TeveClub! - Az én oldalam

Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék

A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/

Zombi városrész

Szereplők: Ádám, Ati, Rigó, Gál Zoli, Timi, Fanni, Szabina, Zsombor, Csaba, Ladányi, Kiss Bence, Adrián, Varga Zsófi, Kinyik, Bozsányi Szabi és én

Köztudott tény volt, hogy Szolnok város Zagyva bal oldalán lévő részén zombik voltak elkerítve. Ezt a városrészt régi nevén Tallinn városrésznek, mai nevén Zombi városrésznek nevezik. Sok évvel ezelőtt fertőződtek meg az ott élő emberek egy vírussal, mely élőhalottakká tette őket. A kormány úgy döntött, hogy elkeríti a városrészt amíg nem találják meg az ellenszert –legalábbis ezt hitték sokan. Két híd vezet ide; egyik egy vasúti híd, melyet a közepénél felrobbantottak, valamint a Zagyva híd, amit a közepénél felnyitottak, hogy az autósok ne tudjanak átmenni. Ide fegyveres őröket helyeztek szolgálatba éjjel-nappal, nehogy valaki megkíséreljen átszökni. De figyelmeztettek mindenkit, hogy akinek mégis sikerült, azért nem vállalnak felelősséget. Több pletyka is szárnyra kapott, hogy fiatalok szöktek át és tűntek el örökre. Volt egy harmadik út, a ……., de a Zagyva híddal párhuzamosan hatalmas falakat állítottak fel, hogy senki ne tudjon be- vagy kijutni.
Voltak akik ezt nem hitték el. Napi téma volt a városrész, sok volt a cinikus. Érthető, hogy miért akadtak kíváncsiskodók megnézni, hogy mi van ott. Néhányan mi is közéjük tartozunk.

Az egész kezdődött azzal, hogy Gergő kipostolta facebookra, hogy őszi szünetben elmegy a Zombi városrészbe F.Petivel, N.Petivel, Kadosával és néhány osztálytársával. Voltak persze kommentelők, akik óva intették ettől, mondván hogy az ismerősük nem tért soha vissza. Hát, Gergőék sem.

- Több mint egy hónapja nincs hír Gergőékről. Meg kéne néznünk mi van ott. –mondta Ati, miközben gépeztünk nála.
- Már megint kezded? A sok hülye átment meghalni. Jobb, ha nem csináljuk ugyanezt.. –válaszoltam kissé fáradtan.
- Igazából már lebeszéltem Rigóval, hogy elmegyünk. –nevetett. Abbahagytam a gépezést és Atira néztem.
- Most hülyéskedsz?
- Nem, ez komoly. Szombaton elmegyünk a Tallinra, viszünk piát is.
- Hát te megőrültél. Itt voltál az utóbbi években?? Nem hallottad, hogy akik átmentek, nem tértek vissza?
- Hogyne hallottam volna. Rigóval pont azt beszéltük, hogy biztos valami jó hely lehet ott. Diákparadicsom vagy ilyesmi. –ezt hallva nem is tudtam, mire gondoljak.

A téli szünet előtt az iskolában beszéltem Rigóval. Készségesen invitálni próbált, mondván, hogy jó lesz, meg nincs ott semmi. Azzal támasztotta alá, hogy egyik ismerőse mesélte neki, hogy oda jár át hétvégente bulizni, és minden eltűntnek hitt gyerek/felnőtt jól van.
- Szia Mátéé! –hallottam magunk mögött Timi hangját. Megjött Fannival, aki megsimította a hajam és kérdezte, hogy ugye jövök-e szombaton.
- Ti is mentek? –kérdeztem meglepve.
- Persze, hiba lenne kihagyni. –mosolygott Timi. Látván a magabiztosságukat meg a kedvüket, kezdtem elhinni, hogy ez a zombizás csak mese. Ekkor Rigó is ráerősített:
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy hiszel a zombikban? –és elkezdtek evetni Fanniékkal együtt.
- Nem, persze hogy nem.. –válaszoltam. -Majd még meglátom. –és megbeszéltük az időpontot.

Páran az osztályból hallották, ahogy Ádámnak mesélem a szombatot. Ladányi kérdezte, hogy tényleg megyek-e, mert jönne ő is Csabáékkal. Kezdett összeállni a csapat.
Otthon is rákerestem a Zombi városrészre, de nagyrészt olyan találatokat adott a net, hogy kitaláció az egész. De akkor hova tűntek akik odamentek? Egyre több ismerősnek veszett nyoma, szinte egymást követve tűntek el. Még mindig nem voltam meggyőzve, hogy van értelme átmenni, de tudván, hogy megy Ati is, Ádám pedig szintén leokézta a dolgot, láttam benne a bulilehetőséget. Meg persze bíztam benne, hogy nekik van igazuk, és nehogy aztán kimaradjak egy jó buliból a városi visszatérésem kellős közepén.
Az utolsó nap szünet előtt még beszéltem pár emberrel kikérni a véleményüket. Erik azt mondta, hogy ő sem hisz ezekben a zombis sztorikban, de Martfűre megy inni ezért nem tud jönni, majd máskor. Krisztiánt is hívtam. Ő volt az egyetlen, aki visszautasította a dolgot.
- Máté. Jobban járnál, ha te sem mennél. Nem tudni mi van ott, de az, hogy senki nem jött még vissza szerintem nem túl jó jel.. – ismét egy elbizonytalanítás, de már le volt zsírozva a dolog, és én sem akartam kimaradni. Győzött tehát a szocializálódás.

- Szombat, napkelte előtt –

A Zagyva hídnál a játszótéren volt a gyülekező. Zsombor és Szabina is ott voltak, akikről eddig nem tudtam. Kérdeztem, hogy ők mit gondolnak a Tallinról. Zsombor azt felelte, hogyha mégis vannak ott zombik, legalább lesz egy kis kaland.
- És amúgy se kell félni, apától kaptam ezt. –folytatta, és elhúzta a kabátját. Egy pisztolytok volt az övére erősítve, benne ki nem találod, de egy pisztoly volt.
- Jó, majd igyekszem a közeledben maradni. –mondtam poénkodva, ők meg csak nyugtattak, hogy ne parázzak már ennyit. Láttam Kinyiket, aki a táskájában hozott 3 üveg bort. Ladányi már javában itta a sörét. Mikor Rigó összeszámolt mindenkit és teljes volt a csapat, mondta, hogy indulhatunk.
- Amúgy.. hogy megyünk át az őrökön? –kérdezte tőlem Ádám. Ezt meghallotta az előttünk menő Rigó, és mondta:
- Van egy kisebb átjáró a Zagyván. A víz ott csak bokáig ér, lazán át tudunk menni a köveken. Az őrök nem fognak észrevenni. –egymásra néztünk Ádámmal, honnan tudja ezt ennyire biztosan. Aztán Adriánra néztem, aki egy kicsit lemaradva jött mögöttünk.
- Hát te? –kérdeztem, utalva arra, miért van lemaradva.
- Ő csak mutogatott egy irányba. Odanéztem, és nyilvánvalóvá vált, hogy Zsófi deréktól lentebb lévő részeit vizslatja. Felmutattam neki a hüvelyk ujjamat és nevettem.

Néhány perc múlva elértünk az átjáróhoz. Látni lehetett innen is a Zagyva hidat. Reméltem, hogy nem szúrnak ki bennünket.
- Nagyon egyszerű. –fűzte hozzá Szabi. Adrián dörzsolte a kezét, miközben az első emberek megkezdték az átmenést a túloldalra.
- Menjetek csak, én még ezt megiszom. –mondta Ladányi és egy újabb sörös dobozt bontott.
- Az hanyadik már? –kérdezte csodálattal Kinyik.
- Háát.. Harmadik negyedik? –kérdezett vissza Ladányi, és nevettek mindketten. Már átértünk a túlpaltra, Ladányi eldobta a dobozt.
- Hű, de jól érzem magam. –mondta. Kiss is nevetett, de mondta, hogy kezdhette volna egy kicsit később is az ivást. Csaba erre válaszolta, hogy jól van ez így és nevetett. Ladányi megindult a köveken, de érthető módon elvesztette az egyensúlyát és majdnem a vízbe esett. Kisebb egyensúlyozós manőverrel tudott visszaállni a kövekre. Ezen mindenki kacagott. Ladányi hozzá híven ordított egyet, hogy erőt szerezzen. Ez kicsit sem volt figyelemfelkeltő az őrök számára. Beleszóltak a hangosbemondójukba, hogy azonnal álljon meg.
- Hú basszameg. – térképezte fel a helyzetet Rigó.
- Észrevettek! Siess Ladányi! –ugrált Zsófi. Adrián feje követte a mozgását. Felszaladtunk a fák közé, hogy minket ne vegyenek észre. Ladányi átszaladt a köveken. Egy pillanatra megállt, mintha megzavarta volna valami, de aztán jött tovább és odaszaladt hozzánk. Ujjongtunk, hogy sikerült átjönnünk.
- Ez meleg volt hallod. – mondta Kiss.
- Ja ja ja –helyeselt Ladányi. – Viszont kurva álmos lettem. –mondta tovább, keresztbe állt a szeme és kifeküdt.
- Jól vaagy? –kérdezte a jellemző hangemelkedéssel Zsombor.
- Mi az ott? –vett észre valamit Timi. Rigó lehajolt és egy altatólövedéket talált Ladányi bal combjában. Egyből tudtuk, hogy rögtön ide fognak jönni az alvó Ladányiért. Rigó és Csaba felemelték és segítettek tovább vinni.

5 perc után a híd másik oldalánál voltunk, a Zagyva cukrászdánál. Ladányit lefektettük az egyik padra.
- Kellett neki ennyit gyúrni, alig bírtam el. –mondta vígan Csaba. Kihúzták belőle az altatót. Kinyik szerint nem sok kell neki, hogy felébredjen. Amint letettük Ladányit, Ati oldalba bökdösött. Odafordultam és láttuk, hogy a cukrászda ablakai be vannak törve és égési nyomok vannak a falon. Ez rossz jel. Gál kijelentette, hogy neki bizony hugyoznia kell és elmegy egy bokorhoz. Szabi követte őt a jeles dolog elvégzésében a parkolónál lévő bokrokhoz. El is kezdték a műveletet, amikor a bokorban Gál valamit mozogni látott. Befejezte a pisilést, majd elhúzta a bokrot, hogy jobban megnézze, mi az. Egy emberi külsejű élőlényt látott a földön összegörnyedve, miközben furcsa hangokat adott ki. Váratlanul abbahagyta a hangok kiadását, és felnézett Gálra. Egy zombi volt az. A szájából vér csurgott ki. De nem az övé, hanem azé az emberé, akit éppen ott fogyasztott. Gál erre egy hatalmasat ordított, és hátraugrott a bokortól. Szabi megijedt, majdnem becsípte a tökét a sliccével. Gál elrohant mellette, vissza hozzánk. Kérdően néztünk rá. Kinyik éppen bontotta ki az egyik üveg bort, amikor Gál odarohant, kiáltozva, hogy „Zombi, zombi !!” – néhányan nem értették, de páran megijedtek, köztük én is. „Láttam egy zombit a bokorban!! Azonnal menjünk vissza!!”- mondta hangosan és kiborulva Gál. Ránkterjedt az ijedsége, látszott, hogy nem hazudik. Odanéztünk, amerről jött és láttuk ahogy Szabi sétál nyugodtan.
- Na mi történt? –kérdezte. Egy pillanatra síri csönd lett, mintha tudtuk volna, hogy valami készülőben van. Szabi értetlenkedve jött vissza, ám hirtelen az előbb még bokorban lévő zombi kiugrott onnan, és egyenesen Szabira vetette magát. Zsófi felsikított, mindenki hátralépett egyet félelmében, pedig 10-20 méterre volt tőlünk Szabi és a zombi.
Semmi hangot nem lehetett hallani ismét. Megfagyott a vér az ereinkben, kínzó csöndes másodperceket éltünk át a teljes bizonytalanságban. Timi és Fanni egymás kezét fogták, Szabina Ati és Zsombor mögé, Zsófi pedig Csaba mögé húzódott. Egy kis idő múlva Rigó elcsukló hangon érdeklődött Szabi után:
- Szabi! Válaszolj! –de semmi válasz nem jött.
- Nem láttátok? Nyakon harapta. – szólalt meg remegve Ádám. Mindenki nyelt egyet-egyet. Láttam, hogy mindenki félt, Zsófi szinte halálra rémült. Gál felénk fordult, és ismét ordítozni kezdett: „Látjátok, én megmondtam, én megmondtam !!!” –és utat vájt köztünk, hogy visszamenjen az átkelőhöz.
- Gyertek, tűnjünk el innen! –mondtam én is, és tolatva mentem Gál után a többieket nézve. Ádám is és Adrián is csatlakozott Timiékkel együtt. Rigó azonban a cukrászda mögé eltűnt Szabi irányába indult el.
- Rigó. Rigó! – szólongatta őt Ati, majd ő is utána indult. Ezt látván mondtam:
- Ati ne! Ne menj utána! – és megálltam a tolatásban őket figyelve. Rigóban tombolt az adrenalin, Atiban nem kevésbé. Odaértek a cukrászda széléhez. Rigó mély lélegzetet vett, majd kinézett. De Szabinak és a zombinak nyoma sem volt. Ati nem tudta, ennek örüljön-e vagy se. Ekkor egy pisztolylövést hallottunk a híd felől.

A bicikli út mentén felmentünk az útra. A felnyílt híd előtt két gépfegyveres őr állt, előttük pár méterre feküdt vérbe fagyva Gál. Az őrök ránk szegezték a fegyverüket, és egyikük ezt mondta:
- Nem kellett volna idejönnötök. De most már nem hagyhatjátok el a területet.
- Minket is le fognak lőni? –kérdezte a többieket elcsukló hangon Fanni. Most érkezett meg Csaba és Ati, akik hozták Ladányit, meg Rigó.
- Ugyan.. Ha nem próbálkoztok szökéssel, biztos nem eresztünk golyót a fejetekbe. A kis barátotok nem akart hallgatni a figyelmeztetésre.
- Ember, az előbb láttunk egy zombit, ahogy megöli a barátunkat! –kezdett kiakadni Zsombor, és nyúlt a pisztolya felé, de megfogtam a kezét, hogy ne tegye.
- Ez sajnálatos. Kénytelenek lesztek végignézni egymás halálát. Higgyétek el, ez a hely hemzseg a zombiktól, nem csak ezzel az eggyel fogtok találkozni. –Köpni nyelni nem tudtunk a szavait hallgatva. – Most pedig tűnjetek el, mielőtt úgy jártok mint ez! –nem tehettünk mást, visszavonultunk a cukrászda elé. Mindenki mindenfelé nézett, üldözési mánia kezdett kialakulni bennünk.
- És most mi lesz? –kérdezte Adrián.
- Ne essetek kétségbe. A Zagyva nagy, az egész gátoldalon ki tudunk jutni. –mondta Kiss.
- Igen. Bentebb kell mennünk és úgy megközelíteni a gátat, hogy az őrök már ne lássanak. –mondtam. Zsombor most húzta elő a pisztolyát és kiélesítette.
- Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha igaz amit mondanak és ez a hely tele van zombikkal, akkor én inkább az őröket választom.
- Megőrültél? Esélyed sincs ellenük, nem láttad milyen golyóálló öltözetben vannak? Egy lövésre se lenne időd, már 20 lövést kapnál a fejedbe. – vette el a kedvét Ati. Nagy volt a fejetlenség. Kinyik leült Timivel egy kőre a cukrászda bejáratánál és úgy döntöttek megkezdik az egyik bor elfogyasztását.
- Hát nem igaz. Ketten meghaltak, ezek meg itt piálnak? Kinyik, ekkora alkesz nem lehetsz! – rivallt rájuk Kiss.
- Kuss legyen! Szabi nem halt meg. –mondta Rigó, majd elérzékenyülve folytatta: - Nem halhatott meg. Kinyikből is előtört az őszinteség és válaszolt Kissnek:
- Nem látod, hogy be vagyok szarva? Muszáj innom, hogy lenyugodjak. – és meghúzta az üveget, majd adott belőle Timinek is.
- Nagyon fasza, nincs térerő. –mondta Szabina. Zsófi is észlelte ezt és a földhöz vágta a telefonját.

Pár perc tétovázás és megnyugvás után egyszer csak Csaba felemelte Ladányit, és ezt mondta:
- Srácok, szerintem most van az, hogy húzzunk el innen. – nézett a bicikliút felé. Odapillantottunk mi is, és balról 4 zombi közeledett csoszogva. Rögvest felpattantunk a helyünkről, és elindultunk a városrész közepe felé.
- Ezek nagyon lassan jönnek. Könnyen ki tudunk térni előlük nem? –kérdezte Zsófi.
- Inkább maradjunk minél távolabb tőlük. – mondta Kiss, és egyetértettünk vele.
- Szerintem maradjunk minél nagyobb területen. Biztonságosabb. –mondta Ádám.
- Igen, ezért megyünk az út felé. Onnan eljutunk a végére, és a parkolókon keresztül kijuthatunk a vasúthoz. Onnan már nem láthatnak az őrök. – mondtam. A Spar parkolójánál jártunk, közben felváltva figyeltük a mögöttünk jövő zombikat. Egyre többen lettek és ez fokozta a bennünk lévő félelmet. Mégis valamilyen szinten nyugodtak tudtunk maradni, mert a tempójuk nem volt valami nagy. Hirtelen Szabina megszólalt:
- Úristen, ezek megindultak. –mindenki megfordult, és a zombik szinte futósebességre kapcsolva kezdtek szaladni felénk. Erre senki nem számított.
- Futás! –kiáltotta el magát Kinyik, és elkezdtünk rohanni. Csabának plusz feladata volt Ladányi cipelése, de erejének hála így is tudta tartani velünk a lépést. Az utca felénél jártunk már, amikor jobbról és balról is zombik jelentek meg, készülve elzárni az utunkat. Lelassítottunk, de Kiss tovább akart menni.
- Most meg mire vártok? Ha elzárják az utat végünk van! Még most ki tudunk jutni!
- Ha arra megyünk, elkapnak. Kerüljünk egy nagyot, ne a zombik felé menjünk már! – mondta Timi. Gyorsan dönteni kellett, Kiss tovább rohant, a többiek elindultak balra a volt laktanyába.
- Igaza van Bencének, még most el tudunk menni köztük! – mondtam én is, és utána rohantam, a többiek nem kockáztatták meg.
Sprinteltünk mint az őrült, egyre több zombit véltünk felfedezni, és az út is egyre szűkült. Elértünk a 18 emeletesig, de itt egy nagy meglepetés fogadott: az út itt is el volt zárva egy magas fallal.
- Ezt nem hiszem el! – kezdte el ütögetni a falat Kiss.
- Erre! –mondtam és húztam magam után a Tallinn mozi felé.

A többiek egy hosszú egyenes úton mentek végig az új építésű házak között. Már amennyire újaknak voltak mondhatóak a zombi apokalipszis közepette. Minden házból zombik másztak elő, és le sem vették a tekintetüket Atiékról. Az út végén lekanyarodtak jobbra. Szabina hátrafordult, és már legalább 50-60 zombit látott. Egy pillanatra meg is állt megdöbbenni (xD), és ez pont elég volt, hogy egy zombi elzárja az útját, mire jött volna tovább.
- Segítség! –mondta. Kinyik gondolkodás nélkül felszedett egy fadarabot, és máris háton vágta a zombit. Mindenki elképedésére azonban a fa kettétört a zombi hátán. Azon nyomban megfordult, és lendítette a karját, Kinyik hátralépett előle, de a mellkasánál megsebesítette a zombi karma. A földre esett seggel, a zombi lépett egyet felé, de ekkor Zsombor fejbe lőtte a pisztolyával, a zombi pedig hanyatt vágódott. Szabina remegve mondott köszönetet a megmentőjének, Kinyik pedig Zsombornak.
- Ez mi volt? Széttört a hátán a fa! – mondta Kinyik.
- Lehet nem is kéne meglepődnünk ezen. Ez nem egy film vagy egy játék, hanem egy regény! –világított rá az igazságra Ádám.
- Gyerünk tovább! –mondta Csaba. Szabina rákérdezett Kinyik sebére, de ő azt mondta, hogy csak egy karcolás.
A házsorok megkerülése volt a cél, de ez nem ment. A zombik ellepték a területet, akármerre próbáltak a Zagyva felé menni, mindenfelé túl sok volt a zombi.
- Nem tudunk kijutni. Vége. –szomorkodott Timi. Fanni megölelte. Ádám hátranézett, és nem látott zombit a szabadidő parkban, plusz a park el is volt kerítve magas kerítéssel.
- És ha arra mennénk? –kérdezte.
- Mégis mire megyünk vele? Nem jutunk közelebb a Zagyvához. –mondta sírva Fanni.
- Van jobb ötletetek? Majd kitalálunk valamit, de legalább próbáljuk meg túlélni valahogy! És ehhez most oda kell mennünk. –mondta Ati. Nyilvánvaló volt, hogyha helyben maradnak, meghalnak. El is indultak a szabadidő park felé, kivéve Timit. Ő leült a földre reményvesztetten. Csak pár méter után vették észre a többiek, hogy nem jön.
- Timi, mit csinálsz? –kérdezte Fanni. Erre a többiek is megfordultak.
- Elegem van, meg akarok halni. –mondta zokogva Timi.
- Ne csináld ezt! Gyere! – győzködte tovább Fanni, de Timi csak sírt tovább a földön ülve. Már mindenki hívogatta, a zombik lassan közelebb értek hozzá.
- Jó, akkor én is meghalok. –jelentette ki Fanni, és elindult volna Timi felé, de Ati megfogta és visszahúzta.
- Engedj el, én oda akarok menni! –hadakozott Fanni, Ati már alig bírta tartani. 2 méteren belül volt már egy zombi Timihez. Ekkor Rigó rászólt Zsomborra, hogy adja oda neki a pisztolyát.
- De miért? –kérdezett vissza Zsombor. Rigó csak ráparancsolt, hogy adja oda neki, mire Zsombor meg is tette ezt. Rigó odarohant Timihez, és rálőtt a közeledő zombira. Vállon találta, ami nem szegte kedvét és jött tovább. A következő lövés azonban már a fején csattant, ki is feküdt.
- Gyere, még nem késő! –nyújtotta a kezét Rigó. Mindenki feszülten figyelte a mentőakciót. Timi kérette magát. Rigó közben egy újabb zombit lőtt le. A lövés hangjától összerezzent Timi.
- Kérlek. – mondta utolsó könyörgésként Rigó, mikor már tényleg el kellett menniük onnan. Timi felállt, aminek mindenki megörült, és visszarohant hozzájuk. Ati elengedte Fannit, összeborultak Timivel. Zsombor halkan közölte Szabinával, hogy pont időben, mert csak 4 töltény volt a pisztolyban. Fél füllel hallotta ezt Ati is, Rigó azonban ezt nem tudta, és mielőtt visszajött volna, a fegyvert egy 1 méterre lévő zombi fejének szegezte.
- Pusztulj el! –mondta, és meghúzta a ravaszt. Ezzel egyidőben Ati kiáltott felé, hogy „Pisti, ne!” A pisztoly nem dördült el, ebben a másodpercben halálfélelem tört Rigóra. A következő másodpercben már rávetette magát a zombi, és még néhány. Esély sem volt a megmentésére. Ati és Timi is a szíve szerint ment volna segíteni, de nem tudtak, látták a reménytelenségét a dolognak. Fájó szívvel, könnyes szemekkel futottak be a szabadidő parkba. Kinyik becsukta a kaput Ádámmal, a többiek a focipálya széléhez mentek. Csaba letette a fűre Ladányit.

Az újabb sokk után, mikor már be voltak zárkózva a parkban, Ati nekirontott Zsombornak. Megfogta a nyakánál, és rángatta, azt kérdezgetve, hogy miért nem szólt előbb, hogy mindössze 4 tölténye van. Szabina kérlelte, hogy hagyja abba, nem ő tehet Rigó haláláról. Végül ellökte magától Zsombort, és szomorúan a csúszdákhoz ballagott. Zsombor azt mondta Szabinának, hogy nem tudta, hogy ő miatta fog meghalni Rigó. Szabina nyugtatgatta, hogy nem az ő hibája volt, hanem szerencsétlenség.
- Miért? Miért kellett idejönnünk? –kérdezte magától mindenki.
Ati távol a többiektől rugdosta a kavicsokat, és arra gondolt, hogy 3 barátja halt meg rövid idő alatt: Szabi, Rigó és én. A többiekről nem is beszélve. A zombik megérkeztek a szabadidő park kerítéséhez, de nem tudtak bejönni. Legalább ennyi jó dolog történt.

Eközben Kissel a Tallinn mozi mellett mentünk el, amikor megláttam a rajta lévő kiírást: Fegyverbolt.
- Ezt nézd! –mondtam neki.
- Ekkora mázlink nem lehet. –válaszolt. Nem tudtuk, hogy még régen átalakították a mozit fegyverbolttá, mielőtt a zombik idekerültek. Azonban hamar letörtünk, mert amint bementünk, széttört bútorokat, asztalokat láttunk. Az ablakok is be voltak törve, papírlapok hevertek a földön. Még egy hullát is megpillantottunk a sarokban, amitől szörnyülködve fordultunk el. Kiss kinézett az ajtón és látta, hogy mindenhonnan közelednek a zombik. Becsukta az ajtót, és bentebb jött. Én éppen a fiókokat nyitogattam.
- Mit csinálsz? –kérdezte.
- Ez egy fegyverbolt nem? Kell lennie valahol fegyvernek.
- Ne reménykedj. Itt fogunk meghalni. –mondta ő is reményvesztetten. Nagyon megviselte, hogy ahol ki tudtunk volna jutni, el van zárva. Leült egy székre és hátradőlt a falnak.
Percekig keresgéltem valami fegyver után. Végül én is feladtam, és mérgemben belerúgtam az asztalba. Az feldőlt, a teteje pedig lenyílt róla: 2 db kispisztoly és egy gépfegyver esett ki belőle töltényekkel. Mérhetetlenül boldogok lettünk, mint amikor a tyúkok kaját kapnak, úgy vetettük oda magunkat felszedni a pisztolyokat és megtölteni őket.
- Van Isten! –hálálkodtunk könnybe lábadt szemekkel. Ekkor hallottuk meg, hogy a zombik elkezdik püfölni az ajtót.
- Siess! –mondta Kiss. Megtöltötte a pisztolyát, és több tartalék töltényt rakott a zsebébe. Aztán a gépfegyverhez nyúlt. Azt már kicsit nehezebben tudta felemelni és nem is tudtuk, hogy kell megtölteni. Végül megtaláltuk a módját. A zombik betörték az ajtót, és egymást taposva tódultak be. A mi helyiségünkbe hamar betaláltak. Feléjük fordultam, és elkezdte őket lőni, amíg Kiss a gépfegyverrel babrált. Egyre többen lettek, ha kilőttem egyet, a helyén már kettő volt. Végül jött a megkönnyebbülést jelentő szó: Kész!
Elmentem az útból, Kiss pedig a gépfegyverrel szanaszét lőtte a zombikat. Újratöltöttem a pisztolyom, és Kissét is magamhoz vettem. Elindultunk előre a zombikat mészárolva. Kijutottunk az utcára, ahol Kiss vezérletével újabb zombikat öltünk le.
- Most mi lesz? –kérdeztem.
- Visszamegyünk az átjáróhoz és kinyírjuk az őröket. –jött a válasz, amivel egyet tudtam érteni.
- De meg kell találnunk a többieket. –mondtam
- Látod mennyi zombi van.. Előbb jussunk ki, aztán hozunk segítséget. De őszintén szólva nem hiszem, hogy túlélték. – rémisztő szavak voltak ezek, de sajnos tényleg nem sok esély volt a túlélésre ennyi zombi közt. Viszont nem szabadott a veszteségekre gondolni, ki kellett jutnunk.

A lövések hangjára a szabadidő parkban is felfigyeltek. Gondolták, hogy nem a zombik lövöldöznek. Ati visszajött a többiekhez, és ennyit mondott:
- Máté! – a többiekben bizakodást keltve. Kezdték elhinni, hogy túléltük és a segítségükre jövünk. Ati elővette a telefonját, és ezúttal volt térerő –a szabadidőpark területén. Csaba is elővette a telefonját hogy segítséget hívjon, de nem fogadták a hívásait. Ati is megpróbált hívni, de ő is süket fülekre talált.
- Biztos blokkolják a Tallinnról kimenő hívásokat. – mondta Zsombor.
- Akkor.. –szólt Ati, és engem hívott. De a lövöldözésben sajnos én sem hallottam meg a hívását. Utolsó esélyként egy üzenetet küldött, hogy hol vannak, azt írta a telefonja, hogy a kézbesítés sikeres.
- Kezdjünk reménykedni. –mondta.

Időközben Kissel eljutottunk a Sparig, ahol kifogyott a gépfegyver lőszere. Magunk mögött hagytunk több száz zombit. Odadobtam Kisshez a másik pisztolyt, és azzal mentünk tovább.
- A fejét célozd! –mondtam. A cukrászda felé vezető úton azonban megjelentek a lövéseket szintén meghalló őrök, és tüzet nyitottak ránk. Egy Spar mellett lévő házsor mögé bújtunk el közben lőttük a szemben lévő zombikat.
- A picsába, ezek az őrök. – mondta Kiss.
- Merről jönnek? –kérdeztem. Ám ekkor a lövéseik elárulták őket, hogy balról. Ugyanis elmentek a hídtól, tehát a zombik őket is támadták. Szaladni kezdtünk a ház vége felé, a bicikliúthoz. Ekkor éreztem meg a telefonom rezgését a zsebemben. Tudtam, hogy üzenetem jött és gondoltam, hogy Atiéktól. A ház mögött ismét fedezékbe bújtunk, lelőttünk pár zombit, majd mentünk tovább a bicikliút mentén. Már láttuk a felnyílt hidat is. Elővettem a telefont és megnéztem az üzenetet.
- Bence! –szólítottam meg Kisst, hogy elmondjam a jó hírt, hogy Atiék biztonságban vannak, de ekkor oldalról agyonlőtt az egyik őr, aki a bokorban volt elrejtőzve. Kiss megfordult és elugrott a rá is tüzet nyitó őr lövései elől. A földre érkezett. Egy hajszálon múlt az élete, ugyanis az utolsó pillanatban vetette rá magát az őrre egy zombi, ezért nem lőtte őt le. Az őr le tudta még magáról rázni, a földre dobta és szétlőtte, de Kiss a földön fekve a fejére célzott és lőtt. Az őr holtan terült ki. A másik őr lövései is abbamaradtak, elkapták a zombik. Kiss felállt és meglátta a szétlőtt testemet, a földön az összetört telefonommal. Menetirányba fordult amilyen gyorsan csak tudott, és elhagyta a városrészt..

A szabadidőparkban már pár órája várakoztak. Semmi lövést nem hallottak többé és már nem is látták a füvet a rengeteg zombi mögött a park előtt.
- Kijutottak? Ők voltak azok egyáltalán? – kérdezte lehangoltan Szabina.
- Ők kellett, hogy legyenek. A segítség már biztos úton van. –mondta Ati.
Csaba ott ült Ladányi mellett, aki megmozdult.
- Na, végre felébredsz. –mondta. Ránézett Ladányira, de a tekintete más volt. – Mi van veled haver? –kérdezte, utána szeme a meglőtt combjára irányult, ugyanis furcsa fekete folyadék jött ki belőle.
-Na ne.. –mondta Csaba a legrosszabbat sejtve, miszerint a Ladányit eltaláló lövedék nem altató volt, hanem valami más.. Ladányi vicsorogni kezdett, majd Csaba torkának ugrott és szétharapta. A lányok felugrottak ültükből ijedten. A következő pillanatban Kinyik kábulást érzett és elkezdte marni a zombi okozta sérülése. Rögtön ezután elsötétült előtte a világ: zombivá változott. Azon nyomban átdöfte a mit sem sejtő Ádám hasát. Kiszedte belőle a kezét és elindult a többiek felé. Az őrizetlenül hagyott kapun így könnyedén elkezdhettek beözönleni zombik ezrei….

THE END

« előző bejegyzés