Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2005. július 5.
Reggel a fiút egy üzenet ébresztette:
˝Nyolcra legyél a parkban!
Ott várlak.˝
A fiú gondolkodás nélkül magára kapta ruháit és rohant a park felé.
Fejében cikáztak a gondolatok. Érezte hogy baj van, de nem tudta elképzelni mi történhetett. Hiszen alig négy órája, - mikor elváltak -, még minden rendben volt.
A lány egy padon ült a park északi részén. Mellette egy táska feküdt.
A fiú odasietett hozzá, és meg akarta csókolni, de a lány elfordította az arcát.
- Ezt nálam felejtetted - mondta hidegen, s a táskára mutatott. A fiú leült mellé.
A lány egy követ bámult a földön, és úgy folytatta monoton hangon, mintha egy betanult szöveget mondana:
- Sajnálom a tegnap estét. Nem szabadott volna elragadtatnom magam, hülyeség volt. Nem szeretem az ˝egyéjszakás˝ kalandokat, és ez az volt.
- De.. - vágott közbe a fiú. A lány, mintha meg sem hallotta volna, folytatta:
- Semmi értelme az egésznek. Te is tudod, hogy hamarosan elutazom. Nem látnánk egymást, és nem kötődünk annyira egymáshoz érzelmileg hogy erre egy kapcsolatot lehessen építeni.. pláne nem egy távkapcsolatot. Éljük az életünket úgy ahogy eddig, egymás nélkül.
-Ezzel elmész? - kérdezte, s a lányra nézett. A lány csak állt némán.
Ő már tudta, amit a fiú még csak sejtett. Ránézett. Nézte azt az arcot, melynek minden egyes vonását ismeret, s melyet sosem akart elfelejteni. Nézte a szemét, melyben ott csillogott még a remény, és a szerelem, nézte az ajkát, mely még izzott az utolsó forró csóktól. Attól a csóktól, amit ő lehelt rá utolsó együttlétükkor.
-Sajnálom - hangzott a válasz, s ahogy ezt kimondta megfordult. Nem akarta hogy a fiú lássa a könnycseppet, mely végigtáncol égő, vörös arcán, s megperzseli ajkait.
|
