Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Ech of Dalriada : Fergeteg
VÉDJ MEG, LÁNG!
Védj meg láng,
Erdõ mélye rejt el.
Nem vezet út, nehogy
Így érjen el a végzet.
Nézz hát rám!
Bánat nem felejt el.
Szép Daliám…
Hol lellek hát meg Téged?
Elmúlt tán…
Minden mi dalban éled,
Éj viharán…
Elvesztem végleg lépted.
Bújtass, Láng!
Bánat kínja éget.
Szép Daliám…
Hol lellek hát meg Téged?
Védj meg Fény a gonoszoktól!
Álmaimban izzó máglya.
Dallamod él, bút messze ûz,
Sose érjen véget az ének!
Anyám, anyám, édes jó Anyám,
Te voltál az én szeretõ dajkám.
Születésem napján, jaj de nagyon örültél,
Katonának mégis felneveltél.
Világ, világ, idegen, nagy világ,
Esõ nélkül nem nyílik a virág,
Rózsám szíve meghasad a magánytól,
Búcsú nélkül vágtattam el a Babámtól.
Járom az utat,
Az ismeretlen elõttem,
Szép vitézemet
Kutatja szárnyaló énekem.
Az én szívem mindig ilyen marad
Õszinte, hûséges, szerelmes és szabad.
Ültünk zsongó tavaszkor
Nagy tölgy tövében,
Énekeltünk selymes fûben,
Madárka szívében.
Néztük a Napot,
És lelkünk megtelt vele,
Merítettünk kék vízbõl,
Hol csorog hegynek ere.
Vén világból hajt csak egyre
Fáklyafény táncol nevetve.
Naplemente égre festve,
Otthont mutat a fény.
Gonosz átok vére verje,
Köd, ború elûzve messze,
Nóta szárnyra, harc feledve,
Otthont mutat a fény.
Védj meg Fény…
NÉPDAL
Hatalmas hegy az élet vizén,
Kíváncsi vágy a szíved mélyén…
Merre száll a kimondott szó,
Ami el nem mondható?!
"Ha én elmegyek,
Még a fák is sírnak…
Gyenge ágairól
Levelek hullanak.
Hulljatok le velem,
Rejtsetek el engem!
Mer' az én Édesem mást szeret,
Nem engem!"
VÉRZÕ IMA
Összetört álmok tükrében
Pergette vissza életét
Nemesre-jóra született
De kihívta gonosz végzetét.
Halandó teste megtöretett,
És évei száma véges,
A legvitézebb volt egykoron,
De ellensége is népes.
Szeretteire gondolt vissza,
Ráncos arcán könnyek…
Szélbe üvöltve "nagyok" nevét,
Átok-imára görnyedt.
A csaták legerõsebbje…
A majdnem halhatatlan…
Ereje elszállt, lejárt élete,
Magára maradtan.
Atyái csarnokába térve,
Fájó teher az élet.
Elmúlt minden mi éltette,
Csak eleven kínja éget.
Vitézsége megtöretett,
És évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
Most csak halálimára képes.
Imáim égnek, nem remélnek…
Vegyen magához kegyes halál.
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál.
Minden, mi számított, elmúlt az életben,
Tengernyi könny. Hidd el, semmi sem véletlen.
Mentem, ha hívtak, harcoltam, nem kérdeztem,
Maradt a vérzõ ima!
Sebeztek százszor, nem sírtam, ha véreztem,
Felkeltem újra, ha új hajnalt éreztem.
Por és hamu, mi tûz volt a véremben,
Szóljon a vérzõ ima!
SZABAD MADÁR
Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!
Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Nem vagyok magammal szabad,
Kezemen, lábamon lakat.
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
A RAB GÓLYA
(részlet)
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepülne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinõ majd csonka szárnya
S felrepül a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.
|
