Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2010-11-10
Apa és a kutyám
2005: Apa elhagyott. Pedig én tényleg szerettem. Anya nem szerette! Pedig nagyon jó ember volt. Sokat játszott velem. Sok mindenre megtanított. Fel tudott vidítani engem bármikor. De anya mindig veszekedett vele. Én ezt tudtam. Ők nem tudták, hogy tudtam. Apa legtöbbször vállat vont és kijelentette, hogy anyu mindig túlságosan feszült. És igaza volt.
2006: Pötyi eltűnt. Pötyi volt az én kis kutyám. Egy kölyök németjuhász volt. A 8. születésnapomra kaptam. Nagyon jól összebarátkoztunk, már két hónap alatt is. De aztán eltűnt. Anyu mindent megtett, hogy előkerítsük. Szórólapok, hirdetések, kérdezősködés. Meg is lepett, mert anya mindig szidta Pötyit, amiért rámegy a kanapéra, az asztal alatt koldulja a vacsoránkat, és amiért vonyított éjjelente a bejárati ajtó előtt.
2010: Egyetlen barátom sincs. Anya nem nagyon szokott a problémáimról faggatni. Mindig telefonálgat. Gyakran hallom, hogy sírva hüppög értetlen szavakat a kagylóba. Magamra szoktam zárni a szobám ajtaját és tanulok vagy mélázok. Egyik nap, mikor haza mentem anya megint telefonált. De nem sírt. Értettem mit mond. Esedezett. Esedezett, hogy ne bántson valakit a telefonáló. Aztán fenyegetőzött, hogy ha mégis, akkor nem lesz jó vége. Aztán elsápadt majd vörös lett és a szeméből előtörtek a könnyek. Nem foglalkoztam vele. Bementem a szobámba. Anya nemsoká kopogott.
- Drágám, odabenn vagy?
Nem válaszoltam.
- Édesem! Nyisd ki!
Nem mozdultam.
Anya elkezdett dörömbölni. És ordibálni.
- Odabent vagy? Mondd, hogy odabent vagy! Válaszolj! Betöröm az ajtót! Be fogom törni! Nyisd ki! Döbbenet, majd félelem vette át az uralmat felettem. Az ajtó egyre lazább lett, ahogy ki-be rángatta anya. Kinyitottam az ablakot és a tölgyfa vaskos ágára kiléptem. Egy kicsit nehezen ment. De mindig is jó volt az egyensúlyom és a koordinációm. Gyorsan lemásztam a fáról. Leugrottam a latyakos fűbe. El is felejtettem, hogy zuhog az eső. Mindenesetre rohantam el a panelház elöl. Elfutottam. Mintha üldöztek volna. Nem álltam meg. Csak szedtem a lábam, ahogy csak tudtam. Anya megőrült! Egy sikátorban leltem menedékre. Egy kutya morgását hallottam meg. A sikátor kijárata fele néztem. Egy sötét alak fogott vissza egy nagy németjuhászt láncon. A férfi előrébb lépett, mire a kutya ugrott egyet felém, nagy nehezen visszarántotta. A kutya harci állásban várt a parancsra.
- Szervusz, fiam! – Ez a hang… A férfi a lánc karabinere felé nyúlt… Nem lehet, hogy… A karabiner elengedte a vad jószágot. Nekem ugrott és letepert. Egy pillanatig kivillantotta félelmetes fogsorát,… Ne!... majd a torkomon áthatoló vad fájdalom égetett és kíméletlen terjedt el a lég és a nyelőcsövemben. A tüdőm megtelt vérrel, nehézzé vált. A levegő útja megszakadt és én csak fuldokoltam és gyengültem. Csak egy pisztoly dörrenését hallottam utoljára…
|
