Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Róma-egy kicsit másképp 5.
Mivel ez a második római utam volt, már egy picit nyugodtabban tudtam válogatni a néznivalók között. Sőt, megengedtem magamnak, hogy néha csak úgy nézelődtem az utcán, leültem egy-egy padra, kóstolgattam a római utcaképet. Zsánerképszerűen bájos volt a zsidó negyed, a Getto ébredése. Egy kávéházzal szemben üldögéltem egy padon, s bár eredetileg az útikönyvet szerettem volna tanulmányozni, hadd nézhessem értőbb szemekkel a közeli Marcellus színházát, végül inkább csak az embereket figyeltem. Ahogyan az újságos előtt szót váltottak egymással, ahogy a nyugdíjasok ráérősen ballagtak haza a friss péksüteménnyel, ahogy óriási izgalmat keltett egy szerelőautó, és a villanyszerelők, amikor egy utcai lámpa izzóját cserélték. Pillanatok alatt összegyűltek az addig ráérősen lézengő idősebbek, latinos hangossággal segítették tanácsaikkal a fiatal villanyszerelőket. Azt hittem, előbb-utóbb leszól az egyik munkás a lenti kotnyeleskedő tömegnek. De nem. Ez abban a nyugis negyedben nem így történt. Mihelyt az egyik izzót sikerült kicserélni, azonnal leereszkedtek, megpihentek a kávéházban, s a tanácsadókkal további pörgő beszédbe elegyedtek. Nagyon jó egyetértésben kávéztak, gondolom megtervezték a következő izzó kicserélésének komoly problémáját.
De ugyanilyen hangulatos volt az utcaképet nézni az Írógép lépcsőiről. A Viktor Emánuel emlékművel, a Haza Oltárával sehogysem tudok megbékélni. Rettenetesen csúnya, otromba márványtömeg a régi császári fórumok közepébe építve. Ott pöffeszkedik nagyképűen, míg az ókori fórumok, mint türelmes öreg hölgyek megbocsátóan nézik. Mert elfáradtam, az emlékmű lépcsőire ültem megpihenni, háttal a márványkolosszusnak. Gondoltam, nem árt, ha tudomásul veszi véleményemet. Akár turistákról szóló tanulmányt is írhattam volna a napsütésben üldögélve. Ahogy jött egy diákcsoport a lelkes tanárnővel, meg egy idegenvezetővel. A diákok meg laza nyugalommal itták a kólát, és bámulták a színesbőrű gesztenyeárust az utca másik oldalán. A magyarázat valahogy lepergett róluk. Aztán jött egy japánnak kinéző csoport a villogó fényképezőgépekkel. Szerencse, hogy több képet készítettek, így eltöltöttek az emlékműnél majdnem egy egész percet. Mire jobban megnézhettem volna őket, már a Traianus oszlopát örökítették meg, s indultak a fórumok fele.
De jártomban-keltemben láttam tüntetést is, ami véleményem szerint igencsak családias volt. Alig pár ember állt egy utcasarkon néhány táblával szépen csendben cigarettázgatva, telefonálgatva. Azért nagyon kíváncsi lennék, hogy akik ellen tűntettek, egyáltalán észrevették-e őket.
Sokkal nagyobb tömeggel találkoztam viszont a Spanyol lépcső tetejénél levő szálloda előtt, ahol a türelmes emberek, ugyancsak cigarettázgatva és telefonálgatva, de sokkal nagyobb izgalommal várták, hogy a szállóból kilépjen Tom Cruise. S ami még mindenképpen az utcaképhez tartozott, az a sok színesbőrű árus, akik az emlékművek szomszédságában, vagy az esti Trastevereben majdnem ugyanazt a termékskálát árulták. Selyemsálat 10 euróért, de az első tétova odanézésre máris engedett az árból. Az 5 eurónál már elmagyarázta, hogy muszáj megvennem, hisz ez neki már önköltségi ár. Aztán még utánam szaladt, hogy igazán meg kellene vegyek kettőt hatért. Még az autóbusz megállóban is hallottam a hangját, ahogy az újabb ajánlatokkal próbált visszacsábítani. S ami végképp megfejthetetlen számomra, hogy az eső eleredésével egyidőben, hogy jelent meg valamennyi árusnál egyből az eladó esőernyő. Vajon, ha a havazás lendült volna be, lett volna náluk hótaposó is?
|
