Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
sárgaság
Amikor megpróbálod eltemetni az életed, hosszú hónapok, pár év munkája alatt, akkor újra előjön a legsötétebb éned a legváratlanabb pillanatban, amikor egyáltalán nem számítottál rá. A levegő lehűl körülötted a fejedben pedig csenget egy vékonyka hang, menekülj! Hova? Hova menekülnék saját magam elöl? Amikor behunyom a szemem, egy sárga szempárt látok, macskaszemnek tűnik, de ki tudja mihez tartozik. A magam iránti gyűlöletem kivetített formája.
Az eredeti naplómba akartam írni, de azt elvesztettem. Minek is akarsz te írni? Nem tudsz, középszerű szar klisék tömkelege amit írsz. Attól érzed magad különlegesnek hogy folyton a halál és az élet nehézségei járnak a fejedben, mint a legtöbb tizenéves depressziós idiótának.
Nem. Attól érzem magam különlegesnek amit itt belül érzek, ami hajt ami ösztönöz, ami nem alszik el, a mélyben fortyog, egyre és egyre csak fortyog, gyűlölet, düh, féltékenység, önvád, bűntudat masszája ez. Ében fekete, vérvörös ajkakkal, s száját mindig nyitva tartja feléd, szipolyoz csak szipolyoz egyre.
Sokszor gondolkodtunk már azon mit kéne máshogy tennünk. Megpróbáltunk változtatni az életünkön, leszoktunk a dohányzásról, megváltoztattuk az életstílusunk, de semmit sem segített.
A gödör mély, amikor belehajítottam egy követ, nem hallottam a loccsanást. Viszont azt tudtam, hogy bele fogok ugrani, mivel mégis tudni akartam, hogy milyen mély. Talán abban reménykedtem, hogy esés közben szárnyakat növesztek és könnyedén vissza jutok újra a felszínre...Nem így lett. A gödör mély. És én tíz körömmel kaparom az alját. El akarom temetni magam, mert tudom, puszta kézzel kimászni, esélyem sincs. Nincs elég erőm. Gyenge vagyok hozzá.
Kérdezik sokan, büszke vagyok e arra, hogy egy bizonyos jómódú egyetem polgára lettem. Igen is, meg nem is. Igen mert végre érzem magam valakinek, hogy valamit elkezdtem, elterveztem és sikerült be is végeznem. Másrészt, túl könnyű volt, nem hoztam ki magamból a maximumot. Többet fogok írni, muszáj többet írnom. Ideg összeroppanást kapok a kiíratlan gondolatoktól. A te gondolataidtól, a mi gondolatainktól. Kettős személyiségünktől. Bárcsak tényleg skizofrén lennék, akkor nem tudnék arról, hogy hibbant vagyok. Hogy ketten vagyunk és mindenki szánna, de egyszerre meg is vetne. Sajnálna, de nem mutatná ki. Írhatnék, egész áldott nap, nem kellene foglalkoznom azzal, hogy ember maradjak.
|
