Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2005-11-27
Róma 3.
Késő déli órában érkeztünk a Campo dei Fiori-ra. A szép terecskét betöltő árusok már csomagoltak, töménytelen szemetet hagyva maguk után. De ez valahogy ott, azon a hangulatos téren nem keltett bennem visszatetszést. Tisztelettel, megilletődéssel néztem Giordano Bruno szobrát. Életét adta az igazáért, a tudomány fejlődéséért. Ugyanaz az érzés volt bennem, amit később a katakombákban is megtapasztaltam. Ezek az emberek mélységesen hittek valamiben. Volt az életüknek célja, értelme. Nagyon tisztelem őket.
Megcsodáltam a Palazzo Farnese-t. Állítólag Róma legszebb palotája. Nem is tudom. Nehéz sorrendet felállítani közöttük. Ez mindenképpen szép. Sangallo tervei alapján kezdték meg, Michelangelo fejezte be, nem is akárhogy. Nem messze tőle a Magyar Akadémia (az egykori Palazzo Falconieri) verseng a szépség-díjért. Francesco Borromini munkája.
Innen a Piazza Navona fele mentünk. Domitianus császár küzdőtere helyén épült, így ma is megőrizte ovális formáját. Mozgalmas a tér múltja. 1520-ban itt hirdették ki a Luthert kiközösítő okiratot, könyveit itt égették meg máglyán, itt korbácsolták meg a közerkölcsök ellen vétőket. Ma már egy hangulatos térré szelídült, három szökőkút csobogása színezi a tömeg zsibongását. A híresebbik szökőkút, a Fontana dei Fiumi, Bernini remekműve, s az akkor ismert négy világrész egy-egy folyóját mutatja be óriási szoboralakokkal, jellegzetes állatokkal, növényekkel. Vidám monda is fűződik hozzá. A La Plata-t megszemélyesítő szobor állítólag azért emeli fel védekezően a karját, hogy a vetélytárs Borromini által tervezett Szent Ágnes templom rá ne omoljon. A Nílus meg lepellel takarja el az arcát, mert nem bírja már nézni a Borromini építészeti tévedéseit. Azért a Szent Ágnes templom is szép. A másik két kút is gyönyörű, a Fontana del Moro-t szintén Bernini tervezte, vizet köpő tritonok között egy delfinnel küzdő mór alakjával.
Elragadó a tér hangulata. Olaszosan zsibong, utcai színész nevetteti egy kávéház közönségét, s az éppen arra járó nézelődőket. Szívesen maradnék egy kávéra, de az idő sem engedi, meg az olasz kávéval sem kívánom a találkozást. Reggel egy automatából óvatosan a caffè lungo feliratot választottam, amire meg is érkezett a pohárba egy pár köbcentinyi méregerős valami. Háromszorosra hígítva majdnem iható lett. Egész nap pörögtem tőle. Örök kérdés marad számomra, hogy mi jött volna ki akkor, ha az espresso gombot nyomom meg. Talán bádogpohárban, hogy ki ne marja a kávé erőssége? Arra már nem is merek gondolni, hogy mi történik a caffè ristretto gomb megnyomása után.
A Navona tér után a Szenátus épületét néztük meg. A Palazzo Madama valaha a Medici családé volt, XIV. Benedek pápa alatt a pápai állam kormányzói épülete lesz, 1849-ben a vatikáni posta is idekerül. A pápai állam megszűnésével az olasz királyság szenátusa költözik ide. Mindjárt mellette franciák nemzeti temploma, a San Luigi dei Francesi templom van. Homlokzatát Domenico Fontana készítette Giacomo della Porta tervei alapján. Domenichino freskói díszítik s itt található három Caravaggio mű is.
Rövid séta után már a Pantheonnál vagyunk. Kr. e. 27-ben épült a római istenvilág közös tiszteletére. Különleges a kupolája, az akkori világ kiváló építészeit dicséri a korához képest újszerű megoldás. Az épület világítását a tetőn levő 9 m átmérőjű nyílás adja. Roppantul tetszett nekem, alaposan megvizsgáltam a padlón levő vízelvezetőket is. Talán egy kicsit jobban, mint Viktor Emanuel sírját, aki ugyan nagy hazafi volt, de a tiszteletére épített csúnya emlékmű miatt nem volt nálam túl jó a helyezése.
609-ben a Pantheont keresztény templommá alakították (Sancta Maria ad Martyres), itt helyezve el a katakombákból összegyûjtött keresztény vértanúk csontjait. Ekkor keletkezett a Mindenszentek ünnepe is. Ugyanitt nyugszik Raffaelo Sanzio is. Megilletődve nézegettem a síremlékét.
Azt mondják, hogy Michelangelo, amikor a Szent Péter bazilika kupoláját tervezte, sokat tanulmányozta a Pantheon szerkezetét.
A Piazza Rotonda nemcsak a Pantheonról híres. Gyönyörű a szökőkútja is. Nehéz lenne Róma szökőkútjai között rangsort felállítani. Már a császári korban 1152 kút vize frissítette Róma levegőjét, én meg minden újabb kútnál azt éreztem, hogy ennél szebbet már nem lehet alkotni. Aztán a következő téren máris ott volt egy csodálatosabb.
A Pantheon másik oldalán újabb tér: a Piazza della Minerva - itt van a S. Maria sopra Minerva templom.
A téren egy elefánt tart hátán egy obeliszket: az elefántot Bernini rajza alapján E. Ferrata faragta a XVII. században. Az obeliszk a Kr.e. VI. században készült Ofra fáraó tiszteletére. Talapzatán latin felírás: "Jóllehet az állatok legerôsebbje vagyok, mégis türelemmel viselem a súlyos terhet. A bölcs mindent elvisel".
A S. Maria sopra Minerva-t egy ókori Minerva szentély helyére építették, domonkosrendi templom. Sok néznivaló van benne: Filippino Lippi falfestményei, Michelangelo Feltámadott Krisztus szobra, több szépen kidolgozott pápasír, páratlan szépségű mellékkápolnák, Sziénai Szent Katalin sírja . De ami számomra feledhetetlenné tette, az az általam nagyon csodált és tisztelt firenzei Fra Beato Angelico sírja. Egyszerű sírkő, középkori barátot ábrázol. Az általam eddig látott legszebb freskókat ő festette.
A templom mellett áll a domonkosok egykori kolostora, itt zajlott annak idején Giordano Bruno, majd Galilei pere. A templommal szemben a Pápai Akadémiai épülete: itt készülnek szolgálatukra a Szentszék nagykövetei, vagyis a pápai nunciusok, illetve a nunciatúrákon dolgozó egyháziak.
Egy saroknyira tőle van a S. Ignazio di Loyola templom, a jezsuiták alapítója tiszteletére emelték. A Rómában látott sok-sok templom közül ez volt az egyik, ami nagyon tetszett. Híres a mennyezetét díszítő festményről, amit a perspektíva nagy mestere, Andrea Pozzo készített, s amit mai percig sokan tanulmányoznak, engem mégis a templom hangulata, összképe ragadott meg. Nem tudom leírni azt az érzést, ami ott volt bennem, s magyarázni sem tudom. Egyszerűen csak tetszett.
Továbbsétálva a Via del Corson nézegettem a paloták sorát, a Piazza Colonna-n a Marcus Aurelius oszlopot. Ezt carrarai márványból faragták, s ma már Sz. Pál apostol szobra díszíti.
Elcsodálkoztam, a nálunk még ismeretlen, vakvezető járdán, ami ötletesen segíti a gyengén látókat a nagyváros forgatagában.
Innen a S. Silvestro in Capitale templomba mentünk, ahol Keresztelő Sz. János fejereklyéjét őrzik. Rövid séta után megérkeztünk a Fontana di Trevihez. Erről a híres kútról nem kell meséljek senkinek. A késői óra ellenére is komoly tömeg vette körül a valóban monumentális kutat. Csodálkozva figyeltem meg, hogy arányaiban nagyon nagy a kis térhez képest. Ezt a valóságos barokk szökőkút-költeményt Bernini tervezte, de kivitelezését nem érhette meg. Salvi fejezte be a munkálatokat 1762-ben. Miután kellően megcsodáltam a valóban szép kutat öntudatosan bebiztosítottam magam a következő római utamra azzal, hogy betartva a babonát, jobb kézzel, bal váll felett bedobtam a magam pénzecskéjét a kút vizébe. Remélem nem rontottam el semmit, s még eljuthatok Rómába.
A tér sarkában szerényen húzódik meg a SS. Vicenzo ed Anastasio templom. Derűs nyugalommal szemléli a tér állandóan nyüzsgő turistáit, hallgatja a kút csobogását, pedig nem kis dologról híres. Mazzarin bíboros építtette, s egy ma már megszűnt hagyomány szerint V. Sixtus pápától (1590) XIII. Leoig (1903) a meghalt pápák urnába tett szívét ebben a templomban helyezték el.
Még elsétáltunk a Gregoriana pápai egyetem előtt. Az intézményt Loyolai szent Ignác alapította 1551-ben, új épületét 1584-ben XIII. Gergely pápa áldja meg (innen a Gregoriana elnevezés), ide 1873-ban költözött.
Tartalmas napom után a hazafele még megnéztük a Piramide di Caio Cestio-t, a Kr. e. 12-ben meghalt Caius Cestius Epulo egyiptomi piramisokra emlékeztető síremlékét, majd a maradék erőmmel csak a vacsorára bírtam koncentrálni.
Egy kínai vendéglőre esett a választás, s az előétel láttán máris visszatért az erőm. Sült algáról lenne itt szó, ami kinézetelére egy kissé megsózott szénára emlékeztet, de az íze fenséges. Annyira ízlett nekem, hogy legszívesebben lemondtam volna a többi rendelésemet, s vidáman végiglegeltem volna a vacsorát egy kis szintén finom kínai sörrel öblögetve (hogy ne porozzon már annyira). Végül a sör egy részét cápauszony levessel váltottam ki, ami kimondottan ízlett. Talán az egész napi fáradtságom is segített az ételek értékelésében, de vitathatatlanul jól is főztek abban a vendéglőben.
Hazaérve már nem jutott erőm a másnapot megtervezni, talán a teámat is félig álmomban ittam meg.
|
