Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
.....
Az emberiség kilencvenkilenc százalékának az agyával csinálnak valamit, és csupán néhányan tudják a világon, hogy pontosan mit.
Egy lépést sem haladok előre. Állóvizet csepegtetek magam köré, és lubickolok ebben a szeszélyes tóban, amit énnek keresztelek. Minden ember a saját kis szaros érdekei szerint éli vakságát, és végül mindenki azzal a romantikus ábránddal patkol el, hogy talán érdemes volt élni.
A legtöbb ember fél egyedül lenni. Engem viszont szabaddá tett, erőssé és sebezhetetlenné.
Ha egy pasast fel tudtak küldeni a Holdra, miért nem küldték fel valamennyit?
SMILE and the whole world think you are an IDIOT...
Nem vagyok igazán ostoba. Pedig annak tartanak. Az emberek nem sejtik, hogy pontosan tudom, milyenek, és nagyon utálom őket.
Köpönyegét csak a dilettáns forgatja önerejéből; a profik rábízzák a szelekre.
Az érzés és az érzelgősség közötti különbséget könnyű meglátni. Ha kikerülöd valakinek a kutyáját az úton, az érzés. Ha viszont gyalogosokat ütsz el amiatt, mert kikerülöd a kutyát, az már érzelgősség.
Az igazság az, hogy létemben egyedül, tehát önmagam vagyok. Amikor megszületek, egyedül vagyok, amikor fájdalmat érzek, az az én fájdalmam, az öröm az én örömöm, a félelem az én félelmem, a boldogság az én boldogságom. Amikor meghalok, egyedül vagyok; akkor is meghalok, ha húszan vagy akár többen állnak szobámban.
Gyűlölöm, ha jössz, mert gyűlölöm, hogy itt hagysz!
Gyűlölöm, ha hozzám szólsz, gyűlölöm, ha hallgatsz!
Gyűlölök már mindent, gyűlölöm, hogy így van!
Gyűlölöm, hogy a szívben mindig más van, mint az agyban!
Szerelmes vagyok beléd. Vagyis érzek valamit irántad, amiről azt hiszem, hogy szerelem. A szenvedély, a harag, a vágyakozás és a tökéletes sutaság szerencsétlen keverékét.
Küzdök az érzések ellen, küzdök magam ellen,
Nem tudom, mit tegyek, visszatért a régi énem.
Megint tilosba léptem, bolyongok, mint egy szellem,
Nem bírom tovább, arcomon végigfolyik könnyem.
Miért gondolok rád? Miért érzem azt, hogy kellesz?
Mikor legbelül tudom, hogy ebből megint baj lesz..
Szívembe boldog, könnyű, tiszta csend.
A szavam gáttalanul száll és cseng.
S belül hang nélkül így esedezem:
Ne találkozzunk többé sohasem.
Volt egy nap, amikor úgy tűnt számomra, minden szín elszökött a világból... Sok-sok év telt el azóta, de csak most (...) értettem meg, hogy... hogy a fájdalom csak visszhang, a boldogság visszhangja.
Az a baj, hogy nem tudom, milyen az, elhinni, hogy ő valóban mellettem áll. Hinni és bízni benne. Így aztán hiába
próbáltam, csak vakon lövöldöztem jobbra-balra, hátha ez az, így kéne éreznem, viselkednem. De ebben nőttem fel, nincs hova visszatalálnom. És persze őt okoltam, hogy miért nem mutatja ki jobban a szeretetét.
Különös módon egyszer sem voltam képes sírni. Bármilyen erős is volt a fájdalom, bármennyire is kitöltötte lényemet, a könnyek nem jöttek. Síratam sokkal lényegtelenebb dolgok miatt -, de ha róla volt szó, csak ürességet érzettem. A könnyek gyülekeztek bennem, néha még levegőt venni is nehezemre esett, de kirobbanni nem tudtak belőlem. Olyan volamt, akár a fuldokló, aki azért küzd, hogy a szája ne kerüljön víz alá.
|
