Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2009-07-13

Azt hiszem most a blogomba írok egy őszinte és sokhibával teli F1 összefoglalót saját szemszögből. Meg lehet mást is, csak még nem tudom mit, de most arra vágyom, nem erre.

egyébként a tegnapi pezsgőzésnél nem is láttam, amit most a képeken; hogy ennyire kellett ágaskodnia Felipének, hogy le tudja locsolni webbert.. jópofa. xD bírtam volna, ha a nagy ágaskodás közben a pezsgős üveg meg kicsúszott volna a kezéből és kicsit webber fején landolt volna. persze, hogy ne fájjon. az még vicces lett volna


"Kimi Räikkönen és Adrian Sutil időről időre egymásra talál a versenypályán, és ennek általában a Force India német pilótája issza meg a levét. A két versenyző legutóbb a vasárnapi Német Nagydíjon futott össze a bokszutca kijáratában.
A Force India reménysége éppen a két Ferrari közé tért vissza, de míg Felipe Massa könnyedén elment előtte, addig Kimi Räikkönen a külső íven már nem tudta ugyanezt megtenni, és a két autó összeért. Sutil első szárnyának egy darabja letört, így a kör végén ismét a bokszba kellett hajtania, a pontszerzés így pedig távol került tőle

A futam után egyik fél sem hibáztatta a másikat, Räikkönen például szokványos versenybalesetnek minősítette az esetet. A versenybírák is hasonló véleményen voltak, hiszen bár a futam alatt bejelentették, hogy kivizsgálják a koccanást, végül egyik pilótát sem rótták meg."









© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat