, de akkor még tényleg csak kedveltem. Ekkoriban kezdtem emberiesedni(az ember szó nálam különös jelentőséggel bír, a homo sapiens sapiens fajnak csak kevés példányára alkalmazható), mivel feltűnt, hogy ha a Nő szemébe nézek, akkor valami irtózatos erejű borzongás fut végig rajtam, amit csökevényes agyam a szerelem előrengéseinek fogott fel. Időnként, ha éppen szarul éreztem magam, vagy csak úgy mindenki ellenem volt, akkor Rá gondoltam, és a már említett borzongással letudtam a búbánatot, de nem tudtam, hogy a későbbiekben a 22-es csapdájába zuhanok, mert a gondolatától, leszek szomorú, mint most, és nem tudok hova menekülni, ezt a problémát a zenélés csak kis részben oldotta meg. Aztán gondoltam egyet, és mint előttem oly sokan, elkezdtem leírni gondolataimat, ami valamennyire segített, de ez még nem oldotta meg a problémát. Ha esetleg érthetetlen lenne, a kínok abból fakadnak, hogy az a szerelem reménytelen, mondhatni, plátói volt (és a mai napig az). Akkoriban azért még bízhattam valamennyire a dologban, mert a vissajelzések szerint akkor még nem de később, össze fog jönni. Ez adott egy kis lökést az akkor már egyre gyarapodó és sötétedő lelkivilágomnak. Ugyanakkor megérkezett kis életembe a Dream Theater The Mirror című száma, ami én magam voltam, és egy kicsit vagyok is. Ha teheted, hallgassd végig, meg fogsz érteni. Ez a zene még komorabbá(és érettebbé) tett, azóta igaz metáler vagyok, elvonatkoztatok a divattól, mondhatni gyűlölöm, lenézem a divatzenészeket( a diszkósokkal együtt), mert bennük semmi erzés nincs a zene iránt, csak a menőzésre használják ezt a gyönyörű fogalmat. Ezen nézeteim miatt rengetegen útálnak, de még mindig jobb, mint közéjük tartozni. Szóval, visszatérve a szenvedésre, éltem a magam életét Damoklész Kardjával fejem fölött(a Kardon a Nem és a Soha szavak alkották a pengét). Innentől kezdve minta mesebeli hős lovag, kiálltam minden kínt és próbát, levágtam a Hétfejű Sárkányt, magnetizáltam a Vasorrú Bábát, világbékét teremtettem, stb..., DE!
A Kard idén lehullott, és pontosan szíven talált. Ugye, ahogy azt kell, rendesen kínlódtam az elmúlt pár hónapban, ezzel keltem, ezzel feküdtem, mondhatni részemmé vált a szenvedés. Azért, bírtam, valahogy, de már kezdett elegem lenni ebből az egészből, hogy mért pont én szívtam be ilyen nagyon a mi Jóistenünk hülye poénját azzal a dagadt Angyallal meg a szerszámíjjával. Aztán elértem a Nagy Naphoz. December hatodika(2004) volt, s szívem hölgye hiányzott a suliból, ezért szokásomhoz híven megérdeklődtem hogylétét. Nem kellet volna. A köcsög Miklóska aznapi ajándékát nem fogom egyhamar elfelejteni. A kialakult SMS párbajban jött közlemény, miszerint, Ő tudja mit érzek(azt kétlem), de sajnos ez nem fog összejönni, mert neki nem megy, és nem is fog. Én ezt teljes mértékben megértettem, aztán elkezdtem könnyezni a buszon és szépen, lassan összeomlottam. Az adiggi életemet, valamint önmagamat teljesen jelentéktelennek éreztem, olyan volt, mint amikor parázsonfutás közden kirúgják az ember lábát, és az belefejel az izzó hamuba. Hazamentem,se szó, se beszéd, héthúros be, és olyat zúztam mint még soha, ugyanis a bánat átcsapott dühbe. Miután eltelt két óra, ledobtam az én kis hangszeremet a földre, beviharzottam a szobámba, és összezuhantam(fizikailag és lelkileg is). Pár órát feküdtem egy helyben és sírtam, teljesen elhagyatottan éreztem magam. Mindezek után ki kellet jönnöm a szobából és játszani az agyamat, mert szeretem a családomat, de ehhez nem igazán volt sok közük. Aztán suli. Az én Strausz barátom és Kov haverom kiyételével mindenkinek az maradtam, aki voltam, és úgy is kezeltek. De szépen lassan mindenki rájön, hogy a régi Szluka Örs elbúcsúzott, az új lépett a színpadra, és ez is marad ott. Azóta csendes, visszahúzódó emberke vagyok, aki mindig feketében jár és metálzenét hallgat.De lesz még tavasz a tél után! Amen
|
