Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2006-03-13
Róma 11.
A csütörtök reggelemnek csodálatos hangulata volt. Minden mosolygott körülöttem, én meg gyorsan összecsomagoltam, s nekivágtam még egy délelőtti nézelődésnek.
A Trastevere negyedben már otthonosan, csak úgy toronyiránt haladtam a S. Cecilia templom fele. Nézelődtem, s a csípős szél ellenére jól esett a reggeli séta. A templom előtti tér láttán egyből a Rómeó és Júlia jutott eszembe. Pont ilyen helyre képzeltem el valaha, s a méretes, tölgyfadeszkából készített kapuk láttán, szinte vártam, hogy mikor lép ki egy tollforgós, kardos-köpenyes lovag.
Egy zárt udvaron keresztül jutottam a templomhoz, amely még viselte a két nappal azelőtti Szent Cecília ünnepség díszeit. Hatalmas bordó bársonyfüggöny borította a homlokzatot, a virágdíszek még frissnek tűntek, s a templomi nézelődést nagyon zavarta, a hangosítást leszerelő munkások nem kis zaja. A szerzetesnővérek reggeli imájukat végezték volna, gyönyörűen énekeltek, de csakhamar lemondóan abbahagyták. A szerelési zaj erőteljesebb volt csengő hangjuknál. A sekrestyénél vártam a szolgálatos nővért, az altemplomot szerettem volna megnézni. Suhogó ruhával érkezett, s halkan, de nagyon temperamentumosan mondott valamit az egyik mellettem álló munkásnak, aztán azzal a lendülettel már mutatta is nekem az utat a templom alatti ásatási terület fele.
A templom alatt egy ókori ház maradványait tárták fel, nagyon szépen elrendezve a látnivalókat, minden teremben magyarázótáblákkal. Élmény volt felfedezni. Mély benyomást tett rám az egykori ház rengeteg szobája, s kimondottan tetszett az egyik szobában berendezett kis kápolna.
Felérve az ásatási területről még körbejártam, ezúttal zajmentesen a templomot, elnézegettem a szép mozaikot, két bíborosnak a síremlékét, de mindenekelőtt a Maderna által készített Szent Cecília szobrot. Légiesen könnyűnek tűnt, ahogyan fekszik, arcát karjára hajtva. Szinte azt hinné az ember, hogy pillanatokon belül felébred a zajra, s felülve körbenéz. Sokáig gyönyörködtem a szoborban. Hiába voltam tudatában, hogy nagyon véges az időm, amit itt tölthetek, valahogy nehezen engedett továbbmenni.
Nehéz szívvel búcsúztam el szép templomtól. Átsétáltam a Tiberisen, Megkerültem a Circus Maximust, amiből mára már csak egy szép, zöld versenypályaszerű terület látható. Elmentem a Palatinus mellett, amit ezúttal nem tudtam megnézni. Talán még eljutok Rómába, s akkor meglátogathatom. Remélem. Hiszen öntudatosan bedobtam a pénzt a Trevi-kútba.
Megkerültem a Colosseumot, elmentem egy kisebb ásatási terület mellett, ami egyik útikönyvemben sem szerepelt. Olyan ókori színházformája volt, de sajnos semmi táblát nem találtam a közelében, ahonnan megtudhattam volna a titkát.
Aztán elérkeztem a S. Clemente (Szt. Kelemen) templomhoz. Érdekes színfoltja ez a római látnivalóimnak. Maga a templom is csodálatos, szép a padlója, mozaikjai, a hófehér márványból készült korlátok az énekkari rész elkülönítésére. Valamennyi részlet külön-külön is gyönyörű. Az összhangjuk meg felejthetetlen. Engem legjobban egy csavart húsvéti, cosmata mozaikkal díszített, gyertyatartó ragadott meg, s egy freskó. Ez a baloldali mellékhajóban látható, s Alexandriai Szt. Katalint ábrázolja, ahogyan tudósok csoportja előtt magyaráz, kecsesen hajlítva ujjait érvelés közben.
A templomot ma ír bencések gondozzák, s ők vezetik a templom alatti ásatások munkálatait is. A hely érdekessége, hogy egy 2000 évvel ezelőtti lakóház látogatható a legalsó szinten, itt hallhatjuk a ma is részben működő Cloaca Maximaban zubogó víz hangját, ahogyan a Tiberisbe igyekszik. Így megy ez már több, mint kétezer éve.
A III. század tájékán itt egy szentélyt rendeztek be az iráni napisten, Mithras tiszteletére. Az oltár ma is látható, rajta a sötétséget jelképező birkát ledöfő napisten domborművével.
Később, a IV. század körül, erre a házra egy keresztény bazilikát építettek Szt. Kelemen tiszteletére. Ennek maradványait látogathatjuk a következő ásatási szinten. Ez a templom 1084-ben leégett, 1108-ban épült a helyére a mostani.
A három ásatási szintet bejárva csak ámultam. Olyan volt, mintha az emberiség történelmében sétáltam volna oda-vissza. Mint sok helyen, itt is éreztem, még sokáig szívesen elnézelődnék, de lassan a hazafele vezető útra is kellett gondoljak, hiszen a repülő indulásának ideje egyre közelebb volt.
A visszafele vezető séta alatt elköszöntem a Colosseumtól, a császári fórumoktól, Traianus oszlopától. Még a rettenetes Viktor Emanuel emlékmű is kapott egy megbocsátó biccentést tőlem. Végülis nem tehet róla szegény, hogy annyira elüt a harmonikus környezetétől. Hamarosan már a Gery munkahelyén bámultam meg egy vatikáni rendszámú autót. Ilyet még sosem láttam, le is fényképeztem gyorsan. Gondolom nem sok V jelzésű matricát kell forgalomba bocsátani az autós üzletekben.
A szálláson még elköszöntem az egész héten pihenőt és megnyugvást adó környezettől, s hamarosan ellenségnek kezdtem érezni az órát, mert könyörtelenül figyelmeztetett, indulnom kell. Talán egyszer kibékülök vele. Még fontolgatom.
A repülőtér pont olyan zűrzavaros volt, mint érkezésemkor. A kijelző táblán természetesen nem azt az ablakot adta meg a beszálláshoz, ahol igaziból várt bennünket a reptéri alkalmazott. De lassan minden akadály elhárult, el kellett búcsúznom Rómától és az egész heti csodaszép élményeimtől. A repülőn kapott vörösbor rég volt olyan ízetlen, mint akkor.
Rengeteg szép emlékkel gazdagodtam azon a héten, sokat tanultam, elsősorban Gery szakszerű és pontos idegenvezetésének köszönhetően. A történelem és egyháztörténet készségesen engedte magát meghódítani a magyarázatai által, s nemcsak azt tanultam meg, hogy miért ábrázoljuk Szt. Pált karddal, hanem kiderült az is, hogy mi is a különbség a ferencesek, minoriták és kapucinusok között. Szép vakációm volt, szívesen visszamennék, hogy meglátogassam régi kedvenceimet, megismerkedjek a kihagyott néznivalókkal, s természetesen azért is, hogy megkeressem az előlem bujkáló Caffé Greco-t.
|
