Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2008-07-16
CHILDREN OF DISTANCE-EMLÉKEZZ RÁM
Hazudnék ha mondanám, hogy nem tör rám a gondolat,
Hogy lesz amikor már csak úgy hallhatod majd a hangomat
Ha felteszed a lemezem, hogy szólljon a rímek hegye
De ha hívni próbálnál, túl késő, nem lesz aki felvegye.
Így egy kicsit megkésve, itthagyom most emlékbe
Mindazt ami ennek kapcsán szivárgott az elmémbe.
Elvégre már olyan régen belopták a fülembe,
Hogy gondosan pakolgassam a szavakat az ütemre.
Létezésem értéke, és elmúlásom rémképe
Beolvadt a zenémbe, de lehet, hogy nem kéne.
Mert mért ne, kit érdekel, minek mi a mértéke?
Úgyis por és hamu lesz mindegyikünk a végére.
Ha szerencsém van ,esetleg még azt a kort is megérem
Hogy földi létem tágabb összefüggését megértsem.
És ezt soha nem kérem, de mindig remélem
Hogy tovább él az emlékem a barátaim lelkében.
Refrén:
Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem
Emlékezz mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Emlékem, majd így hagy nyomot, ha véget ér az életem
De pont azért, hogy te is értsd, az én emlékem éltetem.
Bár bánatomban egyedül sokszor eltöprengtem rajta,
Hogy tükörben az életem vajon most a látszat eltakarja?
Vajon számít e rám valaki, vajon lesz e kinek hiányzom?
Vajon szeretnek majd akkor is ha néha én is hibázok?
Az idő távlatából, majd egyszer jussak azért eszedbe
Remélem, hogy te is örülsz, az emlékemen merengve.
Nevemre már nem emlékszel, egy ismeretlen folt csupán
Csak elmosolyodsz rajta, hogy így néztem rád oly bután.
Lehet, hogy nem szerettél, de bár én lennék az egyetlen
Kinek emléke megmarad, hiszen ezért mindent megtettem.
Most kettesben csak én meg te, a zenész és a hallgató
Ez érted szól, hisz emlékül, most így dallban hallható
Mily szeretettel adom ezt, remélem érzed, hogy ez neked szól.
Hozzád, és ezt azért írtam, majd veled lesz ha elalszol.
Refrén
Erdő mélyén dús fa lombját fújja még a szél
Egyedül csak én nem értem, miről mit beszél.
Bánatomban forgolódom, görnyedek a földre
Egyszer megígértem, szeretni foglak téged mindörökre.
De elhagytál, nincs tovább, vége minden szépnek
Nem marad már semmi, csak egy ének fel az égnek.
Még mindig hiányzol, mindennap gondolok rád
Minden percben fognám kezedet, csókolnám a szád. Megtanultam szeretni, és te segítettél ebben
Még mindig szeretlek, nem tudom kifejezni szebben
Már csak ennyire vagyok képes, már csak ennyi tellik tőlem.
Dallamok mögé rejtőzöm, mert mind idáig féltem
Talán utoljára mondom el mit érzek, de ez így marad
A hős szerelmes távozik, most véget ér a színdarab
Szívem mélyén magam mögött hagynám ezt a világot
Csak annyit kérek, emlékezz rám és ne kérdezd meg ki bántott.
Refrén
Szavam szívedbe fúrodó dalból indítható rakéta
Mi nyomot hagy az éterben, megérzi a Planéta.
De ki a hallgatásom nem érti, az a beszédemet sem
Aki nem lát a sorok mögé, hogy is várhatnám, hogy megértsen.
Ez az életem emléke, emlékeztett elméket,
Hogy már nem vagyok itt, de néha mégis fellépek.
Csak játszottam és kacagva ástam a síromat
Most meg a sírköves a sírkőre valami szívhez szólót írogat.
Bocsánat, ha most könnyes szemmel szemléled ezt
Így az idő távlatából, már minden másképp fest
Egyszerü ember voltam, egyszerű szavakkal
Tele félelemmel, ja, hatalmas falakkal .
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem
Nevem alá pedig ezt a pár kósza szót vésettem:
Születtem nyolcvan, éltem halálomig,
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.
Refrén
|
