Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
2014-10-21 ez-az

6 éve írtam utoljára - hú közben hat év eltelt! Nem sok történt, ugorjunk is idénre. Tavaly voltam többször színházban - még bérletet is vettem az József Attilába Budapesten.
Szóval idén. Idén 2014 van, 2014-et írunk. A Facebook-on is fenn vagyok már, szóval népszerű lehetnék, mégis csak kívülálló barátaim vannak, akik nem akarnak velem talizni, mert messze élnek.
2014-ben sokat utaztam külföldre, Ausztriában, Csehországban jártam többször. Ja, tavaly voltam a Benelux-államokban egy körúton - sok mindent láttam, sok városban jártam. Leginkább Ibis-szállodákban szálltam, azok klasszak. Utolsó napon, visszafelé jövet egy éjszakára megálltunk Németországban, egy hangulatos faluban, egy elhagyatott őrültekháza mellett. Kellemes volt ott éjszakázni! :) Hazafelé még megálltunk Passauban, megnéztük a Duna, Ilz és az Inn egybefolyódását.
Idén, ilyen nagyobb utazáson is csak egyszer voltam, még pedig ugyanabban a szeptember eleji időpontban, mint a Beneluxban. Idén nem észak-nyugatra mentem, hanem dél-nyugatra, észak-nyugat Olaszországba. Itt is rendkívül sok mindent megnéztem, sok helyen és sok városban jártam, és egyik nap még Franciaországot is meglátogattam, Franciaországban is voltam. Gyönyörű kék volt a tenger és az ég is végig a tengerparton. Túl sokat buszoztunk ide-oda, ez egy szervezett utazás volt, ahogy mindegyik, amiken részt vettem. Az autóbusz viaduktokon haladt át a tengerparti hegyláncon, nagyon érdekes volt, csak nagyon hosszú volt egész nap buszozni, még ha megállókkal is. Visszafelé könnyebb és gyorsabb is volt. Érdekes volt, hogy nem tűntek európainak a meglátogatott városok, csak az utolsó napokban Milánó és Verona, valahogy csak ez a kettő volt európaias számomra. Ugye, nem szoktam tengerparthoz, lehet, az volt a "baj". A Ligúr-tengernél voltunk. Jóval korábban már elterveztem, hogy oda megyek, valamikor nyár elején foglaltam le az egyik utolsó helyet a buszban.
Jövőre nem is tudom már, hogy akarok-e menni valamerre, ilyen messzire... Talán Németországba, vagy a Balti-államok egyikébe-másikába, esetleg nem nyugatra, hanem keletre, talán Görögországba, vagy Törökországba, vagy Ciprusra! De ha már szigetben gondolkodom, mehetnék Angliába, vagy Írországba is, esetleg Elbára, bár ott nincs semmi, csak meleg, meg tenger. Na, még kigondolom! :-)







© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat