Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2005. január 26.
A szőlő
A szőlőnövény hosszú múltra tekint vissza, létezését számos lelet bizonyítja. Minden bizonnyal már a harmadkor elején létezett a Földön: többek közt az alaszkai, izlandi termőterületek létéről a felszín alatti mélyebb rétegekben talált megkövesedett tőkék, tanúskodnak. Ezen kívül több későbbi írásos forrás és különböző edények, görög amforákat díszítő motívumok is mind- mind arra utalnak, hogy őseink ismerték a szőlőt, mi több, a belőle készített nedű kultúrák szertartásainak nélkülözhetetlen kellékévé vált az idők folyamán. Gondoljunk akár a görögök Dionüszosz- ünnepeire, vagy a hírhedt római lakomákra! Továbbá, számos esetben utal rá Homérosz, Horatius, Cicero, vagy éppen Vergilius, sőt, még a Gilgames- eposz, és a Biblia is több helyen megemlíti!
Az antikvitásban a bor népszerűségét mi sem mutatja jobban, minthogy a különböző összejöveteleken, vacsorákon a bormesterek rendszeresen felvizezték az italt, hogy a vendégek minél később részegedjenek le az elfogyasztott mennyiségtől. A régi borok valószínűleg sokkal nehezebbek voltak mostani rokonaiknál, mivel a szőlőtermelő-vidékek délebbre helyezkedtek el, és köztudott, hogy a déli borok erősebbek, édesebbek a többinél. A hellének különösen fontos szerepet töltöttek be a szőlő- és borkultúra elterjesztésében: a már évezredes hagyományokat továbbfejlesztve ők újították meg a szőlőtermesztést, valamint hajósaiknak köszönhetjük a bor szélesebb körű elterjedését is. Feljegyzések százai bizonyítják, hogy a görög földművesek rengeteget tudtak a szőlő- és borkészítés fortélyairól: ismerték a szőlőmetszést, a különböző borkészítéshez használatos anyagokat (gyanta, só, méz), illetve kifejezetten egyedi ízekhez jutottak mirha, sáfrány, tengervíz és különböző illatosítók (rózsa, viola) hozzáadásával.
Hazánkba római közvetítéssel jutott el a szőlőművelés kultúrája, s a területen már megkezdett hagyományokat a türk népektől ellesett tapasztalatokkal kiegészítve folytatták honfoglaló őseink. A bor közkedveltségét rengeteg népdal, népmese és egyáltalán az egész magyar folklór, a máig népszerű szüreti bálok és éttermeink italválasztékai egyaránt mutatják.
A szőlőnövényről
Az éghajlat és a szőlő fajtájának függvényében 130-200 nap telik el a rügyfakadástól a szüretig. A szőlőnövényt gyökérrendszer és szárrendszer alkotja, gyökere járulékos gyökér, azaz a szárrendszer valamely más részéből képződött. Funkciója, hogy rögzítse magát a növényt, és hogy a talajból vizet és abban oldott anyagokat vegyen fel a növény ellátásához. Gyökérnyakból és gyökértörzsből, továbbá harmat-, lég-, hajszál- és oldalgyökerekből áll, kiegészítve még a gyökérszőrökkel. Ezek a gyökéren belül három övezet szerint látják el feladataikat: növekedési-, felszívó- és szállító övezetet különböztethetünk meg a föld felszíne felé haladva.
A szárrendszer fő része a hajtás, az adott tenyészidőszakban képződött, zöld, leveles szár; ezt alkotják a csavarodó, kapaszkodásra való kacsok, az általában tagolt, tenyeres, fajtánként más és más levelek, a rügyek és a fürt. A szőlőnövény virágzata fürtvirágzat, egy ilyenen akár több száz virág is képződhet, melyeknek kis hányada termékenyül csak meg. Ebből a virágzatból alakul ki a fürt, melyet a fürtágazat és a fehér, vagy kék bogyók alkotnak. A bogyótermés olyan többmagú termés, húsos- leves résszel és kemény, vastag maghéjjal, melynek érdekessége, hogy magában hordozza a majdani bor jellegzetes jegyeit, így például illat- és aromajellemzőit is. A bogyók felületét vékony viaszréteg borítja, mely a kórokozóktól és a párolgástól védi a termést. A szőlőszem mérete az adott szőlőfajta függvényében változik, a nagyobb bogyó akár négy magot is tartalmazhat, míg a kisebbekben általában kettő található. A bogyó kocsánykoronából, ecsetből, héjból, bogyóhúsból és magból áll, és bogyókocsánnyal kapcsolódik a fürthöz. A tőkéhez hozzátartoznak még a már egy vagy több tenyészidőszakot megélt, lombkoronájukat vesztett fásodott szárak: a vessző és a cser.
A szőlőbogyó fejlődésének kezdete a tavaszi rügyfakadás, melyre igen veszélyesek a márciusi fagyok. Hat- tizenkét héttel később, tavasz végén, nyár elején virágzik a szőlőnövény, mintegy tíz napig. Közvetlenül ezután megindul a szőlőbogyók kifejlődése a megtermékenyült virágokból. Nyár derekán kezdődik a termésérés, mely során megnövekszik a bogyók cukortartalma, gyümölcshúsuk meglágyul, és színük is változni kezd. A szüretet a gazdák a teljes éréshez igazítják.
|
