Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2009.12.08. - Majdnem gipszben

Pár héttel ezelőtt történt az eset:
Hétfő - Tesi óra
Kidobóztunk, pont engem akartak kidobni, és ahogy fordultam egyet megroppant a jobb lábfejem. Iszonyatosan fájt! Rögtön ezután persze ki is estem. :S Másnap már nem mentem suliba, mert amúgy is sikerült megfáznom. Az orvosnak miután elmondtam mi történt velem előző nap, megnyugtatott, hogy ne féljek, csak meghúzhattam a lábam. Azt javasolta, pihentessem, fáslizzam, meg maradjak otthon, mivel meg is vagyok fázva. Miután meggyógyultam, egy ideig még tesin felmentést kértem egyéb okokból. (Nem lábfájás miatt.) Aztán tegnap (2009.12.07-én), első órában (tesin), futottuk a bemelegítő kört, de én már akkor éreztem hogy valami nagyon nincs rendben a lábammal. A gimnasztikát is csak-csak megcsináltam utána, de tovább már nem bírtam. Ahogy ránéztem a lábamra, akkor láttam h a lábfejem meg van dagadva. Szóltam is rögtön a tanárnak, hogy mi bajom, rögtön leültetett, majd második óra után hazajöttem. Apukám pont itthon volt. mikor meglátott, nem akart hinni a szemének, hogy mit keresek én otthon 10 óra után. Elmondtam neki is, mi bajom, mondta, hívjam fel anyát, hogy ha jön haza délben, menni kell velem a kórházba röntgenre. A kórházban Ózdon mindenki tetű lassú :s (A beteg meg várjon! :@) Miután végre valahára megcsinálták a röntgenem, leküldtek az ambulanciára. A doki szerint nincs törés, de húzódás, zúzódás, az van! A gipszet szerencsére megúsztam. :D Helyette jó erősen befáslizták a lábam, majdnem a térdemig, úgy hogy a csizma alig ment rá utána a lábamra. Olyan utasításokat kaptam, hogy a csizmát kerüljem, - főleg a magassarkút, amit éppen akkor is viseltem - helyette sportcipőben járjak, ha muszáj mennem valahova. Ezen kívül jégzselét is rakjak a lábamra, kötözzem a fáslival, és egy különleges kenőccsel kenegessem. Jövőhét hétfőn kell visszamenni control-ra.
Tehát a héten megint kényszerszabin vagyok. :S Bár annyira nem rossz ez így. :D Mindennek van jó és rossz oldala. :)







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat