Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
Megint magányosan, lotyó... -_-"
Vajon lenne még értelme kimondanom, akár egyszer is, azt amit érzek?
Miért kéne szembeszálnom attól, mitől félek?
Szorítanám a kezed mindig, mikor kellek?
Nem hinném... Azok a boldog békeidők már rég útra keltek....
Remegő testtel fogom a közös képünk.
Hát eljött a nap, amitől olyannyira féltünk.
Kicsit jó is, de rettentően fáj....
Hogy köztünk, ismét van akadály.
Szerelmünk a mélybe veszett, sötété tavak fenekén.
S vele együtt, kétségbeesetten fulladozunk, te meg én.
Csak azt mondd meg nekem, mi volt első szavad?
Az ösztönöd vezérelt, vagy puszta akarat?
Hogy azt mondd nekem, Isten szeme előtt, ,,Igen''.
Reménykedem, velem sose történik többet, még egyszer ilyen.
Már bánom, hogy hallottam rólad, hogy megismertelek.
Hogy oly önző módon, gyalázatosan megszerettelek.
Legszívesebben kivágnám a szívem, hogy ne szerethessek többé senkit.
Hogy érzelmek nélkül, örökre elengedhessek mindenkit.
Mindenkit, ki valaha érzett irántam. Jót, vagy rosszat, egyaránt.
Lelkem tiszta volt, most vérvörös, ez végül majd, a pokolba ránt.
Nem mondtam, hogy szeress. Azt sem, hogy tisztelj.
Talán azt kellett volna, hogy soha ne hagyj el?
Számomra a szó, már üres levegő.
Elhasznált, piszkos, véres lepedő.
Baljósan lobog a semmiben előttem,
Ezzel jelezve, hogy elvesztem, majd azt... kit egykor még szerettem.
Kegyetlen a harc, kegyetlen a lélek. Kegyetlen az ember, mind kegyetlen népek.
Elég erős lettem, hogy végre ne féljek, és elszántan, a tömegbe lépjek.
Hittem egy Istenben, hittem egy emberben. Hittem magamban.
Mindben csalódtam.
Nem érdemel, se verset se szavakat.
S még is itt száll előttem a gondolat.
Miért, miért, miért? Miért volt hozzám első szavad hazugság?
Talán én voltam a naív, és neked hinni, a legnagyobb butaság.
Kegyetlen ragadozó vagy, a szívek bekebelezője.
Ki vadul rá ront minden egyes nőre.
Nőkre, kik tehetetlenek s gyengék.
Hát én is neked való lennék?
Nem bízok már senkiben, a bús magánnyal élek.
Szívem már nem élteti azt, kitől oly annyira félek.
Vagy is féltem, búcsút mondtam a múltnak.
Csak a régi harcosok vannak mellettem, kik soha, el nem hagynak.
|
