Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2005-11-25
Róma 1.
A nagyon várt kirándulások is elkezdődnek egyszer. Kimondhatatlanul szeretem azt a pillanatot, amikor lezárom a bőröndömet, meglocsolom a virágaimat, puszi az itthonmaradottaknak, s indulhatok egy újabb felfedezés fele. Róma megismerése régi vágyam volt, így többszörösen is örvendeztem az indulás eljöttének.
A reptérig az utam hangulatosan telt. Kisbuszunk hamisíthatatlan bukaresti fiatal sofőre mindent megtett a kényelmünkért, de annyira bájosan balkáni stílusban, hogy nem lehetett szomorkodni az út alatt. Még a Déli-Kárpátokon átkelve is feledtetni tudta velünk a csúnya hóvihart. Pedig lett volna okunk aggodalomra. Ott a tél már teljesen uralma alá vonta a természetet. Teljesen megfagyva érkeztem a repülőtérre, s amíg egy forró teával vigasztaltam magam az elszenvedett hideg miatt, figyelgettem az utasokat. Csoportosítgattam magamban, vajon ki melyik járatra vár, s jót nevettem, amikor a citromsárga pulóveres, mácsós kinézetelű fiatalembert barátaival együtt felfedeztem a római gépen.
A repülőút nagyon hamar eltelt, amire mindannyiunkat végigkényeztetett a légikisasszony, máris feltűntek alattunk Róma fényei. Elbűvölten figyeltem, hogy mekkora területen fekszik, s nagyon vártam már a találkozást az Örök Várossal.
Az óriási reptér latinosan rendezetlen. Tizenvalahány csomagszalag áll mozdulatlanul, de azért a kijevi és a bukaresti gép csomagjait ugyanoda pakolják. Végülis kell edzeni a turistát, szokja, hogy Rómában kell egy kis találékonyság a boldoguláshoz. Mert kell. Vitathatatlanul. Az már más kérdés, hogy olyan mosollyal tudnak elnézést kérni a félrenyomtatott múzeumi térképért, hogy jön, hogy megköszönjed, hogy eltévedhettél.
Róma fele száguldva az autópályán csendben ismerkedem a várossal, figyelgetem a hangulatát, egyáltalán nem agresszív fényreklámait, s a később is annyiszor megbámult közlekedést. Egy bájos összevisszásgban folyik a sávokra nem osztott úton a rengeteg autó, valamilyen okból kifolyólag nyugisan, kiegyensúlyozottan. Lehet, hogy ott nem is kell KRESz-ből vizsgázni csak udvariasságból és ötletességből?
Megérkezve a szállásra kedvesen fogadnak. Külön kulcsot kapok a saját fürdőszobámhoz. Talán, hogy bezárkózhassak magam elől, ha már nagyon unalmas lenne a saját társaságom? De nem ez az egyetlen dolog, amit másképp gondolnak a mediterrán olaszok, mint az én hegyi emberekhez szokott észjárásom.
Mit is vacsorázhatnék mást első este, mint pizzát? Családi vállalkozásban működtetett pizzázóban telepedünk le, kedvesen szolgálnak ki, pillanatok alatt érkezett is a pizzaköltemény, ami olyan nagyra talált nőni, hogy a tányér nem is látszott alatta. Pedig az sem volt kicsi. Mi itthon az ilyeneket már süteményestál kategóriába soroljuk. Szóval ott állt kihívóan a pizzám, a finom paradicsomszószon kényelmesen terpeszkedtek a bresaola-k, amik tulajdonképpen vékonyra szeletelt füstölt marhahúsok. Nagyon finom az íze, különösen a rászórt, ruccolának (ruchettanak) nevezett zöld valamivel. Egy kis házias vörösborral támogattam meg az önbizalmamat, hogy csak elbánok én azzal a pizzával, de hiába próbálkoztam, csak maradt valamennyi a tányéron. Pedig finom volt az istenadta, meg a bor is bíztató. Azért a ruccolákat leeszegettem a tetejéről, mert nagyon megkedveltem az ízét.
Este vidáman tervezgettem a másnapi útvonalamat, s úgy döntöttem, elsőnek a pogánykori Rómát fedezem fel.
|
