Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2007-06-21
A kandalló melege (3. rész)
Vivien az éjjeli lámpa lágy fényénél tanulmányozta a férfi arcát, egyetlen pillanatot sem akart veszíteni ebből az éjszakából. A függönyön át már sejteni lehetett a hajnal fényeit. Ennyi volt a boldogság. Most el kell végeznie egy kíméletlen, kegyetlen műtétet ahhoz, hogy kettejük közül legalább egyikük szabad legyen...
- Reggel van, ébresztő, Néró már türelmetlenül várja, hogy kifutkározhassa magát - keltegette Vivien a férfit.
- Csak egy kicsit még - könyörgött az - csak egy kicsit szeretnék még így maradni. Olyan szépet álmodtam. Vagy nem is álom volt? - nyújtotta a karjait Vivien felé.
- Négy óra van, és tudod, hogy még beszélnünk kell, ébredj, kérlek - mondta az asszony.
Már magára vette a pongyoláját, úgy ült az ágy szélén. Olyan furcsa volt a hangja, Géza egyszerre magához tért.
Vivien a szemébe nézett egy pillanatra, majd elfordult, úgy kezdett a mondanivalójába.
- Géza, ez volt az utolsó éjszakánk. Gábor rájött. Válaszút elé állított, vagy ő és a pénze, vagy te. Én már nem tudok szegénységben élni, én már nem akarok filléres gondokkal küszködni. Visszamegyek hozzá, a bankból is leszámolok a mai nap folyamán. Köszönöm neked az eddigieket, szép volt, jó volt, de ennyi volt. Kívánom, hogy találd meg a boldogságodat, és kérlek, ne haragudj rám.
- De hát semmit nem értek! Vivien, térj magadhoz! Te szeretsz engem! Nézz a szemembe, és úgy mondd, hogy a pénzt jobban szereted!
Vivien lassan Gézára emelte a pillantását, és reszkető szájszéllel, de kimondta:
- Igen, szeretlek, de Gábor pénzét jobban szeretem. Na, ne lopjuk a napot, készülődjünk. Mehetek én először a fürdőszobába? - kérdezte, és választ sem várva, magára csukta az ajtót.
Fél óra múlva, egy, a hangján tökéletesen uralkodó, zárt arcú nő jött elő. A kulcsot az asztalra tette, búcsút intett a dermedten ülő férfinak, és kilépett az ajtón.
Ibolya a folyóparti fűz rejtekében üldögélt. Kezében egy darab száraz kenyeret tartott, apró morzsákkal etette a körülötte gyülekező madarakat. A távolból kutyaugatást hallott, kis idő múlva meglátta Nérót. Ott ballagott a nyomában Géza is, de nyoma sem volt körülöttük a pár héttel ezelőtti vidámságnak. Leszegett fejjel ballagott a kutya mögött.
Néró egy darabig próbálkozott, a parton talált fadarabokat odavitte a férfinak, de az csak megsimogatta a hátát, rá sem nézve a felkínált játékszerre.
Néró berohant a vízbe, majd bundáját rázva elhelyezkedett a szikláján, egy kis napozásra.
Géza megmászta a meredek partoldalt. Látta, valaki már megint elfoglalta a helyét, a fa alatt.
A fehér blúzt látva, feldübörgött a szíve, mert Vivien jutott az eszébe. Közelebb érve, megismerte Ibolyát.
- Jó reggelt! Látom, maga is szereti a partnak ezt a részét - szólította meg a lányt.
- Ez a maga helye? Látom a fűben a nyomokat, hogy rendszeresen szokott itt üldögélni valaki.
- Dehogy, nincs itt senkinek saját helye. Én is gyakran üldögélek itt, a lehajló ágak elrejtenek a kíváncsi tekintetek elől - felelte a férfi.
- Jöjjön, elférünk itt ketten is. Bevallom, gyakran járok ide. Magát kerestem. Meg akartam köszönni, hogy a múltkor elbeszélgetett velem. Ha akkor nem találkozunk, bármi történhetett volna.
- Ugyan - mondta a férfi - néha úgy érzi az ember, nincs tovább; de később lecsitulnak a dolgok.
Néró elunta a napozást, elindult a gazdája után. Meglátta az idegen lányt a fa alatt, kis figyelmeztető morgást hallatott. Pár percig szemlélték egymást, majd odament a lányhoz. Megszaglászta a karcsú bokákat, leült mellé, fejét az ölébe hajtotta. A lány lassan közelített a kutya fejéhez, végül ujjait a puha szőrbe merítette.
- Látom, a kutyámat már elszédítette - mondta neki Géza.
- Érzi rajtam a szagot, nekem is van kutyám, az is egy németjuhász.
- Nem is mondta a múltkor!
- Akkor még nem volt - nevetett a lány - azóta… nos, azóta sok minden történt. Elirigyeltem a magáét.
Hazafelé már együtt ballagtak az ösvényen. Út közben beszélgettek, egyszerű, hétköznapi dolgokról, mint akik már száz éve ismerik egymást.
Csaba nézte a két lányát. Összebújva alszanak az ágyon. A kicsi arca még nedves a könnyektől. Leült melléjük az ágy szélére. Ez a két kicsi nem tehet semmiről. Ők az áldozatai a köztük dúló békétlenségnek, a vitáknak. Hogy juthatott odáig, hogy kezet emelt a feleségére? Rozi nem szereti, hát ezt eddig is sejtette. Hiszen ő sem szereti Rozit. A szerelem nem elhatározás kérdése. Azért, az fájt, hogy soha nem is szerette. Vajon akkor miért ment hozzá? Ez is mindegy már, nem számít.
Lehet fenntartani hosszú távon egy látszatházasságot? Rendben van, próbálják meg. Ha arra gondol, még csak 35 éves, és mostantól szerelem nélkül kell leélnie az életét, legszívesebben a pohár után nyúlna ismét. De nem teheti, megígérte a két lánynak, nem lesz több ittasság, veszekedés, verekedés.
Szeretője lehetne, de ez sem megoldás. Előbb-utóbb a másik nő is többre vágyik, nem éri be a lopott órákkal. És akkor megismétlődik, ami Ibolyával történt. Még most is fáj, ha rágondol. Mi lehet vele? Látta a folyóparton, egy másik férfival, és két kutyával. Ibolya nevetett, a szél összeborzolta rövidre vágott haját. Levágatta, pedig ő hogy szeretett beletemetkezni a hosszú fürtökbe.
Sóhajtott, betakargatta a két lányt, és halkan kilopózott a szobából. Hajnalig cigarettázott a konyhában, de végre döntött.
Vivien egy bárban üldögélt. A bárpultnál ülő, fiatal férfival szemezett, fekete harisnyás lábát kacéran keresztbevetette egymáson. A tulajdonos a szemével intett a fiatalembernek:
- Menj oda hozzá, és szórakoztasd! De vigyázz, meddig mész el! A férje nagykutya, és eszméletlenül féltékeny! - csettintett, és kezét az ismert mozdulattal elhúzta a nyaka előtt.
A férfi a nő asztalához ment. Vivien intett neki, üljön le.
- Mit iszol, szépfiú? - hangja csúszkált, már nagyon részeg volt - Ha jó leszel hozzám, tőlem mindent megkapsz. Emlékeztetsz valakire, akit én… mindegy is már, ő engem gyűlöl azóta.
- Inkább ne igyon már. Hazaviszem, közben beszélgetünk.
- Haza? Hol van nekem az otthonom? Vigyél inkább hozzád, szépfiú!
A fiatalember a tulajdonosra nézett, utasításra várva. Az bólintott neki.
- Jöjjön, elviszem hozzám, és szólunk a férjének.
- Az jó lesz - kacarászott a nő - akkor legalább kinyír mind a kettőnket. Gyere, igyunk inkább, és, majd ha már nagyon részeg leszek, elvihetsz oda, amit mások az otthonomnak neveznek, de valójában a börtönöm.
Ibolya és Géza egy éve együtt éltek. Szerették egymást. Nem egy, villámcsapásként bekövetkezett érzés volt; hanem a szakadatlan együttlétből, egymás megismeréséből, nagyrabecsüléséből származó; apró érzelmi szálakból kialakuló, fokozatosan felépülő szerelem. Boldogok voltak, őszinték, egyenesek. Mindent tudtak egymásról. Géza gyakran gondolt Csabára, aki végül mégis elköltözött a családi fészekből, a gyerekeket is vitte magával. Rozi azóta már ki tudja, hányadik élettársával él. A gyerekeket Csabának ítélte a bíróság.
Ibolya is tudott Vivienről, aki a vagyont választotta a szerelem helyett. Bár Ibolya, finom, női ösztönével ezt másként gondolta, de soha nem említette meg Géza előtt.
Tágas, kertvárosi házban laktak, közel a folyóhoz. Minden hajnalban kivitték a két kutyát futni, addig ők a fűzfa sátra alatt hosszú beszélgetéseket folytattak.
A reggeleknek megvolt a maguk szertartásrendje. Öt órakor keltek, együtt megreggeliztek, a hat óra már a folyóhoz vezető ösvényen találta őket.
Ma kicsit elaludtak, Ibolya kifutott az újságért, Géza szerette a kávája mellé elolvasni a friss híreket.
Most is odakészítette neki az asztalra, miközben ő a fürdőszobában készülődött.
- Jaj, majd elfelejtettem - dugta ki a fejét az ajtón, de nem fejezte be a mondatot.
Géza az újságra meredt, halálra vált arccal.
- Valami baj van? - kérdezte döbbenten.
Géza nem válaszolt. Ibolya a férfi háta mögé lépett, beleolvasott a nyitott újságba. Vastag betűkkel szedve a nap szenzációja: G. G. a neves politikus, féltékenységből lelőtte előbb saját feleségét, majd magával is végzett.
- Ő volt?
A férfi csak bólintott.
- Fázik a lelke - gondolta Ibolya, és két karjával hátulról szorosan átölelte a párját.
Géza érezte a kandalló melegét szétáradni az ereiben. Akkor jutott eszébe, nincs is befűtve, hiszen nyár van.
|
