Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2007-01-04
Szőcs István
A GYERMEK, a lélek arca
HELIKON - IRODALMI FOLYÓIRAT - XVII ÉVFOLYAM 2006. 24. (470.) SZÁM - DECEMBER 25.
Sohsem láttam szebb termőfát,
Mint Krisztusunk keresztfáját
(Népi ének)
Incipe, parve puer, risu cognoscere Matrem!
Kezdj, kisgyermek, mosolyogva ráismerni Anyádra!
(Vergilius)
Karácsony jelképtára: a Csillag, a jászol, a pásztorok, a szelíd jószágok, angyalok, a napkeleti bölcsek, úgy is, mint a Három Királyok, az angyalok kara, a Szent Szülepár, de mindenekelőtt a Gyermek. A jászolban csendesen alvó Kisded. A szenténekekben igen, de a népszokásokban – misztériumokban – a legkevésbé kifutott „jelenség”, illetve Jelenés. A képzőművészetben azonban karácsony középpontja. A mai világ karácsonyi vásárainak zsivajgó forgatagában mintha nem is ügyelnének rá, csak szó és nem jelentés, a „csendes éj” adventjének tomboló hangszórói és pukkanó rakétái közt nem hallani meg a legősibb egyiptomi himnuszok figyelmeztetését: „A lárma gyűlöletes Isten előtt. Imádkozzatok titokban!” Mint ahogy évezredek múlva az Evangélium tanítja: Amikor Istennel akarsz szólani, menj be a te belső szobádba!
A gyermek szó töve megfordítva: rügy. A latin germen: csíra, rügy; a francia germe (dzserm): minden élet kezdete. Egyesek szerint a német Kern (mag) is ide tartozik.
A termőág legismertebb elnevezése: életfa, zöld ág, tebe… főleg a lakodalmi népszokások köréből ismert, kalácsba szúrt ágbog, esetleg maga is tésztával bevonva és megsütve, teleaggatva perecekkel, almákkal, szalagokkal, a nászmenet előtt viszik, s a lakodalom után megszedik. Láthatóan a karácsonyfa rokona. A karácsonyfa néhány száz éve jelent meg újból Európában (a „revival” jellegzetes esete), és a rajta csüngő almák és a rajta tekerőző szerpentin (aranykígyó) tanúsága szerint az Édenkert emlékét idézi, az Életfáját, illetve a Tudásfáját, mivel a néphagyományban a kettő egybemosódik, és mivel december 24-e, karácsony előestéje, Ádám és Éva napja.
Van mélyebb és bonyolultabb összefüggés is. A XIII. században keletkezett Legenda Aurea szerzője, Jacobus da Voragine szerzetes író szerint „a kereszt története egész az Édenig megy vissza. Szét, Ádám fia, egy angyaltól egy ágat kapott arról a fáról, amely alatt apja elkövette az első bűnt, és az angyal azt ígérte neki, ha az ág gyümölcsöt terem, ez helyrehozza szülei bűnét. Szét elültette az ágat Ádám sírján, az kihajtott és fává terebélyesedett, amely Salamon idején még állt. A nagy király megcsodálta a fa szépségét, majd kivágatta és egy tavon keresztül hidat épített belőle. A fa szent voltát azonban csak Sába királynője ismerte fel, aki a Legenda Aurea szerint lelki szemeivel meglátta, hogy egykor ezen a fán fog függeni a világ megváltója.”*
Később majd ennek a fáját használták fel Krisztus keresztjéhez, de az már másféle kereszttörténet, az a szenvedéstörténethez és így húsvéthoz tartozik; csak addig karácsonyhoz, amíg felmerül benne a gondolat, hogy a szent ágnak ki kell rügyezni. (A feszület fája, a sztavrosz nem az a szó, amelyből Krisztus neve származik, ch r (görögül e monogram kiolvasva khi rho). A Khrisztosz a Messiás „Megváltó” jelentésű szó görögre fordítása.
Különös módon Krisztusnak mégis köze van a másik kereszthez is, az égi jelhez, amely az ő története előtt – pontosabban: az ő evangéliumi története előtt – évezredekkel is létezett.
A legrégibb (egyenlőszárú) kereszt valószínűleg tűzjelkép, a legrégebbi tűzszerszám, két keresztbe tett fadarab ábrája. De Jézus Krisztusnak ehhez is köze van, ő ugyanis a szent nevek szótárában nemcsak Agnus Dei (Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit), hanem Ignis Dei is, Isten tüze, amely elpusztítja a gonoszt. Különben a bárány szó ilyen értelmű eredete a szumír nyelvig vezet: Bar Anna, az „ég fénye”, tüze, pírja.
A tudomány rosszallóan mosolyogja le azokat a jámbor romantikus nyelvészeinket, akik a kereszt szóban a körosztó értelmet keresik. Pedig a kereszt szárainak találkozásánál a négy derékszög, egyenként 90-90 fok összege kiadja a 360 fokot, vagyis a kört. És tagadhatatlan, hogy a kör mássalhangzói, k és r benne vannak a keresztben, és hogy a kör úgy is, mint gömb és mint dicsfény (nimbusz), mindig jelen van a gyermek Jézus ábrázolásain, kezében almát vagy gömböt tart stb. Egyáltalán a régi művészetben szokás volt a léleknek gyermek formában való ábrázolása. A halott lelkeket pólyás gyerekek formájában veszik át az angyalok stb., sőt bizonyos korokban és stílusirányzatoknál az angyalokat is (egy részüket) gyermekfejjel ábrázolják. (Lásd puttók. Ezek alakját a művészettörténet az ókori géniuszábrázolásokra, Ámor alakokra stb. vezeti vissza.)
A kör a teljesség, a tökéletesség eszméjének a sugallója. Már az evangéliumok előtt az ókorban is találunk istenanya-ábrázolásokat, karjukon Jézust idéző kisgyerekkel, aki gömböt tart kezében. A középkori teológusok egy-egy előkerült ilyen ábrázolást a sátán incselkedésének tartották. Holott ha figyelmesebben olvassák az Evangéliumot, elgondolkodhatnak Jézus ama kijelentésén, hogy ő már Ábrahám előtt létezett! (János 8.) Sőt, Mózes könyvében egy hely a pusztában vándorló nép előtt megjelent tűzoszloppal azonosítja. Mindez egyáltalán nem azt jelenti, hogy Jézus Krisztusnak nem volt valóságos létezése, sőt, ellenkezőleg, megerősíti ezt a tényt.
Amikor az ige testté lőn, hogy emberként nyilvánulhasson meg, le kellett szállnia az anyagba, egy anyának kellett megszülnie őt. (Vesd össze mater=materia, és az ennek nyomán keletkezett anyag szót. Isten Ádámot agyagból teremtette, s az agyag szó úgy viszonylik az atyához, mint az anya az anyaghoz!)
Az élet fája, a termő ág képezte szorosan kapcsolódik a krisztusi tanítások lényegéhez: béke, megbocsátás, szelídség. Az özönvíz után az olajág, amit a galamb az élet újraindulása jeléül hoz, nyilván az is az élet fájáról származik! A követek, a parlamenterek mindig zöld ágat hoztak kezükben, egy vesszőt, amely két kis gallyal éppen keresztet formázott!
A gyermek Jézus karácsonykor a béke, a szeretet szelíd követeként érkezik, mint az élet lehetséges folytatásának a rügye, csírája. Az üzlet kavargásában is kellene figyelni rá.
* C. T. Thiede–M. D. Ancona: A kereszt megtalálása. Egyes gondolatmenetek forrását lásd Merezskovszkijnál (Kelet titkai).
|
