Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2006-04-14
2006. április 14.
Nagypéntek
Közelebb a kereszt titkához
„Krisztus engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte áll minden névnek” (Fil 2,8-9) – imádkozzuk a mai szertartás során a passió előtt. Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt levelében e szavak foglalják össze Jézus áldozatának lényegét és halálának értelmét. Ma, Nagypénteken erre az áldozatra, Krisztus keresztáldozatára és halálára emlékeznek szerte a világon a keresztények. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében felolvassuk (vagy a templomi kórus elénekli) Jézus szenvedéstörténetét, a passiót, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai egyszerű szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket.
Ha figyelmesen hallgattuk végig a passiót, akkor bizonyára felfigyeltünk arra, hogy Jézus nincs egyedül a keresztúton. Vele vannak a katonák, akik a kereszt súlya alatt többször földre roskadó Jézust korbáccsal kényszerítik, hogy felkeljen és tovább menjen. Ők nem Jézus ellenségei, csak a halálos ítélet végrehajtói, akik feladatukat végezve teljesítik a kiadott parancsot. De ott vannak körülötte ellenfelei is, akik végre elégedettek lehetnek, mert elérték céljukat, sikerült Pilátusból kizsarolniuk a halálos ítéletet Jézusra. És ott tolong Jézus körül a gúnyolódó és szitkozódó néptömeg, amely néhány nappal korábban még éljenezve köszöntötte a királyként Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Sok bámészkodó pedig bizonyára kicsit távolabbról figyeli a városból kivonuló sokaságot, talán észre sem veszik a katonák között a keresztjét görnyedten hordozó Jézust. Ők ugyan mind ott vannak Jézus körül, de lelkükben távol állnak tőle, s nem részesednek szenvedéséből.
Rajtuk kívül viszont ott vannak azok is, akik együttérzéssel viseltetnek Jézus iránt. Mária, Jézus édesanyja, aki kisebb utcákon haladva próbál elébe kerülni a menetnek, hogy közelébe kerülhessen szenvedő fiának. És ott van Cirenei Simon, akit arra kényszerítenek a katonák, hogy segítsen Jézusnak, s ezáltal társa lesz a kereszthordozásban. De jelen van Veronika is, aki együttérző szeretettel lép Jézushoz, hogy kendőjével megtörölje az Úr véres arcát. Az út mellett pedig mindenütt ott állnak a síró jeruzsálemi asszonyok. Ők valamennyien részeseivé válnak Jézus szenvedésének.
Az emberek kétféle, ellentétes magatartását szemlélve talán megkérdezhetjük magunktól, hogy milyen lelkülettel és érzésekkel szemléljük a megváltó keresztútját? Van-e bennem részvét és szánalom? Akarok-e részesedni Jézus szenvedésében? Szeretnék-e társa lenni a kereszthordozásban? Felveszem-e és hordozom-e minden nap életem keresztjét?
Bár a keresztúton sokan kísérik Jézust és a Golgotán is sok ember jelen van, mégis azt kell mondanunk, hogy a kereszten egyedül van Jézus. A keresztre feszítés gyötrelmét, az utolsó órák kínjait egyedül és magányosan éli át. Ide már senki nem tudja követni. Egyedül kell magára vennie bűneink terhét, egyedül kell végrehajtani a mindhalálig való engedelmesség által a megváltást. A kereszten Jézus azt érzi, hogy mindenki elhagyta. Így imádkozik: „Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?” Azt érzi, hogy még az Isten is elhagyta. Végső leheletével mégis Neki ajánlja fel önmagát: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Mt 27,46; Mk 15,34). Halálával beteljesedett a megváltás. Teljesítette küldetését, „engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”. Hittel várjuk, hogy az Atya felmagasztalja és feltámassza a halálból.
Mit üzen nekünk a kereszt? Tudnunk kell, hogy az első keresztény századokban nem volt szokás a keresztre feszített Jézus testét ábrázolni. Helyette inkább csak a kereszt jelet használták a test nélkül, illetve a bárányt, amely a Megváltót jelképezte, aki áldozati bárányként ajánlotta fel magát. A VI-VII. században kezdenek megjelenni a keresztre feszített Jézus ábrázolások. Kezdetben az élő Krisztus jelenik meg a kereszten, aki felemeli fejét, nyitott szemekkel az égre néz, s aki a kereszten győzedelmeskedik a halál felett. A keresztábrázolások másik formája a halott Jézus, de ez csak legalább száz évvel később jelenik meg a keresztény művészetben. A kereszten függő halott Jézus fején töviskoszú van, szeme csukva, feje lehanyatlik, teste összeroskadt.
E kétfajta ábrázolásmód a kereszt titkának két oldalát mutatja be számunkra. Jézus egyrészt valóságos Isten, ő a mennyei Atya Fia, aki diadalmaskodik a halál felett, másrészt valóságos ember, akinek emberként kellett megtapasztalni a szenvedést és átélnie a halált. Jézus szenvedése és halála nem volt értelmetlen, hanem ez szerezte meg számunkra a bűnbocsánatot, az Atyával való kiengesztelődést, a megváltást és az üdvösséget. Krisztus arra hív bennünket, hogy ne utasítsuk vissza életünk keresztjeit, hanem vegyük fel minden nap és kövessük őt. A kereszt titkának megértéséhez csak saját keresztünk elfogadása és türelmes hordozása visz közelebb, s ehhez maga Jézus ad nekünk erőt. Ha vele élünk, eljuthatunk az örök életre.
Horváth István Sándor
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-gondolatok.html
|
