Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2008-01-30

nah, már megint úgy kedzem hogy "nah". beszéltem egy másik felvételizővel, azt monta, ő telefonon megérdeklődte az eredményt, 17 hibája volt és 19. mikor ez itthon leesett teljesen meghülyültem örömömben. fogalmazást is kellett írni, legrosszabb esetbe abba is rontottam, mondjuk -2 pont. de az akkor is csak 8 hiba. ha ő 17-tel 19. akkor én mennyi leszek 8-cal?! a lényeg hogy naggyon boldog vok. én is fel akartam őket (a gimit mármint) hívni de apa monta hogy ki volt írva hogy ne zaklassuk őket telefonon, majd febr. 1-jén kiteszik az eredményt. úgyhogy holnapután suliból hazafele rohanok a kapuhoz mint az őrült. olyan kíváncsi vok, hogy simán lefutnék most egy maratont örömömben. ahogy az a fránya közmondás is mongya: madarat lehetne fogatni velem. de erről inkább nem is írok mert a közmondásoknál hibáztam, igaz, nem ennél. most jön a legjobb, van egy tervem, tulajdonképpen apukámmal közös: hogy ha benne vok eddig az első 30-ban (hatosztályosba annyit vesznek fel), akkor szólok anyának, hogy a húsvéti nyúl már itt kopogtat az ablakomon a telóval, hogy mikor adhatja már ide, mindig úgy kell elzavarni szegényt. ha vkinek nem esett volna le, ezalatt azt értem hogy meggyőzöm anyát hogy hamarabb megkapjam a telefont. naggyon bírom ezeket a ttc-s hírdetéseket, hogy gyorstanulás meg ilyenek. most egy ilyen volt kint: 6 nap tanulás helyett (húúú!) válaszd a gyorstanulást (2dt), Doki a felállás trükköt ajánlja neked! hát ezen most röhögtem. ha vki azt mondja, hogy 6 nap tanulás helyett ha kiad 2 datit, akkor az vagy milliomos, vagy hülye, vagy hazudik.







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat