Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2005-11-19 Mérőtábor
Mérőtábor
Megvolt az összes vizsgánk, lustán feküdtünk a kollégiumban, mikor hírtelen kivágódott az ajtó és belépett Pityu - mérőtábor lesz, felírtalak titeket is, holnap kéne indulni, remélem nem baj? Dehülyevagy! Tanakodtunk, mit is kell csinálni ilyenkor, leiratkozni már nem lehet, különben is jobb az ilyenen túl lenni minél előbb és jöhet a nyár. – kocsival megyünk – mondta Csabi, aki egy bordó diesel kettes Golf boldog tulajdonosa volt, később ez a boldogsága megszűnt, mivel az autó már öreg volt és sűrűn kellett a szerelőhöz vinni. Tankolni is kellene, irány a benzinkút – gyorsan megtankolunk, bevásárolunk és kész – de a kocsi más véleményen volt a gyors indulással kapcsolatban - szó, ami szó 10 perces indítgatás után, végül is betoltuk és már száguldottunk a benzinkút felé. Lemosom az ablakot, miközben tankolsz, mondtam Csabinak. Ezt látta a többi autós is, és egy 100-asért az ő szélvédőjüket is elkezdtem mosni, legnagyobb bánatomra észrevették a kutasok, hogy nem az ő kollégájuk vagyok, pedig kerestem szépen. Majd irány bevásárolni és holnap indulhatunk is.
Magyaregregyre kellett menni, amiről azt sem tudtuk eddig, hogy létezik, a térképen is csak hosszas keresgélés után találtuk meg – mindegy, úgyis ki lesz táblázva – lelkendezet Csabi – sokat vezettem én már.
Reggel korán indultunk, indítás, anyázás, kocsi betolás és már mentünk is. Hamar odaértünk, csak nem Magyaregregyre, hanem Pécsre – ez csak tájékoztató jellegű út volt – mentegetőzött Csabi. Mérnökember, először tájékozódik, ez igaz is – különben sem voltunk még Pécsen, na látjátok.
Unott hosszas út után végre…
Lendületesen megérkeztünk a táborhelyre, ami a kocsi bal első sárvédőjén és a kapuoszlopon is jól kivehető nyomokat hagyott, Csabi gyorsan korrigálta a hibát, így már a jobb sárvédőnk is elvesztette eredeti formáját. Oda se neki, több is veszett Mohácsnál (ott meg a jobb tükör törött le). Gyorsan beparkoltuk a kocsit egy nagy fa alá – Itt jó hűvös lesz, nem süti a nap – ez így is volt, csak a legyekkel nem számoltunk, mert úgy összepiszkolták a kocsit, hogy az arra haladó óvódás csoport katicabogár tütünek titulálta a Golfot. Ez minket enyhe atyai büszkeséggel töltött el, ami Csabi részéről inkább szégyenérzet volt. Szóval leparkoltuk a kocsit, gyorsan elő a sátrakat, hamarjában fel is állítottuk őket, mikor kész voltunk, akkor az ott lévő öreg gondnok, aki előzőleg hosszasan szemlélte munkánkat, odajött és átadott nekünk egy kulcsot, valamint közölte, hogy a 3-as szoba a miénk. Ezeket a színes kis piramisokat meg bontsuk le, mert az egész nemzeti park területén sátorozni tilos, ráadásul megmutatta még a tőlünk kb. 2 m-re elhelyezkedő fehér alapon, piros betűkkel írt táblát, mely fennhangon hirdette, hogy „FŰRE LÉPNI TILOS!” A sátorbontás szinte rekordidő alatt megvolt – anyás, csak nehogy valaki meglásson minket – mondta Pityu, gondolatban pedig a legkülönfélébb halálnemeket találtuk ki öreg „barátunk” számára. „Én alszom alul” felkiáltásokkal bevonultunka szobába, amiből az következett, hogy a cuccokat lepakoltuk az alsó ágyra és mindenki fent aludt.
A szoba elfoglalása után egy kis terepszemlére indultam – mit lehet itt inni - kérdéssel bekopogtam az egyik általam kiválasztott szobába, ahol ajtót nyitva a tanárok rendezkedtek alsógatyában – oh, schuldigung - közöltem rezzenéstelen arccal, talán holnap nem ismernek fel, irány egy másik szoba, kopogás, szabad, benyitok, ott meg a lányok öltőznek. Mi van itt ma? Pardon, és tovább, bocsánatot csak nem kérek ilyenekért. Felzaklatott lelki állapotban érkeztem vissza a 3-as számmal megjelölt szobába. Ott már a többiek a demizsonban lévő hubertusz elfogyasztásához láttak hozzá. Ez úgy történt, hogy induláskor milyen piát vigyünk, tanakodtunk a Tesco áruház polcai előtt. Magyar ember bort iszik, vélekedett Pityu – sört meg mindenhol lehet venni – mondtam én. Ebből megállapítottuk, hogy bor az lesz, mert hoznak mások, sört meg majd a helyi italmérésben fogunk fogyasztani, így maradt a hubertusz, amit helymegtakarítás miatt Csabi faterjának a féltett demizsonjába töltöttünk – nem féltem, hogy összetöritek, mert ha valamire, akkor a szeszre vigyáztok, ezt tudom – mondta ő.
Gyorsan beszálltam az akcióba, és kb. fél óra múlva jókedvvel vonultunk le a faluba körülnézni, ahol is elsősorban a helyi nevezetességeket vettük szemügyre, amit a falubeliek is nagy becsben tartottak és sűrűen látogattak, szóval bementünk a kocsmába. Kértünk sört, közben megérkezett Zoli egy MZ motoron. Zoli nagy bajusszal rendelkezett és civilben tűzoltó volt, éppen akkor esett át a bárányhimlőn, így a faluban enyhe riadalmat okozott a gyengébb idegzetű hajadonok között. Gyors telefon nekünk - hol vagytok, a kocsmába? Ott – Pityu közben megjegyezte, hogy, hogy tudja, hol kell keresni minket, „emán ölég gáz”. Zoli is utolért minket, nem volt már szomjas, mikor megkérdezte a kocsmárost, hogy mikor zár ez a kocsma – 9-kor, akkor, 10-kor visszajövök bontóbaltával – volt, aki komolyan vette, ezért gyorsan távoztunk, néhányan hoztak is el egy – két korsót emlékbe, az enyémen egy szekér van.
I. nap: /esőztetés/
A mérés lényege az volt, hogy egy körbegátolt lejtős területet slaggal locsoltak, és a lejtő végpontján mérőhengerrel megmérték, hogy egy perc alatt mennyi víz folyik le, így a rávezetett vízmennyiségéből és a lefolyt vízmennyiségből a beszivárgás mértéke kiszámítható, ezt most már tudom, de akkor per pillanat fogalmam sem volt erről. Az egész mérés úgy kezdődött, hogy a közeli patakba helyezett szivattyút a tanárok fél óra alatt sem tudták elindítani, mikor is rájöttek, hogy az „on – off” kis gombocskát az „on” állásba kell helyezni, fél órás röhögés után már komolyan kezdett érdekelni minket is a kísérlet. Pityu és én találtunk a körgáton egy szakadást, azzal foglalatoskodtunk, hogy utat csináljunk a kitörő víznek, mint később kiderült ez hiba volt, mert így az egész mérés nem ért semmit, nem jött ki a várt eredmény. Tevékenységünkről mélyen hallgattunk, és mi is ellenségesen néztünk a kollégákra, akik a mérésben aktívan részvettek.
Délután adatfeldolgozás, mi, akik természetesen a délelőtti mérésben aktívan részt vettünk mentesültünk ez alól a kötelezettség alól – milyen jó is volt korán felkelni – gondoltuk. Erről azt kell tudni, hogy az egész mérés csúszott kb. fél órát, mert valaki, vagy valakik nem keltek fel időben, ráadásul Zoli egy másik csoporthoz érezte magát közelebb, akik messzebb mentek így nekik kisbusz dukált. Beült ő is közéjük, mire a többiek gyengéden figyelmeztették – te állat, te nem is a mi csoportunkban vagy – hogy nem kollégák. Szóval a reggeli késésünkre már senki sem emlékezett így ismét felderítő útra indulhattunk. A kocsmáros már azzal várt minket, hogy nincs sör, de fél óra múlva jön a Géza, aki hoz. Fél órát igazán kibírunk, hát vártunk. Erre egyszer csak egy ütött-kopott Trabant kombi érkezett, ami szinte a szakadásig meg volt pakolva söröshordókkal, ámulva néztük, soha ilyen szépet még nem láttunk.
II. nap: /teljesen kiesett/
III. nap: /a mérés nevére már nem emlékeztünk/
Egy náci tisztre emlékeztető tanár tartotta közel a szállásunkhoz egy patakba kellett zöld festéket önteni, és azt megfigyelni, hogy hogyan folyik benne, vagy valami ilyesmi lehetett – közben a tanárok nagy részével összetegeződtünk.
Pityu feladata az volt, hogy a „náci” tiszt vezényszavára egy vödörből a festéket gyorsan a vízbe önteni. Ez nem is lett volna hiba, ha közben nincs ott Letti, akinek a seggét néztük, és ez bevallom lekötötte a figyelmünket, mikor is nem hallottunk, hogy az oktató, akit még Hitler is büszkén mustrált volna – amikor azt mondom, hogy háromra, akkor kell majd önteni. Tehát még egyszer EGY, KETTŐ, HÁROM-ra majd – Pityu ebben a pillanatban feleszmélt és a fele vödör tartalmát a patakba öntötte. – röhögtünk – senki nem vette észre a hibát, először még. Majd lassan a tanár háta mögött a patak zöld színű lett, miközben éppen azt magyarázta, hogy milyen fontos, hogy egyszerre öntsük a festéket a vízfolyásba. Pityu kezdett izgulni, mert a festék egyre lassabban úszott a patak vízén és néhol ki is csapott a partra, mi röhögtünk tovább, a hallgatóság meg egyre nagyobb ámulattal figyelte az általunk okozott „természeti csodát”. Náci barátunk (tényleg úgy nézett ki, Pityu el is keresztelte Göbbelsnek) azt hitte jó előadást tartott és elégedetten nézett végig a hallgatóságon. – kérdés, megjegyzés – kérdezte.
Közben mi vízzel pótoltuk a hiányzó festéket, majd a rendes vezényszóra Pityu olyan ügyesen öntötte bele a festéket, pont a sodrásvonalba, hogy a festék nagyon hamar megfestette a patakot, hamar eljutott az alsó részekre is, persze, mert előtte már a felét kihelyeztem oda – mondta Pityu – büszkék voltunk rá – figyeljetek, mindjárt kapok kitűntetést is.
Hát ez volt a mérőtáborban.
|
