TeveClub! - Az én oldalam

Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék

A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/

ÚTINAPLÓ V.

Úton Korond felé

Lassan leértünk a hegyről, de ott sem volt jobb az idő. Úgy látszik ez ilyen nap, s így talán nem esett annyira nehezünkre ott hagyni azt a szép helyet. Az egyik útszéli vendéglőben még csaptunk egy közös ebédet, mert sajnos utána a társulat nagy részének vissza kellett mennie.
A parkolóban rengeteg külföldi kocsi állt. Német, holland, olasz, no persze magyar is. Viszont benn a pincérnő csak tagadólag rázta fejecskéjét, mikor arról érdeklődtünk, esetleg tud-e adni nem román étlapot, illetve beszél-e más nyelvet. Hát így igyekszik Románia a hőn áhított Európába.
Az elválás kicsit szomorú volt. Hatan bepréselődtek a kis Ticoba, viszont a csomagoknak így már nem nagyon maradt hely. Mi legyen? A hátizsákoknak, sátraknak, laticeleknek és egyéb szütyőknek nem maradt más választása, minthogy meglátogassák velünk Székelyföldet. Elég érdekes látvánnyá váltunk a dugig pakolt Skodával.
Hát akkor indulás!
Délután fele járt már az idő mikor áthaladtunk Bánffyhunyadon, és megcsodáltuk a helyi etnikum fantasztikus palotáit. A tetejük csillogott-villogott, mintha ezer- meg ezer konzervdobozt használtak volna cserép gyanánt, s mindegyikben legalább 10 család vígan eléldegélhetne. Ja persze ha be lennének fejezve. De így csak a falak ágaskodnak az égig, hogy eltakarják a kastélyok mögötti kis viskókat, amiben valójában laknak. Fölfoghatatlan dolog a számomra. De nem volt időm sokat gondolkodni, mert máris Körösfőn robogtunk, ahol a házak előtt kézimunkáztak padokon a nénikék, s a kerítéseken lengedeztek kész portékáik. Kolozsvár elég lehangoló volt számomra, megmondom őszintén, nem voltam felkészülve erre a látványra. A sok szürke lakótelep, a város közepén a kopasz domboldal a hatalmas temetővel, sajnos nem volt valami szívderítő látvány. Egész fellélegeztem, amikor Torda felé vettük az irányt. Úgy terveztük, valahol letáborozunk, és megnézzük a Tordai-hasadékot, de olyan csúnya fekete felhők hömpölyögtek a hegy fölött, hogy hamar letettünk eredeti szándékunkról. Ahogy továbbgurultunk, baloldalon együtt futott velünk az Aranyos, s a folyó mellett hűségesen sorakoztak a szebbnél szebb dombocskák. Aztán se szó, s beszéd, az egész látvány átkerült jobboldalra. Hohó, itt valami turpisság van a dologban. Ez a folyó már szembejött, és a neve is megváltozott közben. Maros lett belőle.
Marosvásárhelyet kikerülve kedves kis falvacskákon haladtunk át, s miközben a szívem egyre jobban melegedett, az úton is sokasodtak a pityókafészkek. Nem csak azért voltam izgatott, mert most találkoztam először életemben Székelyfölddel, hanem azért is, mert tudtam, itt-ott olyan barátaim laknak, akiket még soha nem láttam élőben, mégis nagy szeretettel gondolok rájuk.
Estére futottunk be Korondra, ahol már kitártak egy szép székelykaput, hogy mi beléphessünk rajta.

« előző bejegyzés