Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2006-10-09
…a gyűlöletet csak egy hajszál választja el a szerelemtől…
Szorít egy érzés. Nem tudom mi történt tegnap, de engem megrázott. Furcsán viselkedtél. Nem úgy, ahogy szoktál. Idegenek voltak számomra a mozdulataid.
Eddig csupán a barátom voltál; egy kedves ember, aki segítő kezet nyújtott nekem, ha szívemen ejtett sebeket egyedül nem tudtam magam bestoppolni. Na és néha szórakoztunk, játszottunk egymással.
Mikor lényünk már áhította az örömöt, melyet csak egy másik ember teste tud okozni, elég volt egy szó, s már egymás karjában feküdtünk az ágyadban, forró csókban összeolvadva. Élveztük egymást és magunkat. Fiatal, tudatlan kezeink és kielégítetlen vágytól égő ajkaink távoli tájak felfedezőiként tapogatóztak végig egymáson, olykor-olykor kínosan jólesően. Aztán, mikor kiismerni véltük magunkat, már bátrabban fogtunk neki, szüleink ellenző szavait nem hallva, a kajánul mosolygó tiltott gyümölcs érzéki habzsolásához. És milyen jó volt… hogy ízlett nekünk mindez: ahogy szájaddal lassan, de határozottan felkutattad legérzékenyebb pontjaimat, ahogy ujjam finoman belefúrt hajadba… Még most is libabőrös lesz a hátam, ha eszembe jut. Ám ez csak tomboló fizikai vágyaink csillapítására tett próbálkozások voltak.De tegnap valahogy más voltál, mint ezelőtt. Figyeltél rám, s nekem szokatlan volt ez a történés, mit naiv lelkem törődésnek akarna vélni. Eddig nem csináltál ilyet! Ez nem te vagy! Vagy mégis? Aki szelíden, mint lágy tavaszi szellő elcsendesedik, úgy ültettél az öledbe, átkaroltál, fejedet mellemre fektetted, és ringattál. Igen, átölelve ringattál, de ahogy körém fontad karjaidat, eddig ismeretlen érzések törtek rám. Olyan volt, mintha kapaszkodnál belém, mintha… nehezen gondolok erre, minden porcikám tiltakozik ellene, de mintha szerettél volna. Szeretetett sugallt felém mindened. Vagy csak én hittem azt? Lehet, hogy buja fantáziám szárnyakra kapott, és elrepített egy másik dimenzióba, ahol az álmoknak és vágyaknak semmi sem szab határt. De nem értem. Nem vágyom a lelkedre. Nincs szükségem rád. Te csak egy eszköz vagy számomra, és én is neked. Minden egyes alkalommal csak kihasznállak, s nem érdekel mit hagy maga után, amit művelünk. Élvezni akarlak akkor és ott, legyen az a nap bármely percében. Mindegy hol vagyunk, nehéz férfiparfümöd illata elbódít, csókjaid lángoló örvényként ragadnak magukkal a jéghideg valóságból egy kietlen sztyeppére, ahol csak mi vagyunk, s hagyom, hogy a délibábok megtévesszenek. Azt hittem szeretsz, és hogy én is szeretlek. De ez nem igaz. Nem is akarlak szeretni, és azt se akarom, hogy te szeress engem… És mégis… Fájóan jó volt veled ez az érzés. Mégis kívánlak? És nem csak a testedet? Mi történik velem? Én nem szeretlek! Vagy mégis? De nem, az nem lehet! Én nem akarlak téged! Nem kellesz! Bárcsak kilépnél az életemből! Bárcsak ne is ismertelek volna meg! Gyűlöllek! És…
…a gyűlöletet csak egy hajszál választja el a szerelemtől…
|
