Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Régi és új dalok
A pékségből kifelé jövet láttam meg az ajtón a plakátot, pénteken este Cseh Tamás komcert lesz a művelődési házban. Sietve mentem jegyet venni, és vártam, hogy péntek este legyen. Először úgy 25 éve hallottam őt egy kollégium alulájában, éppen Vízi Miklós történetét énekelte. Ének egy szál gitárral egyedül a színpadon, sajátos előadásmód, hunyorgás, grimaszolás, néhány kissé esetlen mozdulat , ennyiből áll a varázslat. A szövegek nagyrésze Bereményi Géza tehetségének gyümölcse. Régi és új dalok, ez volt a koncert címe. Csak akkor hallottam őt élőben, és azóta tegnap este. A lemezeit gyűjtögettem, és hurcoltam magammal munkásszállóról, albérletbe, sokáig lemezjátszóm sem volt. De Cseh Tamás mindig velem volt, és mindig énekelt valami olyasmit, ami nekem, rólam, hozzám szólt, ami felidézett bennem emlékeket, hangulatokat, pillanatokat. Hányódásom éveiben de sokszor énekeltem magamban „csak tíz év múlva nehogy majd így legyen, csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.” Amikor ideköltöztünk – lasan egy éve -, akkor is őt hallottam belülről :” költözöm, autóra rakják mindenem, költözöm, ez a lakás többé nem lesz a lakásom nekem”.
A „Fehér babák takaródóját” legalább szászor meghallgattam már, a 6 hetes KISZ iskolán ez a szám volt a reggeli ébresztő. De most itt ült és énekelt előttem néhány méterre Cseh Tamás, s én igyekeztem gyorsan letörölni kicsorduló könnyeimet, hogy mások ne lássák.
Fekete ruhában, egy szál gitárral, nem szól semmit, csak énekel. Vidámat, szomorút, ironikusat, feidézi a kort, amibe fiatal voltam, minden bűnével és szépségével együtt. El sem tudnám képzelni, hogy más énekelje a dalait. Csak ő tud így, csehtamásul. A varázslat egykor majd vele együtt tűnik el. Én annyira boldog voltam, hogy itt van, hogy én is itt lehetek, hogy volta, aki ezt megszervezze, lebonyolította, hogy volt igény, hely, és idő ahhoz, hogy az élmény létrejöhessen. Lehunyt szemmel próbáltam elraktározni magamban a képet, a hangot, hogy majd előhívjam, amikor rámtör a hiánya.
A lemezek és az öreg lemezjátszó a régi lakásban maradt, de majd elhozom, hogy velem legyen. Az új dalokat nem ismerem, egyet leírok ide, ami nagyon tetszett.
Megyek az utcán lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
lehet úgy fél hét felé,
megyek a nincsből a van felé.
Cipőmben ott az üzenet,
az hajtja összes léptemet,
visznek szárnyas bokák,
minden lépésnél van tovább.
Jönnek a házak, oszlopok,
túlvagyok rajtuk, túl vagyok,
táncolok nincsből a van felé,
fél hétből megyek a hét felé.
Megyek az utcán lefelé,
viszem a nincset a van felé,
és minden hálám csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
Dombos az én utcám,
csúcspontján túljutván
lejtmenet lendít meg,
szárnyasan lépkedjek.
És visszapillantva
nem látok én vissza,
mit kezdetben tettem meg,
csúcsvonal takarja.
Tovább az utcán lefelé,
jövet a nincsből a van felé,
veletek, házak, oszlopok,
veletek együtt úgy futok.
Megyek az úton lefelé,
2004 estefelé,
és ő még azt is jól rendelé,
hogy senki sem mondja, gyere bé.
2004, 2004,
itt van az év, ez az az év,
hogy semmit se adj, semmit végy,
2004 van fél hét felé.
Megyek utcámon, lefelé,
nyitott kabátban hazafalé,
megyek egy fényes ház felé,
jó lesz majd ottan hét felé.
Jó lesz a kedvem majd,
rántom az ajtókat,
bútorok ott majd bent
mind elém térdelnek,
és azt kell éreznem,
hogy célba érkeztem,
és talán lefekszem,
végre is lefekszem.
És talán lefekszem,
a földön elfekszem,
és azt kell éreznem,
nincs már mit végeznem.
Hát ilyen az utcán, lefelé,
nyitott kabátban, hazafelé,
érezve, hogy minden csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.
A szöveg talán így magában nem ad sokat, Cseh Tamás tölti meg élettel. Gondoltam, míg friss az élmény, leírom ide a naplómba, aludni úgysem tudtam volna rögtön. Kétszer írtam birkatürelemmel végig a mondandómat, s mindkétszer időtúllépés miatt elveszett. De ma újra kezdtem, amikor szenilis leszek már, jó lesz legalább innen felidézni a tegnapi szép estét.
|
