Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2005. augusztus 3.
Július 17.
Reggel Galway-i házibácsink sokat mesél a helyi nevezetességekről, leszólja az útikönyveket, mert rengeteg történetet szerinte megszépítve tesznek be. Itt van a hajdani polgármesterről szóló is, aki felakaszttatta a fiát. Már persze, hogy nem azért, mert megölt egy spanyolt. Hanem mert nem a feleségével találták a hálószobában. Szóval – mondja vidáman - óvatosnak kell lenni ezzel a sok könyvvel.
Galway gyönyörű városka, de igazán híres a Claddagh gyűrűről lett. Ez egy szívet közrefogó két kéz, felette egy korona. Ezt Írországban mindenki ismeri, sőt Viktória királynő és VII. Edward is viselte. Nevét a Galway melletti Claddagh faluról kapta, ahonnan alkotója, Richard Joyce ötvösmester származik. Joyce-t algériai kalózok rabolták el, s egy jómódú aranyműves rabszolgája lett, ahol ki is tanulta a mesterség minden fogását. 1689-ben az angol király felszabadíttatott minden rabszolgát, s bár Joyce-nak felajánlotta az aranyműves a lányát és fele vagyonát, ő visszautazott Galway-be. A gyűrű szimbolikáját Joyce tervezte, de az is lehet, hogy Algériából hozta. A szív a szeretetet, a kéz a barátságot, a korona a hűséget jelenti. Viselésének üzenete van. Jobbkézen, a szív hegyes felével kifele az hordja, kinek szabad a szíve. Hegyes felével befele, ha már van barátja, s talán szerelemmé is válhat. Balkézen, a szív hegyes felével befele hordva azt jelenti, hogy a gyűrű viselőjének foglalt a szíve.
Galwaytől ismét északra megyünk, s Írország híres Mária-kegyhelye, Knock Marian Shrine a célpontunk. Itt 1879 augusztus 21-én 15 ember előtt jelent meg a Szűzanya, Szent Józseffel és János apostollal együtt. Mellettük egy oltár is volt a keresztet tartó báránnyal. Több, mint két órát tartott a jelenés, addig a szemtanúk az esőben imádkoztak.
Mára óriási, nagyon modern zarándokközpont alakult ki. Rengetegen látogatják, egymást érik az autóbuszok, kisautók. Néhány éve saját repülőtere is van a nagy forgalom miatt. Megható nézni a zarándokcsoportok mély hitét, hiszen számos gyógyulást is feljegyeztek már itt. Metsző szélben érkezünk, jól esik a Jelenések kápolnájában menedéket keresni. Az oltárral szembeni fal üvegből van, hogy a kinnmaradottak is részesülhessenek a benti történések látványában. Az érzést, ami bent ülve hatalmába kerít nem tudom leírni, elmesélni. Annak a helynek tényleg van ereje. A kápolna előtti téren hatalmas keltakereszt emlékezik II. János Pál pápa látogatására.
Körbesétálunk, megcsodáljuk a fehérruhás apácák szorgos munkáját, amivel a nagyszámú zarándokot kiszolgálják, a központi templom mérete, formabontó berendezése és modernsége ámulatba ejt. Külön postahivatal működik sajátos pecséttel, s több épületben lehet beiratkozni a Knock-i Baráti Társaságba, 3 EUR-tól felfele számított összegért. A tagokért több mise mondódik egy év alatt. Minden ablakocskánál sor van, távolból jövő zarándokok kis cédulákon hozzák az otthonmaradottak üzeneteit, viszik az ízléses emléklapot. Mélységes hitük megható. Maradnánk még itt is, de az idő ismét csak sürget.
Felautózunk északra, Sligo-ba. Előkerülnek a széldzsekik, a sötétség is csak este 11 óra után teríti be a várost.
A Carrowmore-i megalitikus temetőt keressük, de ezúttal a tájékozódás nehezen megy. Felfedezünk csodaszép sziklás tengerpartot, megmászunk egy 325 m magas dombot (Knockarea, tetején furcsa kőhalom-bronzkori temetkezési hely), ahol ugyan fantasztikus a kilátás az óceánra, a félszigetre, de a Carrowmore-nak nyoma sincs. Késő délutánra találjuk meg. Rengeteg dolmen van itt, sokuk 5-7000 éves. Ugyanaz a szabály szerint épültek, mint a délen látottak, méretük nagyon különböző. Itt nagyon sok van. Idegenvezető lapocskát kapunk kezünkbe, meglepetten olvassuk, hogy az általunk megmászott Knockarea is egy nagy, több hegyet magábafoglaló rendszer tagja. S hogy miért építették ekkora energiával a régiek? Igaziból csak feltételezések vannak. Írásos dokumentum azokból az időkből nem maradt fenn, a történészek találgatnak, disszertációk születnek, s a dolmenek meg köszönik szépen megvannak, hallgatnak...
Hangulatos, partmenti kocsmában vacsoráztunk, olyan stílusosan berendezettben, hogy azon sem lepődtem volna meg, ha egy kalóz lép be az ajtón.
Reggel az óracsörgés ellenére mindannyian elaludtunk, fejfájással ébredtünk. Nagyon északon voltunk, furcsa ott az időjárás, a szél is másként fúj, s az óceán valahogy a sötétben már nem is tűnt annyira barátságosnak. Itt nagyon megérti az ember, hogy rengeteg szellem, manó lakja az Ír szigetet, s hogy talán a víz alatt is vannak sellők, vízitündérek, szörnyek.
|
