Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2005. július 29.
Július 14. folytatás
Az egyik síron Szt. Patrik van a kígyóval. A hagyomány szerint ő űzte el a szigetországból a kígyókat. Alapos munkát végzett, mert ma sincs egyáltalán kígyó Írországban. De mivel a kőfaragó sosem láthatott kígyót, így bájosan foggal véste a sírkőre. De a különböző szentek is nagyon vidámak, mosolygósak. Itt szinte mindenütt érezni az írekre annyira jellemző életigenlést, szeretet, vidámságot.
S ha már Szt. Patrik-nál tartunk, azt is elmesélem, hogy mi is az a „shamrock”, vagyis a kis háromlevelű lóhere, ami az írek szinte minden létező használati tárgyán előfordul, s nagy szeretettel viselik. Ez bizony az egyszerű háromlevelű lóhere, s azért lett népszerű, mert a monda szerint Szt. Patrik ennek a kis növénykének a segítségével magyarázta el a szentháromság tanát a akkor még pogány keltáknak.
Jerpointból a Cahir Castle fele vettük az útirányt. Ez Írország egyik legjobb állapotban megmaradt kastélya, amit a tüzérségi ágyú megjelenéséig bevehetetlennek gondoltak. Neve gael nyelven (Cathair Dun Iascaigh) azt jelenti, hogy „halászok birodalma”. Helyén már a 3. században erődítmény állt, 1961-ig ez is a Butler családé volt. Itt forgatták John Boorman Excalibur c. filmjét is. Vidáman barangoltuk be a várat, szobáit, kápolnáját (máshol templomnak mondanák mérete miatt). Az idegenvezető csak ötleteket adott, hagyta, hogy magunk fedezzük fel a hatalmas kastélyt. A lányok fáradhatatlannak bizonyultak, s miután végigijesztgették egymást az igencsak nyirkos, sötét várbörtönben, meg celláiban, egyből átváltoztak várkisasszonnyá, majd mégis a kalandot választva sikerrel ostromolták a barbakánt. Hiába közeledett az este, nekem sem akaródzott otthagyni ezt a mesevárat. Szerintem Csipkerózsika pont ilyenben szundikált. Cahir városa a Tipperary megyében van, gondolom a katonadalból sokaknak ismerős a neve.
Ebben a megyében különösen jelentős a kézműipar. S mivel juhból nincs hiány, kiváló a gyapjúfeldolgozás. A városka tele üzletekkel, ahol mindenféle ajándéktárgyak mellett csodálatos dolgokat lehet kapni gyapjúból. Nagymamám hárászkendőjét lepipáló gyapjúkendők, pulóverköltemények, vidám gyapjúzoknik, s még ki tudja mi minden. S ami nagyon tetszett, hogy legtöbbje ízléses, szép darab volt.
Esténket Cork (Corcaigh=mocsaras sziget) városában töltöttük. Írország második legnagyobb városa, zajos, nagy kikötőváros. Átszeli a Lee folyó, elválasztva a 19. századot idéző óvárost, a modern kikötőtől. Az óváros egyik nevezetessége a Cork Butter Market (Cork Vajpiac), amely az 1800-as évek végén több százezer hordó vajat exportált a világ minden tájára. Itt volt a Vajtőzsde is. 1924-ben bezárt, az épületben ma Tánc- és Színművészeti központ van.
A sok nézelődés miatt későre érkeztünk a városba, s megtapasztalhattuk a látszólagos ír lezserség mögötti fegyelmet. 20.30-kor majdnem minden vendéglő bezár, már csak a pubok maradnak nyitva. Így szégyenszemre egy olasz vendéglőben vacsoráztunk, de teljesen nemzetközi vendégekkel. Szerintem valamennyien hozzánk hasonlóan elkésett turisták voltak. Az ír lasagna felejthető, de a Murphy’s sör, meg a szintén Cork-i Fischer’s kimondottan finom. Lehet, hogy inkább csak kenyeret kellett volna rendelni, s sörbe mártogatni, mint a szerzetesek?
Másnap reggel megnéztük még Cork másik nevezetességét, a St. Ann’s Church-t. Ez arról híres, hogy 8 harangját minden látogató megszólaltathatja, sőt kottát is kap hozzá. Ezen művelet sikeres elvégzését elismerő Oklevéllel jutalmazzák, amit a templomban szolgálatos egyháztanácstag ír alá. Ha egyszer hagyomány, hát rendesen megadják a módját. A torony is látogatható, fülhallgatóval kell felmenni, mert a harangok között visz fel az igencsak szűk feljáró. Poros, koszos, zajos, de igazi élmény volt harangok között mászkálni. Bár amikor megszólalt mellettem, a fülhallgató ellenére nagyon megijedtem.
Cork 2005-ben Európa egyik kulturális fővárosa.
|
