Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Azt hiszed?!
Azt hiszed, hogy minden amit anno szépnek és jónak képzeltél valóban az? Azt hiszed, hogy majd megtalálod az utadat és a társadat, ami eddig sem sikerült soha? Hogy valaha is kikerülhetsz ebből az ördögi játszmából és a szenvedés karjai közül, hogy most majd minden egyszerre jó lesz? Mitől lenne az. Hogy találsz magadnak egy lelki társat, amikor sosem jött be ez sem, hány emberről hitted rövid ideig, hogy végre ő az és kiderült hogy rohadtul nem. Azt hiszed, hogy egyedül vagy holott vannak barátaid, mégis a barátaid felszínesen és visszahúzódóan bánnak veled mert sok vagy nekik.
Elegem van! Nem értitek, elegem. Hagyjatok békén a francba... Ez az egész egy kib@szott hullámvasút, amiről ki lehet szállni, de akkor véglegesen... Visszaút pedig nincs. De én már nem bírom ezt. Fájdalmat akarok és repülni, valami szintetikusat vagy valami természeteset, mind egy hogy folyékony vagy szilárd, meginni vagy elszívni kell... De ez kibírhatatlan. Nem bírom, nincs levegőm, szűkek a falak. Nem, ezt nem. Nem jöhettél vissza, nem jöhetsz vissza, de érzem. Nem megyek többet kórházba, akármi is történjék.
Fáradt vagyok, a szemeim leragadnak, apatikus és kimerült. Egy szar középszerű tehetségtelen író, elfuserált álmokkal és kiégett tervekkel. Vágyakozó szívvel és beteg aggyal. Ostoba, naiv, pics@.
Olyan ez, mintha valami befolyásolná a tudatod. Lüktet a vér a halántékodban és elfelejtesz gondolkodni, még a helyesírás sem megy. Leáll a tudatod, igényli hogy elhagyd a tested egy időre, mert nem bírja a nyomást. Hát ilyen ez.
Emlékszel még arra a napra, amikor először találkoztunk? Én emlékszem, bár kicsit homályosan. A pesti vonaton álltál én meg a korlátnak támaszkodtam. Már akkor tudtam, hogy valami furcsa van benned... 4éve volt. És még most is tudok neked újat mutatni, még most is fejlődnek a képességeim.
Üres vagyok. Mint egy szépen lemeszelt hófehér bútortalan szoba. kifehérített a nyugtató. Felold.
|
