Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
Kedvenc verseim;)

Ez Opusz?
A bölcs bagoly
A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
- Magolj,
fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
- Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
- Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
- Jó! - mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.


Medve-tanköltemény

Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
- Ez mind kontár! Sarlatán!
Mit gügyögnek, locsognak
szerencsétlen bocsoknak!
Oly negédes némelyik,
hogy már szinte émelyít.
Te szent múzsa, irgalmazz,
milyen ócska rímhalmaz!
Minden sorvég szinte önként adódik.
Majd én írok egy igazit, valódit:
- Dörmeg-dirmeg a vén medve,
mert ma cudar ám a hangulata.
Csípi darázs, marja bolha,
vidor kedve mitől kerekedne?
Mikor ma a kasba nézett,
nem talált egy nyalás csemegét.
Szeder, málna? - Sehol semmi.
Mit lehetne akkor vacsorázni?
Hogy ne haljon szegény éhen,
szundikál majd egész gyertyaszentelőig.
Kézbe kapta e verset egy lektor,
aki tanult némi verstant egykor.
És most újra letette a vizsgát,
összeírta a rím-hiánylistát:
Kedve
volna
mézet
enni
télen.
A többit eldobta.
Bőszült is miatta.
Ezt viszont kiadta.


A rák haladása

Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra:
- Ne haladjon hátra,
hisz nem jut előbbre soha,
kinek vissza van az oda.
Ám a ráknak, mi tagadás,
visszásnak tűnt ez a tanács.
Azt értette belőle,
szégyenszemre hátráljon meg előre.
De kevéssel előbb úgy gondolta aztán,
más kárát tanulná meg a saját hasznán,
hogyha maga mögött egy célt is kiszabva,
előregázolna hátra az iszapba.
Viszont azt is tudta a nyomorult pára,
az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára,
és hogy ne hagyja a drága időt veszni,
elhatározta, már tegnap el is kezdi.


A nagyralátó görény

Egy görény
felül akart emelkedni társadalmi körén.
E nagyralátó terv szerint
feleségül kérte a nemes hermelint.
De a felsőbb kasztba
tartozó prémes kikosarazta.
Talált persze vigaszt csakhamar a görény:
- Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény...


Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem
mondta tollba

Születtem Dolhán,
egy kutyán,
tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám
paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám
egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó
suba betakart,
de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag
tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem,
megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
- Ez a kis út nagy dráma
a kántorné életében.
Én megértem!
Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban
tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra,
valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.
Felnyögve
kaparászott utánam,
s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított
fővárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
Így kaptam szerepet
az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
"Sohase engedd kinyomni magad!"
Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltöző pad alatt
én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
...S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat